Kisalföld logö

2018. 08. 19. vasárnap - Huba 18°C | 30°C Még több cikk.

Női kosárlabda - Tovább álmodna a Sopron

Hatalmas bravúrt hajtott végre a Sopron Basket a női Euroliga-negyeddöntőben. Isztambuli sikerével kiharcolta a döntő, harmadik meccset, melyet hazai környezetben rendeznek. Ahhoz, hogy tovább álmodhassanak a soproniak, minden kilátogató szurkoló hangjára szükség lesz.
A Sopron Basket visszavágott a török Fenerbahce otthonában a hazai elveszített mérkőzés után, így kiegyenlítette az Euroliga-negyeddöntő párharcát. Mindez azt jelenti, a mindent eldöntő harmadik meccsen, jövő szerdán este Sopronban dől el, hogy a már Final Fourba jutott orosz Jekatyerinburg, Dinamo Kurszk és a török Yakin Dogu mellett melyik együttes csatlakozik negyedikként a mezőnyhöz.

Sopronban nyilván azt szeretnék, hogy 2009 után ismét ott legyenek az elitben, de a szerdai győzelem ellenére is a földön maradnak a klubnál. Legalábbis erről árulkodnak Török Zoltán ügyvezető szavai.

„Egy dolgot nem szabad elfelejteni, ennek a párharcnak egyértelmű esélyese a török csapat. Az első és a második meccs előtt is így volt, s ez érvényes a jövő szerdai találkozóra is. Mindez persze nem azt jelenti, hogy előre lemondunk a továbbjutásról, éppen Isztambulban bizonyítottuk, hogy nem így teszünk. Lehet azt mondani, hogy nálunk van most a lélektani előny, meg azt is, hogy most már elhihetjük, igenis legyőzhető a Fener, de igazából ami döntő faktor lehet, az a csarnok atmoszférája, az a hangulat, ami persze le is húzhatja, ugyanakkor fel is emelheti a csapatot" – mondta tegnap Török Zoltán, utalva arra, hogy reméli, telt ház és fergeteges buzdítás várja majd szerdán a csapatokat.


„Nincs itt az a pillanat, amikor elég, ha »csak« megtelik az aréna. Ennél sokkal több kell, ezért elsősorban azokat a szurkolókat várjuk, akik odateszik magukat, s olyan hangulatot teremtenek, mely méltó egy ilyen téttel bíró mérkőzéshez" – folytatta a sportvezető, aki nem szeretne nagyon azzal foglalkozni, hogy az idei Euroliga-sorozatból még egyetlen mérkőzésüket sem közvetítette a televízió.

„Hogy miért van ez így, azon gondolkodjanak el azok az illetékesek, akik így döntöttek. Mi a magunk részéről minden meccset élőben adtunk a YouTube-on, s ez így lesz szerdán is. Klubunk több helyen is reklámidőt bérel annak érdekében, hogy mindenkihez eljusson, hol és milyen módon tudják megnézni a mérkőzést azok, akiknek nincs lehetőségük ellátogatni a csarnokba. Ennyit tudunk tenni, a többi nem a mi dolgunk" – fogalmazott Török Zoltán.


Sportágon belül egyébként köztudott, hogy a magyar csapatok nem igazán tudnak anyagiakban versenyezni akár az orosz, akár a török klubokkal, éppen ezért nagy dolog már az eddigi menetelés is.

„Nem vagyunk egy kalapban ezekkel a csapatokkal, ha csak a pénzt néznénk. Valóban nem túlzás, hogy a negyeddöntő nyolc csapata közül mi ebben az összevetésben az utolsók vagyunk. Viszont nem csak a pénz játszik a pályán, döntően a szakmai munka befolyásolja az eredményeket, s talán szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy esetünkben az a szubkultúra, ami huszonöt éve jellemzi klubunkat" – mondta végezetül a soproni klub ügyvezetője.
Milovanovic marad
Meghosszabbította szerződését, így a következő szezonban is a Sopron Basket női csapatát erősíti Jelena Milovanovic. A 28 éves szerb center hosszas tárgyalások után egyezett meg az egy évre szóló hosszabbításról, melyet Isztambulban, a Fenerbahce elleni Euroliga-nyolcaddöntő előtti estén írt alá. Az Európa-bajnok, olimpiai bronzérmes játékos rögtön meghálálta a bizalmat, ugyanis szerdán kiemelkedően játszott, s 18 ponttal segítette csapatát a sikerhez.
Ma este a PINKK ellen
Ma 18 órakor azt a PINKK-et fogadják Fegyvernekyék, amely a legjobb nyolc közé jutásért küzd. A baranyai egy elég szeszélyes együttes. Az isztambuli bravúrral és fáradtsággal együtt is a Sopron az esélyes. A pécsiek ellen a hazai csapat szurkolótábora egyrészt köszöntheti az isztambuli hősöket, másrészt már „hangolhat" szerdára.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fagykárok - a szőlő jobban bírta, mint a csap, tudják folytatni a metszést

Megkezdődött a téli fagykárok felmérése és felszámolása. A szőlőkben nem tett kárt a tél. Jön a… Tovább olvasom