Kisalföld logö

2017. 06. 24. szombat - Iván 18°C | 33°C Még több cikk.

Soproni MSZP: gyanús a közbeszerzés, aljegyző: a nyilvános verseny a legjobb

Kalmár István (MSZP) szerint a soproni önkormányzat úgy írt ki közbeszerzést, hogy erről nem tudtak a képviselők. Dr. Sárvári Szabolcs aljegyző tételesen cáfol.

Ha valaki figyeli a közbeszerzési értesítőt, arra lehetett figyelmes, hogy a regnáló, fideszes városvezetés, egy gigantikus mértékű, építési, tervezési közbeszerzést írt ki, nagyjából két héttel ezelőtt. Tették mindezt úgy, hogy a város képviselőinek egy szót sem szóltak erről - mondta el pénteki sajtótájékoztatóján Kalmár István, az MSZP soprroni szervezetének elnöke.

Több mint furcsának látjuk, hogy alig egy évvel a választások előtt akarnak megkötni egy olyan szerződést, ami majd a következő négy év soproni út, járda, kerékpárút, köztér, csatorna, és vízhálózat felújítási, építési munkáira vonatkozik - folytatta a politikus.

 Kalmár István sajtótájékoztatójára dr. Sárvári Szabolcs aljegyző, közbeszerzési referens reagált.

Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata a Soproni Vízmű Zrt-vel közösen az Európai Uniós irányelveknek megfelelően mélyépítési munkákra kivitelezői árajánlatot kért nyílt közbeszerzés formájában.

Ezen a nyilvános eljáráson bárki indulhat nemcsak Magyarországról, hanem az egész Európai Unióból.

Az ajánlattevők közül a legjobb árajánlatot adó versenyző kapja a megbízást.

A közpénzek felhasználására a nyilvános verseny a legjobb módszer.

Tekintettel az útépítésre vonatkozó jelentős társadalmi igényre, a következő négy évben a kiírás szerint a keret 6 milliárd forintig terjedhet a rendelkezésre kerülő fedezet függvényében.

A felhasználás konkrét céljáról és fedezetéről a költségvetési rendeleteiben a közgyűlés dönt, tehát a képviselők és a nyilvánosság mindenről tud.



- Az összeg is bődületesen nagy, összesen 10 milliárd forintig terjedhet. Ezt a nagyságrendet semmi nem indokolja. Csak összehasonlításképpen: A Tűztorony teljes felújítása, a kávézóval, a Fő tér felújítása a közművek cseréjével, alig több, mint 1 milliárdos költségvetéssel indult és évekig tartott. Most ennek a tízszeresét akarják négy év alatt elkölteni.

Az egész olyan, mintha most akarnák bebiztosítani, hogy egy számukra vesztes választás után is a Fidesz érdekeltségébe tartozók építhessenek a városban. Mindezt persze a legkisebb nyilvánosság mellett.
Szerintünk ez megengedhetetlen!

Ráadásul az eredeti kiírást, két nappal ezelőtt módosították is. Valamilyen oknál fogva megváltoztatták a pályázati alkalmassági feltételeket. Ez is gyanúra adhat okot, egy ekkora nagyságrendű kiírás esetén. Miért nem tudták elsőre, hogy mit akarnak, miért kell mindig utólag belepiszkálni az ilyen kényes kérdésekbe? Sok kérdés, gyanús körülmények - húzta alá.

Felszólítjuk a Fideszt, hogy vonja vissza a közbeszerzési kiírását és haladéktalanul hozza be a város közgyűlésére, ahol mindenki megismerheti a valódi okokat és ahol szembesíthetjük a városvezetést ezekkel a kérdésekkel - zárta Kalmár István.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Biczi: kérdőjelek az óriás közbeszerzés körül

Biczi László a közgyűlés után tartott rögtönzött sajtótájékoztatót, a Sopron tízmilliárd forintos… Tovább olvasom