Kisalföld logö

2018. 07. 21. szombat - Dániel, Daniella 17°C | 30°C Még több cikk.

˝Lefejellek, te köcsög!˝ - nem vétett az orvos

Sopron–Iván - Nem marasztalta el etikai vétség miatt a megyei orvosi kamara szakbizottsága azt a soproni gyermekorvost, aki ellen egy iváni anyuka tett panaszt még idén tavasszal.
Lezárult a megyei orvosi kamara etikai bizottságának vizsgálata annak a soproni gyermekorvosnak az ügyében, akit egy iváni anyuka marasztalt el viselkedéséért. (Előzmény: „Egy anya panasza az ügyeleti ellátásra")

– A kamara etikai bizottsága az ügy tárgyalására nemcsak az érintett soproni gyerekorvost, hanem az iváni anyukát is meghívta – tájékoztatott dr. Keszei Károly főorvos, a testület elnöke. – A gyermekorvos eljött, az iváni családból azonban senki nem jelent meg. A személyes meghallgatáson a gyermekorvos elmondta: közölte az ivániakkal, ügyeleti szempontból Kapuvárhoz tartoznak. Az iváni családból ekkor ingerülten szóltak a doktorhoz. „Egyáltalán, te orvos vagy?" „Lefejellek, te köcsög!" Ilyen hangnem hallatán a gyermekorvos úgy érezte, a testi épségét veszélyeztető módon lépnek fel ellene, ami lehetetlenné tette a tizenéves fiú vizsgálatát. Ekkor szólította fel őket a távozásra. Az etikai bizottság a történéseket figyelembe véve végül úgy határozott, az orvos nem követett el etikai vétséget. A határozatot minden érintettnek kiküldtük.

– Dolgoztam, a tárgyalásra sajnos nem tudtam szabadnapot kérni – mondta érdeklődésünkre az iváni anyuka. – A határozatot azonban a mai napig sem kaptam kézhez.

Olvasóink írták

  • 19. cikk-cakk 2008. szeptember 09. 13:32
    „Az érintett iváni anyuka az etikai bizottsági tárgyalás napján DOLGOZOTT? Még erre is képes volt, hogy ne szembesítsék az általa mondottakkal?! :-)))”
  • 18. egy hozzászóló 2008. szeptember 08. 11:34
    „Szerintem nem kell félteni az orvosokat sem. Ha beteg vagy és kórházba kerülsz, azon kapod magad, hogy még Te kérsz elnézést, amiért beteg lettél és segítséget kérsz.
    Ugyanakkor a kisebbséget sem kell félteni, kiállnak azok magukért, ha nem is törvényesen, de erőszakkal sajnos biztos.”
  • 17. pan.cser 2008. szeptember 07. 23:27
    „Ma vasárnap 18 óra után jártam arra. Csődület a falu keleti részén, 40-50 ember, részben az út szélén, részben egy hídon és egy ház előtt. Meg mertem volna rá esküdni, hogy mifélék. Uristen csak el ne üssek egyet. Egy rendőrautót álltak körbe, amely egy hídon állt. Nem irigyeltem a dolgukat végző rendőröket.”
  • 16. adózó 2008. szeptember 07. 21:09
    „A közel 1 millió cigány mennyi adót és TB-t fizet?? Annak arányában vegyék igénybe az eü szolgáltatásokat is . Ha nem tetszik Nekik menjenek Kanadába vagy ahova akarnak, de valahogy mégis mind visszajön .”
  • 15. MNA 2008. szeptember 07. 12:43
    „Iván cigányfalu, nem is lehet mit várni tőlük!”
  • 14. WarezLord 2008. szeptember 07. 05:53
    „Ellátó orvostól idézet:
    - Az alapos kivizsgálások egyértelművé tették, a fiú rosszulléte nem szervi eredetű volt - tette hozzá dr. Grubits János, az Erzsébet oktató kórház főigazgató-helyettese. - A vizsgálatok eredménye szerint a tüneteket úgynevezett hisztériás rosszullét okozta. A fiú négy napig feküdt a kórházban.
    Kb mint a kisbabák a cukorkáspultoknál. Valóban ez nem betegség. Főleg nem egy olyan országban ahol a frissen műtötteket dobálják kifelé - tessék otthon "henteregni". Ahol azon kevés doktorok akik betartják hipokratészi esküjüket (nem csak kitanítatta magát a mi adónkból + lenyögte a gyak. éveit és pápá M.O.) azt kell számolgatnia hány műtétet engedélyeztek neki.
    Ahol engem becsületes adózót nagyítóval vizsgálnak fizetem-e a tb-t. Kiv lennék hány "többség"-ivel fizetették ki a járulékot. Ja, hogy nekik jár. Minden - ingyen.
    Jajj neked ha mégse. Akkor is ha igazad van. Mert jogod az nincs..”
  • 13. miracle 2008. szeptember 06. 21:10
    „Arany Középút
    Hát ez most nem jött be, bár jól esett volna gondolom...”
  • 12. titáti 2008. szeptember 06. 16:58
    „Iván-Sopron 40 km
    Iván-Kapuvár 22 km”
  • 11. Arany Középút 2008. szeptember 06. 16:27
    „HA Iván is a kapuvári ügyelethez tartozik, akkor tényleg nagyon rossz a rendszer.Ki találta ezt így ki?? Az egészségügyben az ügyeleti és a mentési rendszer teljesen szétbarmolva. Köszönjük Ágika és Molnár Lajos..szerintem őket kellene feljelenteni.Maguk a mentősök sem tudják, hogy hova vihetik a beteget...pfffffff.....szánalmas!”
  • 10. BULCSU HADVEZER 2008. szeptember 06. 16:26
    „moderálva”
  • 9. pan.cser 2008. szeptember 06. 16:18
    „Egyetértek! A vikingekkel valamit csinálni kéne, mert nincs olyan nap, hogy valakit nemfenyegetnének, vagy éppenséggel agyon ne akrnának verni, ha nem mást, akkor egymást. A népnek elege van a törvénysértésekből”
  • 8. Harcona Marcos 2008. szeptember 06. 16:13
    „Az orvosok egyelőre nem a svédek elől menekülnek, hanem 3x akkora pénzekért mennek dolgozni külföldre. Itt is lehetne több a fizetésük, csak ahhoz tb-t és adót kellene fizetnie mindenkinek.
    Ez ügyben egyelőre ott tartunk, hogy hülyének néznek, ha arról beszélek, hogy a csőszerelő, gázszerelő, festő, stb. helyett miért is én fizetek? Persze, erre az a válasz, hogy akkor sokkal többe kerülne, mert néhányan megszokták, hogy nekik napi 30 nettó alatt nem állhat meg a fizetésük, és ha még számlát is adna, akkor 2x annyiba kerülne minden.

