Kisalföld logö

2017. 04. 25. kedd - Márk 10°C | 21°C Még több cikk.

Megnyitott a műjégpálya Sopronban

Elő a korcsolyákat, nyújtani az izmokat, mert szerdán délután három órától megnyitott a műjégpálya Sopronban, a Káposztás utcában!


Most is lesz nyitási akció, így 10-én, szerdán és 11-én, csütörtökön mindenki számára ingyenes lesz a belépés.

Hétköznap délelőttönként pedig az iskolai csoportok ingyen  korizhatnak előre egyeztetett időpontban akkor, ha felnőtt kísérővel érkeznek.

Szombat délelőttönként 11 és 13 óra között korcsolyaoktatást tartanak, esténként 8 órától a pálya kibérelhető.

A város legújabb sportlétesítménye, mely a november és március közötti időszakban működik, és az első szezonban közel 50 ezer a másodikban pedig még ennél is több látogatója volt. Régebben a Papréten próbáltunk természetes jégpályát készíteni, de a szeszélyes időjárás mostanában ezt nem teszi lehetővé. A soproniak gyorsan megkedvelték ezt a lehetőséget és mára a város első számú téli sportja a korcsolyázás. Zárás után az esti órákban pedig az amatőr jéghokisok veszik birtokba a pályát, és reméljük, hogy néhány év múlva csapataink már bajnokságokban is tudnak szerepelni – olvasható a Sopron Holding Zrt. honlapján.

Az első heti nyitva tartás: szerdától péntekig 15- 19.30-ig, szombaton 11- 13 óra között valamint, 15-19.30 vasárnap 10-13:00., valamint 15.19.30 óra.

A második héttől: kedden, csütörtökön és pénteken 15-19.30, szombaton 11-13 óra között valamint, 15-19.30 óra között, vasárnap 10-13.00, valamint 15-19.30 óra között lesz nyitva a jégpálya.

Korcsolyaoktatást is szerveznek szombat délelőttönként 11-13 óra között.

Esténként a pálya bérelhető 20-21.30 óra között. Jelentkezni egy nappal előre a 99/508-147-es illetve a 30/9373-474-es számok egyikén lehet. Pályadíj: 9000 forint + Áfa/óra.

A belépők a tavalyi árba kerülnek: 800 forint, a 10 alkalmas bérleté 7000 forint.

Olvasóink írták

  • 7. zoltee 2010. november 11. 23:34
    „400 Ft egy órára, és minden további órára plusz 200 Ft óránként.

    Szerintem korrekt.

    A jeget mondjuk lehetne gyakrabban is javítani közönségkorcsolyázás alatt, de tulajdonképpen a célnak megfelel.

    Korrekt kis hely ez, én biztosan sokat fogom látogatni.

    :)”
  • 6. egysoproni_ 2010. november 09. 11:16
    „5. Shaki!
    Akkor elvileg 1000 Ft/óra koribérléssel együtt.”
  • 5. Shaki 2010. november 09. 11:11
    „Csetneky 2010.11.09. 10:11

    Igen, a lányaim az osztályukkal szoktak ott tartani tesiórát, korcsolyáznak, mintha kötelet kéne mászniuk. :)))Imádják!!!Tavaly 200 ft volt a koribérlés.”
  • 4. egysoproni_ 2010. november 09. 10:46
    „2. calcio!
    A kori bérlésének az ára nins ott csak a korizásé. Gondolom a 800 Ft nem tartalmazza a kori bérlésének a díját!”
  • 3. Csetneky 2010. november 09. 10:11
    „Ha hétköznap délelőtt is nyitva volna, az iskolai tesiórákról is ki lehetne vinni a diákokat. Főleg, ha dupla óra. Ilyen alkalmakra talán valami kedvezményt is lehetne adni.”
  • 2. calcio 2010. november 09. 09:34
    „ott van a végén”
  • 1. egysoproni_ 2010. november 09. 07:10
    „A korcsolyabérlési és belépő árakról is írhattak volna azon túl, hogy az első 2 nap ingyenes a belépés. Igaz gondolom az első 2 nap a kori bérletért is fizetni kell.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bognár Zoltán, az Info Tv vezetőjének reagálása

Nem igaz, hogy az Info Tv stúdiót működtet az önkormányzat épületében, hiszen a filmkészítés, annak… Tovább olvasom