Kisalföld logö

2017. 01. 23. hétfő - Zelma, Rajmund -7°C | 2°C Még több cikk.

Mélygarázs parkolópályán

Sopron - Az önkormányzat már elküldte az STP Kft.-nek azt a határozatát, amely szerint elállnak a szerződéstől. A Kisalföld megnézte azt a még 2005-ben született közgyűlési előterjesztést és mellékleteit, amelyben a mélygarázs bekerülési költségét 1,1 milliárd forintban határozták meg.
Az SPT Mélygarázs Kft.-nél a labda

A Petőfi téri mélygarázst még mindig nem használhatják az autósok, s egyelőre senki sem tudja megmondani, mikor parkolhatunk ott. Ismert – erről a Kisalföld is beszámolt –, az önkormányzat elállt a kft.-vel kötött szerződéstől, ugyanis annak egyik pontja szerint a cég nem teljesítette vállalt kötelezettségét, mert a jogerős építési engedély kiadását követő egy éven belül nem szerzett használatbavételi engedélyt. A közgyűlés óta több mint két hét telt el. Változott-e azóta a helyzet? – kérdezte lapunk Fodor Tamás polgármestertől.

Amennyiben az önkormányzat birtokon belülre jut, akkor kijavíttatja a hibákat és megnyitják a mélygarázst. Fotó: Magasi Dávid
Amennyiben az önkormányzat birtokon belülre jut, akkor kijavíttatja a hibákat és megnyitják a mélygarázst. Fotó: Magasi Dávid


– A közgyűlés határozatának megfelelő nyilatkozatot a napokban elküldtük az STP Mélygarázs Kft.-nek. Tény, a mélygarázs még mindig nem használható, ez azonban nem az önkormányzat felelőssége, hiszen az STP a mai napig nem rendelkezik a megnyitásához szükséges engedélyekkel. Abban az esetben, ha elfogadják döntésünket, akkor tárgyalhatunk az építmény valós ellenértékéről, amelyet kifizet a város, de megismétlem, szó sem lehet arról, hogy több mint kétmilliárd forintot adjunk ki egy olyan építményért, amelynek – szakértői becslés szerint – egymilliárd forint körüli az értéke. Arról nem beszélve, hogy annak idején a közgyűlés is 1,1 milliárd forintról döntött.

Fodor Tamás több nyilatkozatában is utalt erre a bizonyos közgyűlési döntésre, a korábbi városvezetés szerint azonban ilyen nincs, ezért arra kértük a polgármestert, mutassa meg a közgyűlési előterjesztést és a határozatot. – A dokumentumok a bíróságon vannak, de semmi akadálya, hogy a másolatát megtekinthesse – mondta –, majd az iratok közül kiemelt egy 2005. május 26-i közgyűlési anyagot. Ebben a mélygarázs építéséről van szó, s a mellékletben valóban szerepel az 1,1 milliárd forintnyi összeg, mint a mélygarázs bekerülési költsége.

– Más, az építmény költségeiről szóló határozata nincs az önkormányzatnak – folytatta a polgármester. – Valószínű, ennyi is lehet az értéke, ezért vagyunk hajlandók csak ennyit fizetni érte. Amennyiben az STP Kft.-vel sikerül megállapodnunk és birtokon belülre jutunk, akkor kijavítjuk azokat a hibákat, amiért eddig nem kaptak használatbavételi engedélyt, azt követően pedig megnyitjuk a mélygarázst.

Olvasóink írták

65 hozzászólás
  • 65. Szalma Miklós 2008. május 19. 16:16
    „Tisztelt Hozzászólók!

