Kisalföld logö

2018. 07. 19. csütörtök - Emília 18°C | 28°C Még több cikk.

Külföldi oklevelet is kaphatnak

Sopron - A szakemberek szerint érdemes államilag elismert OKJ-s képzést választani, melynek elvégzése után többnyelvű, külföldön is érvényes bizonyítványt is kaphatunk.
– Az új OKJ-s képzési rendszer másfél éve működik. Ebben már a tantárgyak helyett modulok szerepelnek. Egy sikeres modulvizsga után a tanulónak abból a tárgyból már nem kell többször számot adnia tudásáról akkor sem, ha több tanfolyamot is elvégez – kezdte Varga László, az egyik soproni oktatási központ ügyvezetője. – A záróvizsga után a magyar nyelvű szakképesítő bizonyítványhoz négyezer forintért nemzetközi érvényességű Europass-bizonyítvány igényelhető, ami ugyancsak újdonság – tette hozzá.

Ma már alig lehet eligazodni a tanfolyamok útvesztőjében, a szakemberek mégis azt tanácsolják, aki csak teheti, OKJ-s képzést válasszon, hiszen ezek államilag elismert képesítést adnak. A felvételi követelmények eltérőek, ezért a jelentkezést egy elbeszélgetés követi, amiből kiderül: a pályázó milyen előtanulmányokat folytatott és milyen szintű bizonyítványra van szüksége. A gyakorlati helyszínekkel a képzést szervező intézmény köt együttműködési szerződést.

Olvasóink írták

  • 3. egysoproni_ 2009. március 16. 17:04
    „Europass bizonyítvány-kiegészítőt a vizsgaszervező intézmény jogosult kiadni.
    Amennyiben más intézményben végezte a tanfolyamot, mellékletként küldje meg a tanfolyamszervező által kiállított hivatalos elméleti és gyakorlati óraszám kimutatást (tantárgy megnevezés, óraszám). és csatolja bizonyítványának másolatát is.
    A bizonyítvány 3450 Ft és személyesen lehet átvenni vagy meghatalmazott is átveheti! Aki postán kéri a kézbesítést az még plusz 600 Ft! A cikk ugyanakkor nem tér ki arra, hogy a 4 ezer Ft-os díj mit takar! Az a bizonyos 4 ezer Ft az nyelvenként értendő. Tehát ha valaki angolul, franciául és németül is kéri akkor 3x 3450 Ft plusz a 600 Ft-os postaköltség a végösszeg!”
  • 2. Rézi 2009. március 15. 14:16
    „Europass bizonyítványt a bizonyítvány kibocsátójától lehet igényelni, de általában az oktatási központok, cégek adnak hozzá nyomtatványt, melyet kitöltve és a bizonyítvány másolatát csatolva kell eljuttatni az illetékes helyre.”
  • 1. Eüdolgozó 2009. március 14. 16:36
    „Nekem van OKJ-s bizonyítványom eü végzettségről. Ehhez lehet igényelni nemzetközi érvényességű Europass-bizonyítványt tudja valaki?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A taxisofőr lefejelte utasát, mert nem fizetett a fuvarért

Sopron - Nézeteltérés alakult ki a viteldíj összegén, ezért lefejelte ittas utasát egy soproni… Tovább olvasom