Kisalföld logö

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 13°C | 27°C Még több cikk.

Rockban erős első nap

Rockban és metálban gazdagon folytatódott a 18. VOLT Fesztivál. A tisztálkodási körülményekre nem lehet panasz és gasztronómiában (is) erős az idei fesztivál.


Könnyed délutánt metálos éjszaka követett a Lövér kempingben szerdán, a Rocklegendák Napján. A nagyszínpad előtt kellemesen lehetett ejtőzni a Magna Cum Laude koncertjén, ekkor még nem kellett attól tartani, hogy a gyanútlan fesztiválozót elsodorják az események. A Deák Bill Blues Banden már kevésbé volt foghíjas a nagyrét, az Edda, az Omega és a Tankcsapda pedig még komolyabb tömegeket vonzott.

Összességében elmondható, hogy szerdán napközben még bárki komolyabb nehézség nélkül juthatott elfogadható sátorhelyhez. A kasszánál és a büféknél a sorban állás sem emlékeztetett a szocializmus sötét korszakára. A tisztálkodási körülményekre sem lehet panasz, a zuhanyzókonténerek már-már az otthon „luxusát" idézik, és – meglepetésünkre – egészen kulturált toalettek is vannak a kicsi, sötét és „veszélyes" Toi Toi-ok mellett.

Ezt egye! 

Gasztrofronton is kitettek magukért a szervezők. A teljesség igénye nélkül: kapható grillcsirke, csülök, kolbász, így akár már reggelire tartalmas, zsírban gazdag fogással űzhetjük el az előző napi „fáradtságot". A könnyebb étkek hívei pékségben vásárolhatnak, ezenkívül van falafel, gyros és kürtős kalács, zöldségek és gyümölcsök, de a kínai konyha szerelmeseinek sem kell átautózni a városon egy jó szecsuániért.

Egy jó korsó csapolt Soproniért 420 forintot kérnek minden vendéglátóegységben. A Tömj! feliratot viselő pultnál egy „csináld magad" hot dog 650, egy másiknál a cézársaláta 600 forintot kóstál. Gyros pitában 800, a lángos 400, a hamburger 500 forint.

A VOLT idén a jótékonykodásnak is teret enged, mégpedig ef. Zámbó István műalkotásaival. Az egykori Bizottság alapítója hűtőszekrényt, biciklit, mosógépet, kerti padot, mikrohullámú sütőt és kenyérpirítót dekorál sajátos stílusával, hogy ezen műalkotásokból befolyt összeg az árvízkárosultak javát szolgálja. Licitálni a VOLT után a Vatera internetes kereskedőoldalon lehet.

Sörre bor

Ki mondta, hogy egy fesztiválon csak „tablettás bor" kapható műanyag pohárból? A VOLT-on a poncichternegyed a könnyűzenék és zamatos borok helyszíne, az idei évben a VOLT Cuvée a Weninger-pincészetből származik. A Radiocaféval szemközt van fröccsbár is, kiváló rozéfröccsel, de az igazán elszántak idén is ihatnak az elmaradhatatlan „Fényből".

Fodor Tamás polgármester idén is, mint a korábbi években, tiszteletét tette a VOLT-on. A látogatás alkalmával megtudtuk: az önkormányzat tízmillió forinttal támogatja a „fiatalok kulturált szórakozását". A polgármester elégedettnek tűnt a látottakkal, és az is kiderült, a tegnap esti órákat ő is a koncerteknek szentelte.

Stoppal a parkolótól a bejárathoz

  Idén a harkai „placc" helyett a hulladéklerakó bejáratának közelében jelölték ki a fesztivál nyilvános parkolóját. Ez a bejáratig körülbelül negyedórás sétát jelent, így jobban jár, aki busszal megy, amelyen legalább a jó társaság is garantált. Aki mégis az autózás mellett dönt, az stoppoljon a főbejáratig, hogy ne kelljen a sötétben botorkálnia.


Véradás a VOLT-on

A korábbi években a fesztiválos véradás majdnem olyan népszerű volt, mint a bungee jumping, előbbire idén is várnak minden, 18. életévét betöltött fesztiválozót naponta 12–20 óráig a civil zónában. 


Csütörtöki program

A Nagyszínpadon csütörtökön 16 órakor Copycon, majd Belga, 19 órától Irie Maffia, 21 órakor Billy Idol, 23 órától Quimby. Az OTP Junior színpadon 20 órától a Parov Stelar Band látható, ugyanitt éjféltől az Air zenél.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

VOLT Fesztivál: Rocklegendák napja - galéria

A nagyszínpadon egymás váltotta szerda este a Deák Bill Blues Band, az Edda, az Omega, és a… Tovább olvasom