    Az általam írtak csak arra adták meg a választ, hogy kellett vagy nem döntenie a képviselő-testületnek. A tények szerint nem. Miden más, a felesleges pereskedés, ügyvédi munkadíjak természetesen igazak lehetnek annak függvényében, hogy ki hogyan ítéli meg e kérdést. De a pártok az egymás közötti vitákat ma már peres úton intézik (teljesen feleslegesen). Az ügyvédek munkájáról pedig annyit: az sem baj, ha valaki pereskedik, ha a tudása is megvan hozzá.
    Don Kartácsnak üzenem: igen, de a tények értelmezését hívják információnak, amelyről az tud dönteni, akinek ismerete van a tényekről. Ez ilyen egyszerű. A jogalkalmazás is erről szól még akkor is, ha vannak, akik gyengén művelik, ezért nem látják be, hogy az matematikai logika.”
  • 64. miraculum 2008. május 19. 12:56
    „Szalma jogész úr azt írja, nem az önkorm. a megrendelő, de kérem, a Holding önkormányzati társaság! akkor miről beszélünk? ugyanúgy a város pénzéről. Ahogy a ProKultúránál is.
    Hofi jól mondta: ha nem megy a kupleráj, nem a bútorokat kell lecserélni!
    Az egész város rohad, esztelenül túrnak fel utcákat, hogy rá két hónapra újra felnyissák, mert kurvára nehéz összehangolni a közműveseket a gázosokkal, zsírosan élnek a vezetők, lökik a demagóg, népbutító szövegeket, ahelyett hogy nyújtanák a bal meg a jobb kezüket - igen, mindkettőt!!! - és összefognának.
    De nem, ez nem áll érdekükben. A főguruk nem ezt a parancsot adták egyiknek sem. Szemét egy banda, végleg padlóra vágnak egy nagy múltú várost önös érdekekből. Utálom az újságogkban az önelégült pofájukat. Elegem van nagyon.”
  • 63. Don Kartács 2008. május 19. 06:40
    „A jogi megítélés csak egy dolog, nem az első, hanem a második a sorban.

    Függetlenül a helyzettől, hogy itt miről is van szó egy a lényeg: helyi szinten vagyunk tanui a nagy pártok hatalmi harcainak. Nem érdekli a feleket az, hogy engedély, mélygarázs, építés, haszon, itt a fő domináns az, hogy miként tegyen keresztbe helyi mértékben az egyik párt a másiknak. Összefogás, közös megegyezés sehol. A perekben sem a városlakók érdeke a lényeg, hanem az, hogy "majd én megmutatom, hogy mekkora egy f*** a másik párt, meg a volt városvezetés". Ez kb olyan, mint amikor egy 200 centis ember mellett ugrál egy 130 centis, hogy megverlek. Az új városvezetés jobban tenné, ha inkább meghúzná magát és összefogná a városvezetést, azt kooperatív üzemmódba tenné, mert nagyon sokan ott vannak a vezérkarban, akik aláírták az egykori híres Globex szerződést. Most bizonyítják azt ismételten, hogy a város vagyonát bármikor el tudják szórni.

    Tehát az első dolog az maga az ész, és ha az nincs, akkor édesmindegy mi a jogi megítélés. De a gazdasági még inkább fontosabb, mert a jogból csak az ügyvédeknek lesz pénzük, a gazdaságiból pedig mindenki másnak bármilyennemű haszna. És én ki merem mondani, hogy sajnálom az ügyvédektől a pénzt, és ez a város per nem egy ügyvédet fog újgazdag státuszba sodorni, főleg úgy, hogy egy aláírásért már százezreket kérnek el.”
  • 62. Don Kartács 2008. május 19. 06:34
    „Csak nem a Szalma ügyvédi iroda fejéhez van szerencsénk? Annak idején valaki egyszer azt mondta: a törvényeket, állapotokat, tényeket mindenki a saját szájíze szerint értelmez, az ügyvéd pedig azé szerint, aki a többet fizeti :)”
  • 61. Szalma Miklós 2008. május 18. 08:36
    „"A dokumentumok a bíróságon vannak, de semmi akadálya, hogy a másolatát megtekinthesse - mondta -, majd az iratok közül kiemelt egy 2005. május 26-i közgyűlési anyagot. Ebben a mélygarázs építéséről van szó, s a mellékletben valóban szerepel az 1,1 milliárd forintnyi összeg, mint a mélygarázs bekerülési költsége."

    Azt megfigyelte valaki, hogy a mondat nem közgyűlési döntésről, hanem "közgyűlési anyagról" szól?

