Kisalföld logö

2017. 01. 16. hétfő - Gusztáv -6°C | -1°C

Sopronból is: szülésturizmus indult a határon túlra

Már nemcsak abortuszra, de szülni is egyre több nő "jár" Ausztriába. A kinti munkavállalók körében szinte egyértelmű, hogy Ausztriában adnak életet gyermeküknek, de az itthoniak között is növekszik a tendencia.
Sopronban nem számít ritkaságnak, ha egy terhes nő ausztriai intézményben kívánja megszülni a gyermekét. A kismartoni (Eisenstadt) kórházban számottevően emelkedik a magyar újszülöttek száma, de távolabbi, például bécsújhelyi vagy bécsi kórházakban is gyakori a "magyar" baba.

A kisalfold.hu korábban már beszámolt az ausztriai abortuszturizmusról, hiszen a szomszédos országban már tablettás alternatívája is van a művi terhességmegszakításnak. Az utóbbi években pedig sokan a szülés miatt is
vállalják az utazást. Indokaik között legtöbben a gyermek és maguk nagyobb biztonságát, több türelmet és jobb felszereltséget említenek.

Különbség leginkább a "hangulatban" érhető tetten

- Első gyermekemet több mint 4 éve magyar kórházban szültem császármetszéssel, nem volt jó élmény - mesélte el érdeklődésünkre Erzsébet. - Nem volt fogadott orvosom, emiatt egyik dolgozó sem bánt velem "sajátjaként". Ami tovább rontotta a helyzetet, bár erről nem a magyar egészségügy tehet, hogy a szülés után belázasodtam. Arról viszont tehetnek, hogy a fájdalomcsillapítóért könyörögnöm kellett, a gyereket pedig elvitték és csak szoptatni kaptam meg. Alig vártam a pillanatot hogy hazamehessünk.

A fiatal nő időközben Ausztriában helyezkedett el, így kézenfekvőnek tűnt hogy a második baba már Kismartonban születik. - A biztosításom feljogosított arra hogy kinn válasszak intézményt. Orvost ugyan nem lehet fogadni, de épp emiatt minden kismama azonos jogokban és figyelmességben részesül. Maga a szülés nem volt sokkal jobb élmény, hiszen ez is "császár" lett, ráadásul az előző hegem a vajúdás alatt szétnyílt. Az utolsó pillanatban szerencsére észrevették és "kikapták" a gyereket. A kórház felszereltsége modern, de összességében talán csak a "hangulatban" érzékeltem az árnyalatnyinál nagyobb különbséget. Na jó, ha jobban belegondolok, ott volt szappan,  vécépapír és kéztörlő is...

Kismartonban évente 150 magyar bébi 

- Kórházunkban 2012-ben összesen 926 gyermek született, ami 12,8 százalékos emelkedést mutat a korábbi évhez képest - tudta meg a kisalfold.hu Prof. Dr. Lothar C. Fuith-tól, a kismartoni Bramherzigen Brüder Kórház szülészet-nőgyógyászati osztályvezetőjétől. - Évről évre érezhetően emelkedik a magyar anyák és babáik száma is, ez jelenleg 15 és 20 százalék közé tehető. Tavaly körülbelül 150 magyar babánk volt.

Krankenhaus der Barmherzigen Brüder Eisenstadt/M.Horvath
Krankenhaus der Barmherzigen Brüder Eisenstadt/M.Horvath


A kinti szülés miértjéről Dr. Lothar C. Fuith elmondta, ennek leginkább az anyák a megmondhatói. - Annyi azonban bizonyos, hogy képzett orvosi és ápolói személyzetünk, jó felszereltségünk miatt többnyire elégedettek az anyukák.

2500 eurót is elérheti a számla

Az ausztriai egészségbiztosítási kártyával (e-card) rendelkező nőknek napidíjat kell fizetniük kórházi tartózkodásuk után. Ennek összege 9,38 és 16,6 euró közötti - attól függően, hogy fő- vagy mellékbiztosítottról van szó - és elbocsátáskor kell kifizetni. Ez az általános ellátásra vonatkozik. Ha azonban a kismama emelt színvonalú ellátást kíván, a számla 5 napi kórházi tartózkodás esetén akár a 2500 eurót (kb. 750 ezer forint) is elérheti. Itt hagyományosnál magasabb minőségű szobában kerül elhelyezésre az anyuka és a baba, az egyágyas kórterem ára például naponta 169,50 euró.

