Kisalföld logö

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 3°C | 7°C Még több cikk.

Másodszor rendeznek filmhetet Sopronban

Sopron - A mozgókép-kultúra jobb megismerése érdekében immár második alkalommal szervezett filmhetet a Soproni Német Nemzetiségi Általános Iskola.
A rendezvénysorozat szervezői Tálos Éva rajz-, mozgókép- és médiaismeret-tanár és Ley Szilvia szabadidő-szervező. Február 25-től az aulában berendezett minimoziban az első három óraközi szünetben lehetett megtekinteni a filmtörténeti részleteket, valamint a nevezett diákfilmeket.

A rövidfilmverseny idén már nemcsak a Fenyő térieknek szólt, hanem a város és környéke általános és középiskoláinak is. A versenyre négy iskola tizennégy alkotása nevezett. A filmeket a Hunvision Filmstúdió új filmjének, a Véletlenül szándékos című kriminek a rendezője, Kollár István zsűrizte. A megyében méltán híres a film az autós jelenetsorról, amiben négy autó törik totálkárosra, többek között egy Győr melletti hídról a folyóba zuhanva. A filmben  szereplők közül említésre méltó a főszereplő Cserpes Laura, aki a film főcímdalát is énekli, illetve Szilágyi István színművész, aki röpke szerepet is kapott a filmben. A film producere Maros Attila. Az ünnepélyes eredményhirdetésre és a filmhét zárására ma 15 órai kezdettel kerül sor a Soproni Német Nemzetiségi Általános Iskolában (Sopron, Fenyő tér 1.), melyre minden érdeklődőt várnak a szervezők.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Saját tűzfala omlott a Bécsi utcai házra

Sopron - A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal szerint saját tűzfala omlott rá a Bécsi utca 3. számú… Tovább olvasom