    Szeretném, ha végre mindenki tisztán látna abban a kérdésben, hogy miben kellett döntenie az önkormányzatnak. Ehhez a tényeket kell ismerni. Az ügy megítélése pedig jogi szaktudást igényel.

    1. Az önkormányzat tulajdonosa a Petőfi térnek, amely közterület;
    2. a 2001-ben elfogadott helyi építési szabályzat (interneten megtekinthető) a Petőfi teret szint alatti parkoló építésére jelölte ki, magyarul mélygarázs építhető;
    3. a közterület köztulajdon, a mélygarázs pedig magántulajdon (amelynek jogszabályi magyarázata van), tehát a két tulajdoni forma nem keveredhet.
    4. a jogszabályok (aki utána akar nézni építési törvény, OTÉK 40.§ (4) bekezdés) azt írják elő, hogy mélygarázs közterület alatti elhelyezéséhez arra van szükség, hogy a helyi építési szabályzat azt lehetővé tegye, illetve a közterület tulajdonosa ahhoz hozzájáruljon.

    A mélygarázs megépítésével kapcsolatban tehát a közterület tulajdonosának (önkormányzatnak) csak ahhoz kell hozzájárulnia, hogy a közterületet (az önkormányzat tulajdonát) mélygarázs megépítése céljából igénybe vegye az, aki a mélygarázst megépíti.
    Az önkormányzat nem megrendelője a mélygarázsnak, ezért arról, hogy az mennyibe fog kerülni, döntenie sem kellett még akkor sem, ha azzal kapcsolatban bárhol, bármilyen szám szerepelt. Ezért fontos, hogy a fenti mondat nem közygűlési döntést, hanem "anyagot" ír.
    A lízingszerződéssel kapcsolatban pedig a lényeg a következő: Sopron Holding kötötte a mélygarázs üzemeltetésére. E szerződéssel kapcsolatban az a kérdés, hogy gazdaságosan lehet-e üzemeltetni a mélygarázst. A gazdaságosság azt jelenti, hogy a parkolási díj bevételek elegendőek-e a lízingdíj megfizetésére. Az előzetes számítások szerint igen, sőt, minden évben haszon is keletkezik.
    A mélygarázst a Holding pedig úgy szerzi meg, hogy a lízing futamidő végén tulajdonosa lesz annak a kft-nek, amely a mélygarázsnak a tulajdonosa.

