Kisalföld logö

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 10°C | 17°C Még több cikk.

Milliárdok kutatásfejlesztésre

Sopron - A kutatóegyetemmé válást segíti elő az az újabb hétmilliárd forint, amelyet a Nyugat-magyarországi Egyetem nyert idén pályázatokon.

– Idén a Nyugat-magyarországi Egyetem 148 pályázatot adott be a Társadalmi Infrastruktúra és a Társadalmi Megújulás Operatív Programok keretében. Ebből 73 nyert, összesen hétmilliárd forint értékben – közölte prof. dr. Faragó Sándor, az NYME rektora. – A pályázatok hálózatos, tematikus összekapcsolása és egymásra építése abból a törekvésünkből fakad, hogy jól megtervezett stratégia mentén haladva intézményünk kutatóegyetemmé váljon. A pályázatok sikeressége lehetővé teszi az oktatás, a kutatás és az intézményfejlesztés, az egyetemi infrastruktúra, az eszközpark és a könyvtári állomány további bővítését. Az is örömre ad okot, hogy további 64 pályázatunk van elbírálás alatt.

A soproni egyetem botanikus kertjének területén – a látványterv szerint – impozáns XXI. századi kutatólaboratórium valósul meg.
A soproni egyetem botanikus kertjének területén – a látványterv szerint – impozáns XXI. századi kutatólaboratórium valósul meg.

A pályázatok egymásra építése abból a törekvésünkből fakad, hogy jól megtervezett stratégia mentén haladva intézményünk kutatóegyetemmé váljon - mondta Dr. Faragó Sándor, az NYME rektora.
A rendelkezésre álló összegből Sopronban 6400 négyzetméteren a legkorszerűbb eszközökkel ellátott kutatólaboratórium és a tudomány népszerűsítését felvállaló tudományos bemutatóközpont épül a botanikus kert területén. Az EU-akkreditáció megszerzésére törekvő leendő kutatólaboratórium főként az energetika, az ökológia, a megújuló energia és a klímakutatás területein teljesít majd megbízásokat, amely munkákba a hallgatók is bekapcsolódnak. A projekt keretében megújul a diákok gyakorlati képzését ellátó tanüzem is.

Szombathelyen a természettudományi és műszaki karhoz tartozó laboratóriumok újulnak meg, Mosonmagyaróváron a mezőgazdaság- és élelmiszer-tudományi kar laboratóriumokat is magukban foglaló oktatási épületeit korszerűsítik és látják el modern eszközparkkal. Győrben a turizmus–vendéglátás szakjával a hazai élvonalban lévő Apáczai-karon hoznak létre úgynevezett tudástranszferteret, ami mellett a főépület teljes tetőterének beépítésére és egy multimédiás hallgatói tér kialakítására is sor kerül. 

Olvasóink írták

  • 10. FREDDY/S 2009. december 08. 19:41
    „Csak arra kell ügyelni, hogy a botanikus kertből valami azért emlékként megmaradjon, nemde...”
  • 9. vorosa 2009. december 08. 15:20
    „Kedves Okos_jóska,

    Az egyetemen dolgozom, mivel a hozzászólások és a cikk belülről érint, csendben maradok.

    Amiért írok: Köszönjük a "Beaubo"-nak írt frenetikus eszmefuttatást. Zseniláis nyelvi lelemény, régen kacarásztam ilyen jót.
    Minden elismerésem!”
  • 8. FREDDY/S 2009. december 08. 08:24
    „Amíg a kutatás-fejlesztés valódi eredménye a gazdaságban nem jelentkezik, addig csak az EU-s sült-galambra kell figyelni, nemde...”
  • 7. anonimus 2009. december 08. 07:16
    „emberek :)

    1.:mint minden közintézmény, a 1etem is nagyon hosszú határidőkkel fizeti ki a neki adott számlákat.....
    2.: szerintem ez EU-s pénz....
    3.: ha nem válik kutatóegyetemmé, akkor kb 5 éven belül bezárhatja a kapuit.... ui M.o-on marad majd kb 5 nagy egyetem a többi meg v integrálódik v bezár... azonban nem mindegy, h ki hova integrálódik (Győr Sopronba, v forditva...) bár ez meg már inkáb majd politikai döntés lesz (nem hiába lett annó 1etem a SZIF)”
  • 6. FREDDY/S 2009. december 08. 06:44
    „Az inkubátorház 1,1 milliárdba került, a kutatás-fejlesztés hatalmas eredményei azóta is váratnak magukra, nemde...”
  • 5. Cerwin 2009. december 08. 06:39
    „Ha valaki számlázott már az egyetemnek, az tudja, hogy kevés nála rosszabbul fizető közintézmény van az országban...”
  • 4. okos_jóska 2009. december 07. 23:48
    „1. Beaubo

    Figyelj, Klausssz, vedd már végre észre, hogy nagyon unalmas és röhejes a tied állandó fontoskodás meg okoskodás benne az összes fórum, miközben csikorgatva magyar. Te mindig mindent natyon tud, miközben nekednek kleine fing se van sok csomo dolognál hoz ban ra csak naty-naty száj und tudálék. Ki te vagy, hogy per Fodor Bácsi, meg cserélünk ki? Van teneked benne az igen okos nagy fejed kicsike fogalom, hogy dr. Fodor mit csinál oder mit nem? Ha van, akkor tedd meg, hogy ír te ide néhány tény és ne csak vauvau. Kit meg mit te akar kicserél? Vagy te egy gyűjtő? Vagy szódás? Ja meg egyébként van egyáltalán teneked választójog ebben ország, hogy kimondod az intézkedés, hogy ki legyen polgármester meg ki nem? Nem inkább te csak vagy ein gyepmester kívülről der Grabennak? Szóval hogy nem vagy te szimplán ein Überklug Josef? Én ad neked OKOSJÓSKADIJJJ. Printeld ki ausz nyomtatás és szögezd neki a fal fel rá. Krüszkott.”
  • 3. zopika02 2009. december 07. 21:06
    „Minden második nap beadnak egy pályázatot ami nyerni is tud. Remek ez a közpénzek egyenes lenyúlása, a működés pályázatokból történő finanszírozása évről évre. Inkább kevesebbet kellene elvonni az adófizetőktől nem uraim ? 7 milliárd a közösségi közlekedéstől meg elvonnak jövőre 40 - et. Igen ez megy nekünk. ... Mindenki ezt a cikket értékelje saját belátása szerint. Nekem elégéé piár értéke van.... No comment...”
  • 2. pulci 2009. december 07. 20:55
    „Hát igen ilyen emberek kénének a város élére nem ez a tehetségtelen Pestről irányított társaság. Sokan példát vehetnének az NYME-ről, hogy az elmúlt években milyen pályzatokat írták és mekkora beruházásokat valósítottak már meg Sopronban és ahogy a cikkből is kiderül még mik következnek. Csak az egyetem több pénzt nyert ill. fektet be Sopronba mint amit ez a társaság valah is fog.”
  • 1. Beaubo 2009. december 07. 18:06
    „NAGYON JÓ !
    Végre egy pozitív hír Sopron kapcsán.
    Cserélünk ki a Fodor Bácsit Dr. Faragóért, ö nem csak képes pályázatokat írni, hanem nyerni is !!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ételosztás a melegedőn

Az adventi vasárnapokon délben ebédet oszt a soproni nappali melegedőn Fodor Zsuzsanna, Fodor Tamás,… Tovább olvasom