Kisalföld logö

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 11°C | 19°C Még több cikk.

Pilis-Invest : Nincs esély a teljes kár megtérülésére

Sopron - Buga Imre, a Pilis-Invest felszámolója elismerte a Kisalföldnek, csekély az esély, hogy a befektetők pénzüknek akár csak töredékét is visszakapják a felszámolási eljárás befejezésével, amely még évekig is eltarthat.
Hibába reménykednek az egykori Pilis-Invest Ingatlanhasznosító Szövetkezet kisbefektetői, egyre kevesebb a remény, hogy hozzájussanak pénzükhöz, vagy legalább nagyobb részéhez.

Tartalékolni kell

– Azokat a vagyonelemeket, amelyeket nem zároltak a rendőrségi eljárás során, már értékesítettük – tudtuk meg Buga Imre felszámolóbiztostól. – Ebből azonban a kisbefektetők alig jutnak pénzhez, hiszen a csődtörvény szerint először a köztartozásokat, az adókat, illetékeket kell kifizetnünk.

Figyelembe kell venni, hogy a felszámolási eljárás jelentős összegbe kerül, és tartalékolnunk kell a bírósági eljárás lezárultáig is bizonyos összeget. Hogy pontosan mennyit kaphatnak vissza a követeléseikből a kisbefektetők, az csak a bírósági eljárást követően, a felszabadított vagyonelem eladása után derül ki. A bírósági eljárás azonban még nem kezdődött el a Pilis volt vezetői ellen, így megjósolhatatlan, mikor lesz jogerős ítélet. Addig azonban elképzelhető, hogy követeléseik 1–2 százalékát kifizetjük, ami inkább jelképesnek tekinthető.

750 millió forint a számlán

A Kisalföld úgy értesült, 2006. december 31-én több mint 750 millió forint volt a felszámolási számlán. Ebből fizethető ki valamennyi összeg esetleg a közeljövőben, a többi – egyelőre – tartalékot képez.

Lassan négy éve tört ki a botrány
A Pilis-Invest botrány még 2004 márciusában robbant ki. Ekkor függesztette fel a szövetkezet a célrészjegyek kifizetését. A kisbefektetők – országszerte több mint négyezren – közel 12 milliárd forint követelést jegyeztek. A cég ellen a felszámolási eljárás 2004. június 30-én lépett életbe, majd hamarosan rendőrségi eljárás is indult, amely vádemeléssel zárult.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Halálos baleset történt

Nagylózs - Életét vesztette az a férfi, aki az általa vezetett autóval áttért a menetirány szerinti… Tovább olvasom