    Bövebben ld a fenti url-en.”
  • 60. miraculum 2008. május 16. 11:09
    „A közgyűlés elfogadta, hogy Sopron, Petőfi tér alatt mélygarázs épül...oké, összegről határozott/nem határozott (ez homályos pont a történetben, ki így, ki úgy emlékszik, jegyzőkönyvet elő és akkor világos).
    Tegyük fel:
    kiírják a pályázatot vagy meghívásos alapon csak annak a vállalkozásnak küldik ki az ajánlati felhívást, akiről tudják, hogy ért hozzá, el tudja végezni a kiírt munkát, vannak eszközei, gépei, emberei...etc.
    a vállalkozó kedvű(ek) ÁRAJÁNLATOT gyárt(anak) - átalányáras vagy tételes költségvetést - jelen mélygarázs esetében csak ez utóbbit célszerű elfogadni
    a tételes ajánlat mindenre kiterjed, adója optimálisan kalkulál anyag és díj összeggel vagy kettőt összevontan adja meg, az esetleges nem várt költségeket is számba veszi (alternatívák!!)
    Ha a kiírásnál a legalacsonyabb ár kitétele a mérvadó, akkor azt választják, ha más akkor annak szempontjai szerint (műszaki tartalom...etc.)
    Ajánlatot megfelelő és PONTOSAN elkészített tervek alapján (egyes soproni tervezőirodák rendszeresen képtelenek erre!) tud adni a vállalkozó
    ha megnyerte a munka kivitelezését vállalkozó, elkészül a vállalkozási szerződés, amiben foglaltaktól (ár, műszaki tartalom, határidők, pótmunkák....) a munkafolyamatok során csakis szerződésmódosítással lehet eltérni.
    Vannak részhatáridők, részmunkák, illetve egy ütemterv, amit előre készítenek és mindkét fél által elfogadnak s amit teljesülése esetén, a munkák közben leigazol/átvesz ill. megfelelő műszaki ellenőrrel folyamatában végigkísér a megrendelő.
    Nagyon egyszerű: mutassák meg az ajánlati felhívást, az abban szereplő műszaki tartalmat, az erre érkezett árajánlatot, az elfogadást igazoló jegyzőkönyvet, az építési szerződést, a munka során készült feljegyzéseket, jegyzőkönyveket és akkor egyszerre világos lesz mikor mi történt és mennyiért.
    Szerintem egyik peres fél érdeke sem az igazság napvilágra kerülése...”
  • 59. Don Kartács 2008. május 15. 06:24
    „valakimás, egy dolgot ne felejts el, amit én egy régebbi munkám során megtapasztaltam: építőipar. Ott semmi sem olyan és úgy megy, mint ahogy azt Te itt leírod, vagy gondolod. Nekem volt szerencsém nem is egy építőipari céghez gazdasági szerkezetben, és ez alapján nyugodtan merem megtenni állításaim.
    Egyébként: az utcakövekkel kapcsolatban továbbra is fenntartom: az önkormányzat felrúgta a szerződést, a generálkivitelezőnek, fő- és alvállalkozóknak semmit sem adott semmiért, innentől kezdve az utcaköveket a saját költségére miért fejezze be úgy a cég, ahogy kellene pláne úgy, ha minden percben zaklatják. Próbálj meg Te úgy elvégezni egy munkát, pl .... elsímítani egy 2 m x 1 méteres részen a frissen leöntött betont miközben ordítanak 5-en a füledbe. Meg tudod csinálni? Főleg, ha az egyik állandóan beleugrik és húzhatnád előről?