Krankenhaus der Barmherzigen Brüder Eisenstadt/M.Horvath
Prim. Univ.-Prof. Dr. Lothar C. Fuith - Barmherzigen Brüder Eisenstadt/M.Horvath


Ausztriában kívánságra gerincközeli (epidurális) érzéstelenítést kaphat a vajúdó anya. A fájdalomcsillapításra, mely kikapcsolja az agy fájdalomérzékelését, a szülés alatt bármikor lehetőség van, köszönhetően a 24 órás aneszteziológiai ügyeletnek.

Ugyanakkor alternatív fájdalomcsillapításként homeopátiás szerek és akupunktúra is rendelkezésre áll.

Olvasóink írták

25 hozzászólás
12
  • 25. Ágnes74 2013. április 30. 19:26
    „14. Lívia66 2013.04.24. 11:35

    A cikk végig az Ausztriában dolgozó, és ott biztosított anyákról szól. A magyar tb itt képbe sem kerül, semmit nem fizet Ausztriába.”
  • 24. Pikulics 2013. április 25. 18:07
    „23. háté
    "de ez visszaüthet!"

    De még mennyire! Könnyedén sokkos állapotba kerülhet a szülö nö, hogy nem kell vinnie semmit, tiszta a WC, és horribile dictu! még WC papir is van. Akkor fog elájulni, amikor emberi hangon szólnak hozzá, és nem azt hallja: na, ugorjon már fel az asztalra.”
  • 23. háté 2013. április 25. 17:22
    „de szülni is egyre több nő "jár" Ausztriába - mindent az osztrák állampolgárságért, - de ez visszaüthet!”
  • 22. Csetneky 2013. április 24. 21:01
    „Gyermekeim magyar kórházban születtek, bárminemű probléma nélkül. Nem kérdezték milyen módon, mivel egyértelmű volt, ha nincsen gond, nem kell császár. Svédasztal és külön étlap nem volt, sőt, még külön ruhát sem adtak, csak pelenkát. Az elsőnél volt fogadott orvos, utána már nem.
    Mindezektől függetlenül ha rám hallgat, mindenki ott szül, ahol akar. A lényeg, hogy a kismama biztonságban érezze magát. Ha ez valakinek csak külföldön megy, tegye.”
  • 21. Pikulics 2013. április 24. 19:06
    „Györ, Petz kórház, nögyógyászat, párbeszéd:
    Orvos: vesetálat kérek.
    Növér: nincsen.
    Orvos: steril kötözöt kérek.
    Növér: az sincs.
    Ezekben megbizni???”
  • 20. Tapmancs 2013. április 24. 14:39
    „9. ekkenekepen 2013.04.24. 10:03

    "nem olyan rég otthon is tudtak egészéges gyereket pottyantani a kismamák"

    Ja, tudtak, meg is látszott a csecsemőhalandóságon:

    http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/stattukor/csecsemohalandosag.pdf”
  • 19. Zolszam59 2013. április 24. 14:14
    „Igaza van a kismamának! A magyar egészségügyben akinek nincs "gazdája", az nem sok jóra számíthat! Egy kivétel van:
    ha a betegnek van orvos rokona és a rokon szól érte. Teljesen megértem, hogy aki teheti, átmegy Ausztriába!”
  • 18. oxana 2013. április 24. 12:23
    „9. ekkenekepen

    Ha fogalmad sincs a szülésröl, ne jártasd a szádat. Egy szülésnél a legkisebb részleteknek is nagy jelentösége van. Dehát ez neked magas. Várok a napra, amikor is valami pozitívumot írsz. Nagyon elkeseredett ember lehetsz.

