Kisalföld logö

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 3°C | 9°C Még több cikk.

Lufikkal emlékeztek a berlini fal leomlására

Sopron - A berlini fal leomlásának 20 éves évfordulóján huszonkét nemzet 40 iskolájának diákjai intézményenként 99 lufit engedtek a magasba.

Magyarországot a soproni Szent Orsolya-iskola képviselte.

– A kezdeményezés Franciaországból indult, s nem véletlen, hogy hazánkat Sopron képviseli. Senki nem vitatja a szerepünket a történetben, hiszen többen is nyilatkozták, hogy a berlini fal első tégláját a Páneurópai Piknik sopronpusztai történései ütötték ki – kezdte Kovács András, a Szent Orsolya-iskola igazgatója. – A mi diákjainkra pedig minden bizonnyal azért esett a választás, mert sok nemzetközi projektben szerepelünk.

A tegnapi rendezvényen kiderült, miért 99 léggömb emelkedett a magasba. A 99 luftballon című dalt a német Nena énekelte, a szerzemény az USA és a Szovjetunió közötti hidegháború elleni tiltakozásul született. A dalszöveg egy vízió, arról szól, hogy az égbe engedett lufik háborút eredményeznek, mert vannak akik űrlényeknek nézik őket, s hadat indítanak ellenük. Szerencsére a vasfüggöny leomlásával ez a félelem már a múlté.

A békéért: Az útjukra indított léggömbök párbeszédre hívó üzenetet tartalmaznak. Fotó: Magasi Dávid
A békéért: Az útjukra indított léggömbök párbeszédre hívó üzenetet tartalmaznak. Fotó: Magasi Dávid


A hétfőn útjukra indult léggömbök a békére szólítanak, egy-egy párbeszédre hívó üzenetet tartalmaznak, s benne van mindben a feladó neve és az iskola címe is.

A rendezvényen kiderült, hogy a Szent Orsolya-iskola diákjai felkészültek a berlini fal lebontásához kapcsolódó történelmi ismeretekből, tudásukat ebben a tanévben folyamatosan bővítik.

Idén ünnepeltük ugyanis a Páneurópai Piknik évfordulóját is, azóta rendszeresen napirenden vannak az 1989-es év eseményei.

A kilencvenkilenc lufit a Szent Orsolya-iskola diákjai – képünkön Kovács András igazgatóval – küldték a magasba. Fotó: Magasi
A kilencvenkilenc lufit a Szent Orsolya-iskola diákjai – képünkön Kovács András igazgatóval – küldték a magasba. Fotó: Magasi

A soproni középiskolások többsége rendhagyó történelemórákat tart a sopronpusztai emlékhelyen, ahol beszélgetnek az egyes fogalmak mögötti tartalomról, érzésekről és talán meg is értik, mit jelent a szabadság.

Többnyire ugyan csak a gyakorlati, kézzelfogható dolgokat érzik át, de az valamennyiüket meglepi, hogy volt idő, amikor nem utazhattak szabadon a szocialista országok lakói.

Olvasóink írták

  • 1. ssmd 2009. november 10. 12:35
    „További képek, információk az eseményről az iskola honlapján:
    http://sztorsolya.sopron.hu”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lebontják a toronydarut

Sopron - Kedd reggel 6-tól este 6 óráig az Orsolya téri iskola tornatermének építése miatt a… Tovább olvasom