Kisalföld logö

2017. 11. 24. péntek - Emma 3°C | 9°C Még több cikk.

Polgárháborús filmben statisztálnak

Soproni szereplők játszottak már a Hídemberben és a Beethoven című hollywoodi produkcióban is.

Az HBO gyártásában készülő tévésorozathoz válogattak statisztákat Sopronban. A válogatás este hatig tartott, de már déli 12 órára összegyűlt a szükséges számú jelentkező.

Az amerikai polgárháborúról – és John Adams egykori elnök életéről – szóló hétrészes, HBO-s tévéfilm forgatásához válogattak háttérszereplőket Sopronban. – Egy kissé izgultunk a regisztráció előtt, hogy vajon érkezik-e elegendő és az elképzeléseinknek megfelelő jelentkező. De déli tizenkét órára már átléptük a jelenethez szükséges százhatvan fős határt – mondta el a Kisalföldnek Kertész Tamás szereplőszervező. – Csaknem mindenki megfelelt az elvárásainknak, a regisztráltak közül végül a film rendezője dönt majd. A soproniakkal már több alkalommal dolgoztunk együtt, például a Hídember forgatásánál, de említhetném a Beethoven című hollywoodi produkciót is. Jó tapasztalatokat szereztünk az itt élőkkel, eddig mindig pontosságról, megbízhatóságról tettek tanúbizonyságot, és az „arcok" is jók.

Az 1790-es években játszódó film háttérszereplőinek – az ötnapos júniusi forgatás során – ünneplő tömeget kell alakítaniuk a fertődi kastélyban. A képeken egy elegáns párizsi parti látszik majd.

– Az Eragon csatajelenetében szerepeltem, akkor nagyon megtetszett a „filmezés" – meséli Péter (27), aki ezúttal is egyedül érkezett az előzetes regisztrációra. – A fiatalok simán kibírják a 12 vagy többórás napi munkát, akikkel megismerkedtem, mindenki élvezte a forgatást. Pedig előfordult, hogy tizenhat órán keresztül, éjszaka is várnunk kellett a jelenetünkre kosztümben-parókában. – De úgy gondolom, a „buli" miatt már megéri elmenni. A ruhapróbák is vidáman zajlanak, nem érződik a filmezés „komolysága".

Klára (65) a Kisalföldből értesült a statisztálási lehetőségről. Mint mondja, korábban, amikor Budapesten élt, próbálkozott már hasonlóval. – Egy Jókai-filmben voltam háttérszereplő, fárasztó volt, de tetszett a forgatás. Úgy gondoltam, ha nyugdíjasként beválogatnak, szívesen megpróbálkozom ismét. Tudom, fegyelmezetten kell dolgozni, megfogadni a rendező utasításait, de azt hiszem, jól fogom érezni magam a forgatáson. Amellett nyugdíj-kiegészítésnek sem utolsó a napi nettó 5500 forint.

Cziráki Viktória

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új korszak kezdete a színházban

A soproni Petőfi Színház 2007/2008-as évadjában tizennégy bemutatót rendeznek, emellett pódiumsorozatokkal is a közönség kegyét keresik. Mikó István volt színidirektor ismét a soproni társulat tagjává vált. Tovább olvasom