Kisalföld logö

2017. 06. 28. szerda - Levente, Irén 22°C | 33°C Még több cikk.

Kránitz: Sopron legújabb kudarca

A soproni városvezetés rendkívüli módon tizenöt százalékkal akarja megemelni a helyi szemétszállítás díját. Ezzel a lépéssel a lakosságra akarják hárítani a saját hibáik következményeit – fogalmazott Kránitz László országgyűlési képviselő (MSZP).
- A fideszes városvezetés a hulladéklerakó körül kialakult helyzet miatt elsősorban a kormányt próbálja felelőssé tenni – mondta el szerdai sajtótájékoztatóján Kránitz László. – A város legújabb kudarca, hogy az ajkára hordott szemét, sok-sok kidobott forintjába kerül a helyi lakosságnak. Csütörtökön a városvezetés tizenöt százalékkal akarja megemelni a szemétszállítás díját. Ezzel a lépéssel a lakossággal akarjál megfizettetni azt a kárt, amit az elmúlt három év tehetetlenkedése okozott. Fájó, hogy a Sopronnal együtt induló Győrben már elkészült a beruházás, míg nálunk még a pályázatot sem adták be. Az elhalasztott lehetőségek, valamint az Ajkáig elszállított szemét mindegy egyes soproni polgárnak évi ötezer forintjába kerül.

Kránitz László hozzátette, nyolc éve tudható volt, hogy a Harkai úti telepet idén nyáron be kell zárni. Az előző szocialista városvezetés már építései engedélyt is megszerezte a Csérre tervezett lerakóra.

Olvasóink írták

  • 11. szamoca 2009. augusztus 04. 21:42
    „Zooberon, ne félj, Kránitz úrnak nem kell dolgoznia, megteszik helyette a benzinkútjain dolgozók. Tudta mibe kell fektetni-e a nehezen megszerzett forintjait.”
  • 10. babapofi 2009. július 31. 08:11
    „Na igen!Ismét politikai síkra terelődik egy fontos,a polgárok "kényelmét "biztosító kérdés.Az elmúlt három évben bizony eltűnt az "ÉLHETŐ VÁROS"fogalma.Soproni polgárok!Hol van a híres lokálpatriotizmus?Talán megölte a politika?Esetleg még megmenthető?ÉBRESZTŐ!!!!”
  • 9. zstoth 2009. július 30. 10:52
    „Zooberon: Nem egészen értem ezt a stílust. Miért nem a tárgyra koncentrál? Nehézséget okoz? Vagy érdektelen a dolog? Én konkrétan nem ismerem az ügyet, csak sajtóhírekből, de elég primitív dolog a vita tárgya helyett a vitapartnereket pocskondiázni.”
  • 8. zooberon 2009. július 30. 09:36
    „Kedves TancsKaszabell!
    Mindig örömmel olvasom demagóg hozzászólásait, talán jelentkeznie kellene a Szocialista Párt helyi szóvivőjének, annyiszor ismételgeti az unalomig mondandóját. Úgy vélem, sajnos hiábavaló azon igyekezet, hogy meggyőzze a jobboldali szavazókat arról, hogy mit rontott el a jelenlegi vezetés, és mit nem az őket megelőző. De ki kell ábrándítanom, ugyanis - ahogy az ábra mutatja - még a hőn szeretett MSZP-s érzelmű szavazók szeme is kinyílt már annyira, hogy lepereg róluk az a sok szamárság, amivel megpróbálja őket visszatéríteni az Ön által helyesnek vélt útra. És ha javasolhatok valamit, inkább rövidebb hozzászólásokat írjon, mert a 8. sor után már inkább fárasztó, mint hatásos!”
  • 7. TancsKaszabell 2009. július 30. 08:31
    „5.sz HSZ-re

    Éppen ideje volt már a történtek tényszerű ismertetésének mert a zavaros, tisztán politikai averzióit ismételgető ostoba HSz-ek után erre szükség volt.
    Nos,ebben a stilusban fog folytatódni valószínűleg a közgyűlésben is,-jó fidesz szokás szerint-,mert ez egy jó figyelemelterelő módszer.Persze ezekkel a megnyilvánulásokkal csak ideig óráig lehet elterelni a lényegről a figyelmet."Egyébként is a zemberek hamar elfelejtik!"

