Kisalföld logö

2017. 11. 19. vasárnap - Erzsébet 3°C | 7°C Még több cikk.

Liszt-terasz Sopronban - Szabadtéri programok május minden vasárnapján

Soproni együttesek, helyben sütött finomságok, rendhagyó programok várják a közönséget május minden vasárnapján 16.00-tól a Liszt-központ előtt.

Május 3-án a Brass Brothers Rézfúvós Együttes lép fel. A soproni fúvósokból álló formáció évről évre visszatérő vendége a Liszt-teraszoknak. Széles repertoárjukban klasszikus zeneművek és modern feldolgozások is szerepelnek, koncertjük minden alkalommal gondoskodik a jó hangulatról.

Május 10-én akusztikus feldolgozásokat hallhatunk soproni együttesek előadásában. Fellép Rácz Dóri (ének), Kis Dániel (gitár) és Horváth Dávid (dob), valamint a Soundgold zenekar. Utóbbi 2010-ben alakult, soproni kötődésű tagjai több, mint 10 éves zenei múlttal rendelkeznek és aktívan vállalnak szerepet más helyi formációkban is.

Május 17-én színházi kínálatból adnak ízelítőt a Soproni Petőfi Színház művészei. Népszerű, fülbemászó dalokat és meglepetés produkciókat is hallhat tőlük a közönség. Az előadások ideje alatt, 16-tól 18 óráig kedvezményes bérletek válthatók a nyáron újranyitó Fertőrákosi Barlangszínház előadásaira, a Pro Kultúra Jegyirodájában.

Május 24-én a Junkie Monkeys tribute band zenél a Liszt-teraszon, popzenei feldolgozásokat adnak elő. A Soproforno közösségi gasztrokör pedig az egészséges és környezettudatos táplálkozásról tart majd bemutatót.
Május 31-én elsősorban a kisebbeket várják a programokra: a Tündéri gyereknapon már a 8. Soproni Tündérfesztiválra lehet hangolódni.

15:30-kor a Deák tér játszóterétől indul a Tündérek és Manók vonulása, ahol ki-ki megmutathatja tündér vagy manó viseletét.

A vonulók körbejárják a Tündérfesztivál új helyszínét, majd a Liszt-teraszra sétálnak, ahol sok-sok játékkal és a Mozgás Ritmus Lendület Club vidám táncelőadásával folytatódik a Tündéri gyereknap. A programokra eljön a tündér-manó páros, Csipke és Moha is.


hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Két haláleset rosszullét miatt egy napon Szombathelyen

Egy idős férfi vezetés közben lett rosszul Szombathelyen. Egy másik, pedig a belvárosban, az utcán… Tovább olvasom