Kisalföld logö

2018. 05. 26. szombat - Fülöp, Evelin 13°C | 25°C Még több cikk.

Magas László: a fegyelmezett gazdálkodás nyugodt évet jelent Sopronban

A város 2015. évi költségvetése 17,1 milliárd forint bevétellel és ugyanennyi kiadással számol - közölte Magas László, a költségvetési bizottság elnöke.

Az elmúlt évben a Fidesz kormány átvállalta a szocialista városvezetés által felhalmozott hiteltartozásunk második részét is. Így összességében több mint 15 milliárd forint hiteltől és annak kamataitól szabadította meg önkormányzatunkat.

Ennek jótékony hatását az idei költségvetésben már komolyan érezzük, hiszen sem rövid, sem hosszú távú hitelfelvétellel nem számolunk - mondta el szerdai sajtótájékoztatóján Magas László, a költségvetési bizottság elnöke.

Kiemelte: a bevételi oldal három forrásból táplálkozik. Egyrészt az intézmények működéséhez, valamint az államtól átvett finanszírozásból, másrészt az Európa uniós pályázatok támogatásából, valamint a soproni polgárok és a soproni vállalkozások mintegy 4 és fél milliárd forintos helyi adóbefizetéséből.

A kiadási oldal legnagyobb tétele a 10 milliárdos nagyságrendű működési költség. Ebből az összegből finanszírozzuk a város intézményeit, a Polgármesteri Hivatalt, a városüzemeltetést és a kötelező és önként vállalt feladatokat.

Ebben az évben kell befejeznünk a 2007-13. uniós pályázatokkal támogatott nagyberuházásokat –Barlang-színház, Várkerület, Kuruc-domb rehabilitációj. Ezen beruházások összege 6 milliárd forint költséget jelent.

A 2015 évi költségvetés jelentős önkormányzati tartalékkal készült. Fegyelmezett gazdálkodással nyugodt gazdasági évet biztosíthat Sopron számára - zárta Magas László.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Súlyos sérülés - Takarásból lépett az útra egy fiatal Újkéren - fotók

Egy 14 éves helyi lány leszállt a megállóban az iskolabuszról, majd körültekintés nélkül lépett az… Tovább olvasom