    A lényeg pedig az,hogy a helyzet megoldása többlet költségeket okoz és ez az amúgy is nehéz gazdasági helyzetben csak külső források bevonásával fedezhető.

    Nem voltak kétségeim arról,hogy végül is mi fogjuk majd megfizetni a pártközeli vagy valamilyen más okból(?) kedves vállalkozás,- tisztességtelen,csalásnak is minősíthető-, "baráti" támogatását,helyzetbehozását.

    Szerintem itt nem a hozzáértés hiánya érhető tetten elsősorban, hanem a görcsös akarás miatti taktikai hibáról van szó,és arról hogy közben kifutottunk az időből. Közben a feltételek is megváltoztak,ez igaz mint ahogy az is igaz ,hogy ezek nehezítették a helyzetet, hiszen az ország lehetőségei is ma már mások,nem csak a mi számunkra.
    Kiknek van ebből haszna ? Kik is az érdekeltek ? Ki kit képviselt ? Ki gazdagodott ?Ki is volt a "bálanya" ?.................stb !

    Míg Győrben és több más városban erre az új helyzetre tisztességes közös válaszok, intézkedések születtek addig a mi városunkban a "siker"reményében ügyeskedtek,totojáztak azok akik ezt a programot "ügyintézték",vagy csak döntési helyzetben voltak.A szavazógép felelősségét emlegetni ebben a városban már röhelyt fakaszt és csak legyintenek erre a város ügyes bajos dolgai iránt érdeklők.

    A környező és érintett önkormányzatok is meggondolatlanul viselkedtek és az összefogás helyett Sopron rovására tették a tétet.Úgy gondolták az ostobák,hogy az ő kisebb gondjuk,kötelezettségük majd megoldódik a nagyobb kárára is.Gyakran ez így is történik !Tehát ez nem csak Soproni gond,ebben a csapdában néhány környező település is szenvedni fog !

    A felelősség kérdését vitatni tisztességes és szükséges mert vannak itt felelősök, de ők mint mindíig, eddigi tapasztalataim szerint a politikai felelősség ,-jelen esetben felelőtlenség-, mögé fognak bújni.Ez mindig bejön ! Minden kritikai felvetésre politikai támadásról kezdenek majd beszélni és akkor már meddő dolog a tisztázó folytatás.

    Tehát ! Még mélyebbre került ez a város,...........már a szánkig ér a sok mocsok !”
  • 6. zooberon 2009. július 30. 08:14
    „Na, megszólalt a már szinte nem is létező törpepárt helyi mentsvára is! Tudom, hogy nagyon nehéz elfogadni, hogy a pártja eltűnt a politikai palettáról, ami egyben azt is jelenti, hogy Ön, kedves Kóczán Úr talán nem is jut be jövőre a városi testületbe, de minden egyes ilyen megszólalása csupán a nevetség tárgyává teszi Önt! Miért is? Mert minden szavából látszik az a nyögvenyelős akarás, amiről már talán Ön sem hiszi el, hogy vezethet valahova. Szerintem először a saját háza táján söprögessen! Tudja, mire gondolok? Női ruhák vásárlása közpénzen, és ez csak egy példa volt. Egyébként pedig inkább hálás lehetne ennek a városvezetésnek, amiért kapott egy állást a Vízműnél! De hát mit is lehetne várni egy ilyen párt képviselőjétől?!”
  • 5. koczanz 2009. július 30. 00:02
    „Sajtótájékoztató 2009. 07 22.

