Kisalföld logö

2018. 02. 23. péntek - Alfréd -1°C | 2°C Még több cikk.

Látványos javulások - Zsófi a lépéseket tanulja, Ádám oviba készül

Épp, ahogy az amerikai orvosok jósolták: a speciális idegsebészeti műtét után látványosan fejlődnek a St. Louisban műtött megyénkbeli gyerekek.

A nagycenki Ádám már biztonságosan közlekedik bottal, a még a klinikán lábadozó soproni Zsófi pedig a lépéseket

A nagycenki, ötéves kisfiút, Döngölő Ádámot nyáron műtötték meg az amerikai St. Louis klinikáján, ugyanott operálták október végén a soproni Schőberl Zsófit. Mindkét esetben látványos javulásról számoltak be a szülők.

– Ádám biztonságosan közlekedik a bottal, korábban csak járókerettel tudott lépni, s az sem volt könnyű. Nehéz hónapok állnak mögöttünk, de napról napra tapasztaljuk, hogy megérte a sok küzdelem – mondta el az édesapa, Döngölő István.

Ádám életében az elkövetkezendő hónapokban egyébként újabb fordulat jöhet: a kisfiú már óvodába készül.

Ádám már hosszú percekig képes megállni, a járókeretet is felváltotta a bot
Zsófi még Amerikában tanulja a lépéseket


Zsófi és édesanyja még a St. Louis-i klinikán vannak, a 15 esztendős kamasznak a műtét után lábra kell állnia. Az anyuka, Csizmazia Zsuzsanna számolt be a velük történtekről:

– Miután Zsófi felébredt az altatásból alig vártam, hogy érezhessem közelségét és csak azt mondogattam magamban, ezen is túl vagyunk. De összeszorult a szívem, amikor láttam azt a sok csövet és a fáradt kis arcát. Két nap alatt rendeződtek az altatás és a műtét utóhatásai és újra a mosolygós Zsófit láttam, ami nagyon megnyugtatott. Lábából az izommerevség nagymértékben elmúlt, mondta is, hogy könnyebb lett a lába. A műtétet a hátán végezték, egy ötcentis szakaszon nyitották fel. Három napig csak feküdt, a negyedik napon már fel kellett ülnie, délután pedig már a tornaterembe mentünk.

Zsófi még Amerikában tanulja a lépéseket
Ádám már hosszú percekig képes megállni, a járókeretet is felváltotta a bot


Meg is tudta csinálni azokat a feladatokat, amiket elvártak tőle. A szobánkban aztán nagy meglepetés várt minket: itt élő magyar barátaink lufikkal, ajándékokkal, „életmentő" húslevessel és finomságokkal leptek meg minket – írta az anyuka, azzal zárva beszámolóját, hogy Zsófi egyre bátrabban mozog. „Pedig nem könnyű neki, de most az a cél, hogy felépítsük a mozgást lépésről lépésre." 

Sokan támogatták
Sok jóakaró segítő mellett a Kisalföld alapítványa is támogatta a két család amerikai útját és a rehabilitációt, az operáció költségeit pedig az egészségbiztosító fizette. Az úgynevezett SDR-műtét az orvosok jóslatai szerint lehetővé teszi a mozgássérült gyerekeknek az önálló
járást.
 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Városismereti vetélkedő - Készülünk a döntőre

Pénteken 16 órakor a soproni MKB-aréna kistermében tartjuk a Kisalföld városismereti vetélkedőjének… Tovább olvasom