    Azt is továbbra fenntartom: hogy az árkalkulációt keverik össze a fideszesek a költségvetési tervezettel. Ha valóban az 1,1 M Ft-os terv a teljes költség, miért nem merik a fidesz sem közszemlére tenni, hogy ez van az 1,1 M-ban, ez! nézzétek meg emberek!? Vagy ez is olyan, mint anno, amikor állítólag az Orbánt lehallgatták?”
  • 58. joco1 2008. május 15. 05:57
    „rákosimátyás:régi -és a fidesznél- megszokott "vita "modszer,hogy nem tényekkel reagálnak, hanem minösitenek.Én nem irtam semmit "Fletoról", de te válaszodban ezt emeled csak ki.Miért?A hozzászolásom lényege-neked mivel lehet, hogy nem tudtad értelmezni kiemelem-"DE A MÉLYGARÁZS ETTŐL MÉG NEM FOG"BEÜZEMELNI" É R T E D? Tudom neked és elv-társaidnak nehéz-rosszul esik- hogyha mások mást mondanak mint ti, de hát ez a demokrácia. Ja és a név választásod nagyon jól tükrözi elveidet és mások nézeteihez valo viszonyodat is. De már megszoktuk, hogy a liberális oldalról indult fidesz és hivei elöször neokonzervativ és most már a szélsőbal nézeteket -modszereket-vette át.”
  • 57. Utolsó szó jogán 2008. május 14. 09:46
    „Amig valakik az élet napos oldalán sütkéreznek a fényben, a dicsőségben könnyen osztogatnak, "bölcs "tanácsopkat és hozhatnak elhamarkodott ítéleteket.
    Ilyen körülmények között azt is elhitetik magukról, hogy maximálisan tökéletesek.Nem igaz?”
  • 56. valakimás 2008. május 14. 09:07
    „Don Kartács: valószínüleg te Walter Dezső rokona vagy (azért nem lehetsz ő, mert képtelen még a gépet is bekapcsolni-két évig dolgoztam mellette), mert ezt a hülyeséget amit írtál ő nyilatkozta a Kisalföldnek. Gondolom nem vállalkozó vagy (vagy ha igen akkor csak elvtársi megrendeléseket teljesítessz) mert akkor nem írnál ilyen szamárságot! Eghy vállalkozó ugyanis ha tudja, hogy növekszik az ellenszél és az utolsó szögig átnézik a munkáját, hogy jól dolgozott-e, akkor nem rosszabb munkát kezd csinálni, hanem jobbat. Máskülönben ugyanis nem kap érte ellenszolgáltatást!
    Egyetértek viszont azzal, hogy a közgyűlés után léphettek fel olyan igények az önkormányzat és a lakosság részéről (engem nem kérdeztek az biztos), hogy valamin módosítani kell. Ez rendjén van. Ilyen esetekben a közgyűlés újra megtárgyalja és módosítja az előző döntést. Mert nem úgy működnek a dolgok, hogy közpénzből rendelek valamit, majd önkényesen, két skoda eladása közben meggondolom magam és egy teljesen más dolgot írok alá.
    Biztos csak az én figyelmemet kerülte el, de a szépemlékű szocialisták eddig még nem mondták meg, hogy melyik közgyűlés tárgyalta még a garázst. Mert ha hazugságnak tartják az 1,1-et, akkor biztosan van egy olyan döntés, ami az ő igazukat bizonyítja.
    Szerintem a szocik egyszerűen megkerülték a közgyűlést és önkényesen döntöttek az adófizetők pénzéről.”
  • 55. Don Kartács 2008. május 14. 06:41
    „piti, két dolgot vegyél figyelembe:

