Kisalföld logö

2018. 07. 23. hétfő - Lenke 18°C | 27°C Még több cikk.

Különdíj a Csonka délibábnak

Különdíjat nyert a Csonka délibáb című játékfilm a Helyi Televíziók Országos Egyesülete által alapított Helyi Érték Díj elnevezésű pályázaton.
Az alkotásban a soproni színház szinte minden tagja játszik. A Forrás Film és a Pápa Városi Televízió közös munkájának producere Pataki András, a rendező Bozsogi János.

A 75 helyi televíziót tömörítő Helyi Televíziók Országos Egyesülete idén három kategóriában írt ki pályázatot. A televíziós műhelyek a híradók mellett magazinműsorokkal, valamint dokumentumfilmekkel, tévéjátékokkal versenyeztek a Helyi Érték Díjakért.

A Csonka délibáb című film Lukács József színművész azonos című dokumentumregényének motívumai alapján készült, az alkotás forgatókönyvét Ozsda Erika és Németh Ervin írták. Az operatőr Mike László, a vágó Varga András volt.

A Csonka délibáb egy 13 éves gyermek szemével, az őt ért hatásokon keresztül mutatja be a hortobágyi kitelepítések lelki és érzelmi fájdalmait, a kiszolgáltatottak szenvedéseit a táborok létrehozásától a felszámolásukig. A fiút Heim Vilmos  alakítja.

Az apát Mezei Zoltán játssza a filmen, az anya szerepében Marjai Virág látható. A tábor rendőrparancsnokát Dörner György formálja meg. Játszik a filmben  Fodor Zsóka, Pelsőczy László, Bánsági Ildikó, Schubert Éva és a  soproni színház társulatának szinte egésze.

A Csonka délibáb a Forrás Film és Pápa Városi Televízió negyedik közös alkotása, elkészítését a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa is támogatta. Az alkotás látható volt a Duna Televízióban és bekerült a 2. Magyar Filmhét versenyprogramjába.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mi még mindig ámulunk - Sopron a magasból, újabb videó

Mi még mindig ámulunk - Sopron a magasból, újabb videó
Pölz Róbert újabb videót készített Sopronról. Mutatjuk is, íme! Tovább olvasom