Kisalföld logö

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 1°C | 6°C Még több cikk.

Pótolják a kieső pénzt az egyházi iskoláknál

Elmaradt a kormányrendelet kihirdetése az egyházi iskolák normatívájáról, emellett az állam a tavalyi kifizetés egy részével is tartozik az oktatási intézményeknek.

A soproni egyházi iskolák működését nem veszélyezteti a késlekedés, a fenntartó ugyanis pótolja a kieső összeget.

Még novemberben döntött úgy az Országgyűlés, hogy ezentúl nem a zárszámadási törvényben, hanem kormányrendelettel döntenek a felekezeti intézmények számára megítélt közoktatási kiegészítő normatíva összegéről. A kormányrendelet azonban nem készült el a megadott határidőig, 2010. február tizenötödikéig.

A református egyház ennek hatására éles hangú közleményt bocsátott ki, melyet dr. Bölcskei Gusztáv lelkészi elnök jegyzett. Az ügy ezt követően új lendületet kapott, a pénzügyminisztérium hamarosan kihirdetheti a kormányrendeletet. Az egyházi iskolák helyzetét azonban tovább nehezíti, hogy még a tavalyi kifizetések egy részével is adós az állam, idén ráadásul a tervek szerint 245 ezer forintról 190 ezer forintra csökken a normatíva összege.

A Berzsenyi-líceum diákjai nem tapasztalják a gondokat. Fotó: Magasi Dávid
A Berzsenyi-líceum diákjai nem tapasztalják a gondokat. Fotó: Magasi Dávid

Megkerestük a soproni felekezeti oktatási intézmények vezetőit, akiktől arról érdeklődtünk, hogyan befolyásolják gazdálkodásukat a normatívák körüli visszásságok.

˝Nem titok, hogy az állam jelentős összeggel tartozik˝ – kezdte Tölli Balázs, a Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) igazgatója. ˝Bölcskei Gusztáv közleményével minden pontjában egyetértek, bízom benne, hogy most felgyorsulnak az események. Nincsenek működési zavaraink, az evangélikus egyház ugyanis saját tartalékalapjából pótolja a kieső összeget. Harmincnál több intézményt érint az ügy, így ez nem kis terhet jelent az egyháznak. Felelősek vagyunk a gyermekekért, továbbra is ellátjuk közfeladatunkat.˝

Hasonló cipőben jár a Szent Orsolya Római Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium is.

˝Nyilván tanítunk tovább, de a kiesés pótlása nagy terhet jelent a fenntartónknak. Ezt súlyosbítja, hogy az ötvenötezer forinttal csökkenő normatíva összesen harmincötmillió forint mínuszt jelent az intézményünknek. A beruházásaink sem álltak le, tart a tornaterem felújítása is. Később lehet ebből problémánk, ha nem rendeződik a helyzet, de optimista vagyok a jövőt illetően˝ – fogalmazott dr. Kovács András igazgató.

Olvasóink írták

  • 3. vitriol2 2010. február 26. 12:38
    „Argathron 2010.02.26. 11:27 :ha tölem-bárhol- olyan irásokat/véleményeket találsz ahol "istenitettem volna a jelenkori kormánytagokat", hát becsokolok Neked. Tudod nem csinálj mást, csak a györi püspükség elé"járulj" és nézz körül!!!
    tudod milyen "autoparkja" van a megyés püspök"elv-társodnak"?, tudod hánnyan "szolgálják" az elöbbi személyt? tudod-e, hogy ő-mennyi "zsebpénzt" kap-saját költsdégeinek fedezésére? ugy nem!! a lényeg továbbra is:
    "a Mi egyházaink egyik alapvetö "tulajdonsága"-krisztusi gondolatok után szabadon- a szerenység.Félreértés ne essék én nem a "müködési" költségekre gondoltam, hanem az egyházvezetöket köröl "ölelő" POMPÁK" CSÖKKENTÉSÉRE."”
  • 2. Argathron 2010. február 26. 11:27
    „Mesélnél drágám, hogy hol van a magyarországi egyházaknál pompa?
    Mert lehet, hogy a pápánál van pompa, de a magyarországi egyházi vezetőknél nincs.

    Ellenben tudod hol van?
    Az általad istenített kormánytagoknál.
    Amikor falun lévő rendezvényre a gundelből hozatnak kaját és csak a szivar 60ezer forint. Ez persze mind a mi pénzünkből.
    Nem beszélve az évente lecserélt járműparkról.

    Valahogy mindig azt látom, hogy mi szolgáljuk őket.
    Pedig ez már nagyon rég nem így van. A kormánynak, a parlementnek kell szolgálnia minket.

    Ha meg nem ezt teszik, akkor minimum azonnal eltávolítani őket, de inkább hazaárulásért kötél.”
  • 1. vitriol2 2010. február 22. 05:56
    „Kevés a pénz? máshol is, de talán egyházaknál van még "tartalék"!! Talán a fő-fő egyházvezetök-és környezetüknek- kiadásait illene csökkenteni(paloták,"személyzet" autok). Valahol azt olvastam, hogy a Mi egyházaink egyik alapvetö "tulajdonsága"-krisztusi gondolatok után szabadon- a szerenység.Félreértés ne essék én nem a "müködési" költségekre gondoltam, hanem az egyházvezetöket köröl "ölelő" POMPÁK" CSÖKKENTÉSÉRE.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A holding beperelte az állatvédőket

Jó hírneve megsértése miatt indított pert a Sopron Holding Zrt. a soproni állat- és természetvédők… Tovább olvasom