    1.) miket tartalmazott az első kalkuláció, amely csak tervezett költség volt
    2.) milyen igények merültek fel menet közben akár az önkormányzattól, akár a lakosságtól.
    Menet közben változhatnak a költségek elég nagy mértékben, ha netán kerülnek olyan részek megrendelésre, ami nem volt eredetileg tervbevéve, de menetközben szerződést kötöttek rá. Benne van a pakliban.

    A térkővel, még ha sokan morognak is egyetértek a vállalkozóval. Megindult valami, felépítették, egészen a választásokig menetrendszerűen ment az építkezés, aztán jött az új önkormányzat és élből perelt, mert a jobboldal élből megcsinálja minden ében az ország minden terén az ugrándozásait. Ugyanazok kezdtek el ugrándozni, akik benn voltak abban a városvezetésben, akik a Globexre bízták a város vagyonát, pl. az Abdai. Na most, ha az önkormányzat a szerződést egyoldalúan felrúgja, akkor a szerződés érvénytelen és a térkövezést hogy kényszeríted rá a cégre?
    Amúgy meg hogy ne jártam volna a Petőfi téren, mert pont a színház mellett dolgozom, idegesítőek a kiugró kövek, de ezt annak köszönheti a város, hogy hülye a polgármester. Legalább, ha annyira fel akarta rúgni a szerződést rúgta volna akkor, amikor már minden teljesen elkészült, ha már egyszer valami viszket neki odalenn.”
  • 54. MACI 2008. május 13. 19:53
    „NEM UNJÁTOK MÁR EZT A TÉMÁT,MERT ÉN MÁR NAGYON?”
  • 53. Rákosimátyás 2008. május 13. 17:39
    „Sokat töprengtem azon, hogy ki itt a neten a leginkább pszichiátriai eset, de rá kellett döbbennem, hogy joci1 a legnagyobb ökör itt. Ő lesz a földön az utolsó mszp szavazó, mert a többieknak lassan-lasson megjön az eszük. Ő itt a legegyszerűbb, hiszen büszke arra, hogy egy akkora fajankó a miniszterelnöke, mint "kurvaország" Fleto. Édes, drága joco1! Hülyeséged minden díjat megérdemel!”
  • 52. joco1 2008. május 13. 17:08
    „Lényeg: piciny "meggyözödésses" polg.mesterünk ujból hazudott,vagy nem mondott igazat. Vagy csak nyilatkozik, vagy csak ....-lehet sorolni, de a mélygarázs ettöl még nem fog "beüzemelni".(csak a véleményemet irtam"oszt,jonapot"!!!”
  • 51. csabazs 2008. május 13. 15:40
    „Én megírtam a hozzászólás szövegét, de a kisalföld. hu megbolondult, már reggel óta!”
  • 50. macskajaj 2008. május 13. 13:28
    „egy két gondolat ill. tények:
    1. amit fodor mutogat az nem határozat
    2. a szerződés amit nemrég még semmisnek akartak látni, attól most el akarnak állni (jogászok biztos jót mosolyognak ezen)
    3. 2 milliárd, részletekben, húsz évig fizetve, kb. 7% kamattal kb 3,7 milliárd
    4. tegyük fel megnyerik a pereket vagy elállnak teljesen mindegy, az objektum a város birtokába kerül, miből fizetik ki a vételárat, csak nem hitelből
    5. a köveket és a gépezet elhelyezését a liftakna tetején a város írta elő
    6. biztos lenn rá mód, hogy a garázst használhatóvá tegyék (hibák, hiányosságok kijavíttatása) és a visszaéléseket is felderítsék
    7. már egy előző fórumban is leírtam, hogy az elbukott perekkel nem csinálnak mást mint, hogy a walter mossák tisztára, (mert azt ugye nem gondolta senki se komolyan, hogy szegénykém egy ártatlan bárány aki semmiről sem tehet)
    7.”
  • 49. horgász 2008. május 13. 13:09
    „fejtől büdöslik a hall!”
  • 48. vörös szegfű 2008. május 13. 12:59
    „Szerintem hagyjuk már a vitát! Állapítsák meg a tényleges árat, azt fizessük ki. Javítsuk ki a hibákat és nyissuk meg! Ilyen egyszerű. Ha az MSZP most nem kezd el kukacoskodni, akkor rövid idő alatt megoldódhat a dolog.”
  • 47. Feri 2008. május 13. 12:34
    „Olvasgattam itt Biczi úr magyarázatait.
    Próbáltam megérteni, hogy ennyire lesz.. ják, hogy mi és mennyiért épül. Egyáltalán hogyan lehet az, hogy az elmondása alapján kétmilliárd forintról nem a soproni közgyűlés dönt?! Hol volt a pályázat kiírása?! Ki válogatott az építő cégek között?!
    Azt nekem ne mondja v. írja, hogy az önkormányzat egy kft-je kötött szerződést csak úgy mindenféle felhatalmazás nélkül?!
    Ha jól tudom, ilyen esetben is közgyűlés felhatalmazása kellett volna a kezességvállaláshoz. Kedves Biczi úr, szerintem aki nem vak, az nagyon jól látja, hogy a szocik városi szinten is nagyon sokat zsíroztak, döntéseikkel szoci vállalkozásokat hoztak helyzetbe, a többit pedig mindenkinek a fantáziájára bízom.
    Azt senki sem vitatja, hogy mélygarázsra szükség van. De...
    De a közgyűlést igy megkerülve...Ez nem volt elgáns lépés. Miért volt erre szükség? Ez a döntés is jellemző a rövidlátásukra. Miért van az, hogy ahol maguk vezető szerepet kapnak, ott virágzik a korrupció, a "zsírozás", miért van az, hogy mindig a maguk utáni vezetésnek kell rendbe tenni az ország és a város költségvetését, miért van az , hogy ezáltal lehetetlenné teszik az önöket követőknek a fejlesztéseket, mert hogy azért kell erölködniük, hogy helyrehozzák azt, amit maguk elQrtak?”
  • 46. papesz 2008. május 13. 12:20
    „szerintem is a megállapodásra kellene törekedni,ha már kész van a mélygarázs.ahogy kinéz ez a város az már szégyen.pünkösd volt ,de a város olyan szemetes,koszos volt,hogy az felháborító.aki nem hiszi menjen végig a színhát utcától a várkerületre.undorító.így várni a turistákat,hát mi a faxot akarunk”
65 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hercegi hallali Fraknón

Fraknó - Az Esterházyak négyszáz éves történelmi múlttal rendelkező vadászati hagyományait mutatja… Tovább olvasom