    Visszatérve: igazán itt volna már az ideje kormány és pártsemlegesen, hogy csináljanak már valamit a vikingekkel, mert ez már most tarthatatlan, hogy nekik kizárólag jogaik vannak ebben az országban. Mindenben, és mindenkivel szemben elsőbbség illeti őket, csak azért mert szőkék és fehér a bőrszínük!”
  • 7. cagal 2008. szeptember 06. 16:10
    „Sajnos az orvosokat ilyen lehetetlen helyetbe hozta ez az "új és nagyszerű rendszer". Nem végezhetnek vizsgálatokat, nem gyógyíthatnak, mert bármikor a fejükre koppinthatnak, és kérdőre vonhatják őket, hogy ezt meg azt miért csinálták. Még akkor is ha csak épp jószándékkal a feledatukat végeznék esküjükhöz híven.
    Hogy kinek áll mindez érdekében?
    Kinek a célja már idestova hét éve egymásnak ugrasztani az embereket, és állandóan farkast kiáltva képtelenebbnél képtelenebb elméletekkkel lejáratni mindenkit, aki egy kicsit is hajlamos a gondolkodásra, az absztrakcióra, és még őrzi magában azokat az értékeket amiket országunk jelenlegi vezetői egyszerűen maradinak és haladás útjában lévő nyűgnek tekintenek.”
  • 6. BULCSU HADVEZER 2008. szeptember 06. 16:01
    „moderálva.
    T. Bulcsu hadvezér, kéretik senkit nem kiirtani a kisalfold.hu kommentjeiben. köszönjük.
    a szerk.”
  • 5. pan.cser 2008. szeptember 06. 15:54
    „Ott sok ám a szőke svéd ha még nem tudnátok!”
  • 4. SZŰLŐ 2008. szeptember 06. 15:14
    „LEHET A HOGY AZ ILLETŐ AZT HITTE HOGY AZ ÉDESANYJÁVAL BESZÉL,CSAK RÁ DŐBBENT HOGY 1 ORVOSSAL.NEM TUDNI MI VAN A HÁTTÉRBEN,DE LEHET HA BÁRMELYIKŰNKEL TŐRTÉNIK EZ,MI IS IGY REAGÁLJUK LE A STORYT.EZ EMBERRE VÁLOGATJA,AMUGY A CIGÁNYOKNÁL SZOKÁS ÁT MENNI BÚNKOBA,OSZT AGY NEKI.ÉN ELITÉLEM AZ ILYEN VISELKEDÉST,DE VALOSZINŰ HOGY ÉN SEM HAGYNÁN SZÓ NÉLKŰL HA 1 DOKI SZARAKODIK VELEM.”
  • 3. ronin 2008. szeptember 06. 11:32
    „" Lefejellek, te köcsög!" - tipikus etnikumi szöveg! Pfff...”
  • 2. egy hozásolo 2008. szeptember 06. 11:16
    „Emberek.ez az egészségügy ahogy lehetet elcseszték
    kriminális.lenne mit javitani.Orvost mig világ a világ
    sose fognak elitélni./eltiltani a praktizálástol/akármilyen
    mühibát követ el.”
  • 1. varkhonnnn 2008. szeptember 06. 01:45
    „kolompár...
    káromkodás
    iván


    ennyi elég is”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ökumenikus kultúrcentrum lesz

Sopron-Bánfalva - Brüsszelben is jóváhagyták a bánfalvi egykori karmelita kolostor felújítását és… Tovább olvasom