Kisalföld logö

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 9°C | 16°C Még több cikk.

Számítástechnikai tanfolyam nyugdíjasoknak

Több mint száz nyugdíjas jelentkezett a Sopronban meghirdetett ingyenes számítástechnikai tanfolyamra.
Három soproni középiskola, a Fáy, a Vas-Villa’ és a Handler vállalkozott a nyugdíjasok részére indított ingyenes számítástechnikai oktatás megszervezésére, szakképzett pedagógusok és középiskolás diákok segítségével. A hétvégére több mint száz jelentkezés érkezett.

– Az iskolák ingyenesen biztosítják a tantermeket, a pedagógusok tiszteletdíját pedig a város állja – mondta el Kalmár István alpolgármester a tanfolyamindító értekezleten, majd hozzátette, civil kezdeményezésről van szó. – Egy idős asszony kereste meg a városházát még tavaly azzal, hogy szerinte lenne igény egy ilyen képzésre. Idén meghirdettük a tanfolyamot és a hölgynek igaza volt, sokkal többen jelentkeztek, mint amennyire számítottunk. Elsőként a Fáy-középiskola vállalta a képzés lebonyolítását, de a jelentkezők nagy száma miatt a Handler és a Vas-Villa’ is csatlakozott az oktatáshoz, melyet a további igények függvényében szeptembertől ismét tervezünk elindítani.

– Most vásároltunk számítógépet a párommal, ezért örülünk a képzés nyújtotta lehetőségnek – mondja Sasgáti János, aki feleségével együtt jelentkezett. – Az alapokat szeretnénk elsajátítani és legfőképpen az internetet megismerni. Gyerekeinkkel e-mailezésre is használnánk a számítógépet, vagy éppen arra, hogy a családi fotókat nézegessük. Mindketten fontosnak tartjuk, hogy időskorban is lépést tartsunk a technikai fejlődéssel. Szerencsére mindketten könnyen sajátítunk el új ismereteket.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felújítják a Wallner-lővert

A valaha szebb napokat látott Villa sor 4. szám alatti épületben lázas munka folyik. A tervek szerint május végére megújul a ház, amiben néhány éve még önkormányzati bérlők laktak. A lelakott, elhanyagolt épület többéves magárahagyatottság után most régi pompáját nyeri vissza. A polgármesteri hivatal megrendelésére a Soproni Ingatlankezelő Kft. vendégházat alakít ki az egykori Wallner-villából, ahová a prominens vendégeket szállásolják majd el. Tovább olvasom