    14. Lívia66

    Azt hiszem, a 2500 eurót a magán betegbiztosítás veszi csak át.”
  • 17. öröksoproni 2013. április 24. 12:23
    „Nálunk is kaphat bárki gerincközeli érzéstelenítőt. Itt is meg kellene fizetni az orvosokat, nővéreket, csecsemősöket, akik gyakran egyik kórházból esnek be a másikba, mert két állásuk van, hogy meg tudjanak élni és az a csoda, hogy senki nem hal meg a kezeik között.”
  • 16. Kirsten 2013. április 24. 12:10
    „Németországban szültem. Minden feltétellel meg voltam ott elégedve.
    Kifogástalan ellátás barátságos személyzet. Az orvosok teszik a dolgukat szó nélkül.
    Még 1 desszertet sem fogadhatnak el. Reggelire svéd asztalos büfé ebéd vacsit étlapról kell választani.
    A folyóson kint a kávé több féle tea a fiókokban a csészék cukor minden kitéve. A szülő szoba barátságos hangulatos modern még azt is megkérdezik tőled, hogy milyen zenét szeretnél szülés közben hallgatni.
    A szoba tv-vel internettel felszerelve. A babának ruhát pelenkát tilos volt vinni mert a kórházban adtak mindent.
    Csak haza vitelkor kellett a saját ruciját viselni.
    A következő gyerekemnél is oda fogok menni.”
  • 15. pupak50 2013. április 24. 11:59
    „Németországban szült a lányom. Orvost választani nem lehetett de minden feltétel adott volt.
    A szülés előtt meg kérdezték tőle, hogy milyen módon szeretné a szülést.
    Szülő szobában vagy kádban. A szülő szoba hangulatos volt szép és még azt is megkérdezték, hogy milyen zenét szeretne
    hallgatni. A kórterem szép tiszta saját zuhanyzóval tv-vel és internettel felszerelve.
    A az ételt étlapról kellett választani reggelire mindig büfé volt.
    Természetesen azok a nők akik császárral szültek azoknak a reggelit is a személyzet az ágyukhoz vitte.
    A babának nem kellett vinni semmit adtak neki a kórházban még ruhát és pelenkát is a kórház költségére.
    Kávét tea ásványvíz ki téve a folyosón több féle fajta , hogy a kismamáknak.
    A lányom a következő babát is kint tervezi és a szülést is. Ott ugyan abban a kórházban.”
  • 14. Lívia66 2013. április 24. 11:35
    „"2. astra1 2013.04.24. 00:49

    750 ezerért itthon is van osztrák színvonal."

    Valamit félre értettél.
    Szerintem azt a 750.000 ft-ot a mi TB-nk álja és utalja át a sógoréknak.....
    Legalábbis én úgy tudom.

    Ilyenkor az anyukáknak csak a plusz szolgáltatásért kell fizetni.”
  • 13. azénházam 2013. április 24. 11:03
    „ekkenekepen
    Ez tipikus proli hozzáállás. Ha nekem nem lehet jó másnak se legyen. Akkor régen is meg tudtak szülni. Ilyen hozzáállással
    "nem olyan rég otthon is tudtak egészéges gyereket pottyantani a kismamák" minek is fejlődni nem igaz? Biztos nem vagy nő és fogalmad sincs róla, hogy milyen egy szülés.”
  • 12. borsmenta 2013. április 24. 10:32
    „9. ekkenekepen

    <moderálva>”
  • 11. ancsa25 2013. április 24. 10:09
    „Ez már megint mi? Én kinn élek, januárban szültem és nem kellett napidíjat fizetnem. MIért kell hülyeségeket írni? Meg általánosítani? Egyébként szerintem is tök mind1 hol szülünk!”
  • 10. ekkenekepen 2013. április 24. 10:05
    „7. bn 2013.04.24. 08:59
    hallottad már azt a mondást hogy "Panem et Circenses"?
    na ezért lesz előbb egy stadion felépítve mint egy kórház, a tehetséges népnyúzók a népszerűbb módját fogják választani a <moderálva> szájának a betömésére.
    ennek ellenére engem az nyugtatna meg ha <moderálva>”
  • 9. ekkenekepen 2013. április 24. 10:03
    „nem olyan rég otthon is tudtak egészéges gyereket pottyantani a kismamák, orvos se jutott minden háztartásra, de nem baj, menjenek csak innen a francba az elosztrákosodott sznobok, remélem a gyerek már meg se fog tanulni magyarul később nehogy eszébe jusson ide visszajönni.”
  • 8. Lacika62 2013. április 24. 09:52
    „7. bn 2013.04.24. 08:59 Nálad a 10 pont........”
  • 7. bn 2013. április 24. 08:59
    „Ez nem értem, hogy miért probléma... Fizet érte, szolgáltatást kap.
    Ha megtehetném, akkor én is magánklinikára mennék, ott nem múlt el 40 éve felújítás nélkül, és akkor is van fájdalomcsillapító, ha én nem viszek magammal. Lehetne más itthon is más a kórházak állapota, ha arra költenénk 100 milliárdot, és nem egy, azaz egy stadionra.”
  • 6. kerteszb 2013. április 24. 08:58
    „Már a szülő nők sem bíznak ártunkban és ormányunkban? Hallatlan!”
25 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Soproni pénzváltót akart kirabolni, előzetesben a debreceni férfi

A gyanú szerint a debreceni Sz. Attila Patrik két éve a Várkerületen egy pénzváltót akart kirabolni.… Tovább olvasom