    Szomorúan kell jelentenem Sopron Polgárinak, hogy a Városvezetés a termálkút 120 milliója, a REAC 80 milliója, a hibás pályázati elszámolások 30 milliója, a számlavezető bankváltás 100 milliója, a veszetett perek és ügyvédi költségek ki tudja hány milliója után ismét nagy bakival folytatja a fenti, egyébként nem is teljes sort. Sajnálatos, hogy többszöri figyelmez-tetés ellenére sem vették komolyan a hulladéklerakó bezárásnak 2009. 07. 19-i határ idejét.
    A tények időrendben:
    1, A ´90-es évek közepe óta tudjuk, hogy a Harkai úti lerakó helyett újat kell építeni és a helyszín sem megfelelő. A felkészülésre rengeteg idő volt!!! Akkor a Fidesz alpolgármestere
    erős kapcsolatépítésbe kezdett a Rekultív kft-vel, aminek következtében, Ő személyesen tiltotta le a Hulladékgazdálkodási és Köztisztasági kft-t arról a pályázatról, amit a környékbeli falvak írtak ki közbeszerzésre, hulladékuk elszállítására. Tért nyert a versenytárs, helyzetbe hozták! Üzleti és logikai abszurdum!!
    Ekkor szorultunk ki Harkáról, Ágfalváról, Kópházáról, és Fertőrákostól is.
    2, A Walter korszakban sikerült felkutatni és a hatóságokkal elfogadtatni a Cséri lerakó lehetőségét, és Győrrel egyidőben megbíztuk a Techno-Plus kft -t hogy készítse el a lerakó terveit és pályázatát.
    3, A hatalom váltás után a Fideszes vezetés egyik első dolga volt a fenti szerződés felmondása és új tervek, új pályázat készíttetése.
    Időközben valóban megváltoztak a pályázat feltételei és 10%-ról 33 %-ra emelték az önrész összegét de a 6 miiliárdos összköltség mellett még mindig 4 milliárdot nyerhettünk volna!
    Győr nem tétovázott, tárgyalt (és nem diktálni akart) a társönkormányzatokkal, megegyeztek, pályáztak, nyertek.( időt is) és a múlt héten már avatták a Sashegyi lerakót.
    Sopron ezzel szemben nem egyezett meg a társönkormányzatokkal, a tervet sem készíttette el időben és nyílván be sem adta pályázatot.
    Az áthidaló megoldásként épülő kazetta több mint 100 millióba, a lerakási díj pedig havonta
    újabb 20-20 millióba kerül.
    Szomorú tény az, hogy a város adósságát két év alatt megduplázó Fideszes vezetés újabb elkerülhető 200 millóval terhelte a költségvetést és nem legyen kétségünk a polgárok zsebéét is!!!”
  • 4. zooberon 2009. július 29. 22:33
    „Egyébként meg remélem, hogy párttársaiddal, a nagy megmondókkal együtt hamarosan olyan gyorsan el fogsz tűnni a politikai süllyesztőben, mint ahogyan felütötted a fejed! Jövőre vége lesz a dalnak, a kutyának sem kellesz, egyéniben esélyed a nullához konvergál, a listán meg nem lesz olyan hely, ahova odaférnél! Maradnak a dolgos hétköznapok, bár azokat Te úgy sem ismered! Ha adhatok egy tanácsot, akkor foglalkozz a lenti projekttel, ott talán még teremhet számodra egy kis gesztenye! De igyekezzetek, mert jövő április már közel van!”
  • 3. zooberon 2009. július 29. 22:29
    „Tudod Kránitz, szerintem Te vagy Sopron kudarca, bár igaz, nem az újabb, hanem már jó régi! Tescós utalványaid vannak még?”
  • 2. egysoproni_ 2009. július 29. 21:35
    „"Az előző szocialista városvezetés már építései engedélyt is megszerezte a Csérre tervezett lerakóra. "

    Miről is beszélünk? Elment 3 év amióta a Fidesz uralkodik a város felett...”
  • 1. Feri1 2009. július 29. 14:35
    „"a Sopronnal együtt induló Győrben már elkészült a beruházás"
    Gondolom nagyon jól tudja, hogy Győr esetében nem volt probléma a 100 ezres lélekszámú minimum korlát. Gondolom azt is jól tudja, hogy az Ön kormánya által utólag 30%-ra felemelt önrész a környező falvaknak megoldhatatlan feladatot jelent a nagy önkormányzati eladósodottság közepette.
    Gondolom ezeket az intézkedéseket és körülményeket nem szándékosan hallgatta el?!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bírsággal sújthatják a vétlen gazdát

Pereszteg - Több mint tíz köbméter salakgyapotot, gumit és más hulladékot raktak le ismeretlenek még… Tovább olvasom