Kisalföld logö

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 17°C Még több cikk.

Soproniak is megálmodhatják az uniós elnökség logóját

Sopron – Tíz ezer euróval kecsegtető pályázat jelent meg: akik megálmodják a következő uniós elnökség közös logóját, azok kapják meg a két és fél millió forintos csekket. Hazánkból igen kevesen jelentkezhetnek a pályázatra – a soproni egyetemisták köztük vannak.

Kezdjük az elején: Spanyolország, Belgium és Magyarország közös pályázatot írt ki a 2010-2011-es spanyol-belga-magyar csoportos EU-elnökség közös logójának kialakítására.

A pályázaton a három ország művészeti felsőoktatási intézményeinek nappali tagozatos hallgatói indulhatnak.

Három egyetem hallgatói pályázhatnak

Magyarországon 2009. január 19-ig három művészeti egyetem – köztük a soproni székhelyű Nyugat-magyarországi Egyetem Faipari Mérnöki Karának Formatervező, és a Művészeti Nevelés- és Sporttudományi Kar Képi Ábrázolás és Kézműves Szakának – hazai hallgatói nyújthatják be logóterveiket.

A pályaművek közül 9-et a héttagú magyar zsűri, egyet pedig internetes szavazással a nagyközönség választ majd ki arra, hogy a másik két ország 10-10 nyertes pályaművével együtt a február elején összeülő spanyol-magyar-belga zsűri elé kerüljön. A verseny győztes alkotását mindhárom tagország a csoportos elnökség szimbólumaként használja majd.

Főszerepben az európai értékek

A csoportos elnökség az európai értékeket megjelenítő logótervet vár Magyarország, Spanyolország és Belgium művészeti és kreatív felsőoktatási intézményeinek hallgatóitól.

A pályázati kiírás értelmében minden pályázatnak három logót kell tartalmaznia, amely a közös motívum mellett a csoportos elnökséget alkotó országokra vonatkozó egyedi szimbólumokat is megjeleníti.

A pályaműveket héttagú – az uniós kiírók elvárásainak megfelelően szakértőkből, valamint a civil és állami szféra szakembereiből álló – zsűri véleményezi.

A tét 10 ezer euró

A zsűri határozza meg azoknak a pályaműveknek a körét is, amelyekből a nagyközönség online szavazással választhatja ki a spanyol-belga-magyar megmérettetésben szintén résztvevő tizedik művet.

A pályázat magyarországi tíz nyertese 500 eurónak megfelelő pénzjutalomban részesül, míg a nemzetközi győztes díja 10 000 euró.

A részletes pályázati kiírás megtalálható itt.

Mi a csuda a csoportos elnökség?

Az Európai Unió soros elnöklésében 2007 óta alkalmazzák a csoportos elnökség intézményét, melyben a feladatokat a tagállamok hármasával látják el, 18 hónapos periódusokban. A másfél év alatt a három tagállam 6-6 hónapig tölti be az elnöki tisztséget. Magyarország így elsőként a 2010-ben kezdődő csoportos elnökség keretében látja el az EU elnöki feladatait.


Kik alkotják a zsűrit?

A magyarországi zsűri tagjai formatervezők, grafikus művészek, elismert szakemberek. A bíráló bizottság elnöke Stefan Lengyel, akit 2008-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki. Jelenleg a Magyar Formatervezési Tanács tagja és a Német Formatervezési Tanács alelnöke. A zsűri tagja továbbá Dr. Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, Bakos Katalin művészettörténész, Pohárnok Mihály, a Design Center Kft. ügyvezetője, Vargha Balázs tervezőgrafikus, Baráth Péter, a Miniszterelnöki Hivatal kommunikációs főigazgatója, valamint Iván Gábor, a Külügyminisztérium szakállamtitkára.



hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jogos volt a bírság

Sopron - Munkavédelmi bírságot a munkavállaló életét, testi épségét veszélyeztető munkaadóval… Tovább olvasom