Kisalföld logö

2017. 10. 20. péntek - Vendel 8°C | 20°C Még több cikk.

Két országos listát indítanak a magyarországi horvátok

A Magyarországi Horvátok Szövetsége mellett a nyugat-magyarországi horvátok is indítanak országos listát „Horvátok a horvátokért" elnevezéssel.

Az október 12-én tartandó helyhatósági és nemzetiségi választások elütnek minden eddigi gyakorlattól, és új kihívást jelentenek a Magyarországon élő nemzetiségek számára.

A horvátok esetében a legnagyobb változást az jelenti, hogy „Horvátok a horvátokért" elnevezéssel új országos listát is állítanak az eddig megszokott Magyarországi Horvátok Szövetsége mellett.

Dr. Payrits Ferenc, a soproni horvát nemzetiségi önkormányzat elnöke ezzel kapcsolatban elmondta, a „Horvátok a horvátokért" listát a nyugat-magyarországi – Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyei – horvát szervezetek, továbbá az Országos Magyar–Horvát Baráti Társaság egyesületei hozták létre.

Dr. Payrits Ferenc
Dr. Payrits Ferenc


Úgy érzik, lendületesebb aktivitással hatékonyabban használhatnák ki az uniós forrásokat és a magyarországi törvények adta pozitív lehetőségeket.
Céljuk, hogy az eddiginél is nagyobb sikereket érjenek el a magyarországi horvátok identitása, nyelvi és kulturális értékeinek megőrzésében.

A rendszerváltás óta ugyanis nem a várt eredmények születtek a nemzetiség életében. Úgy érzik, lendületesebb aktivitással hatékonyabban használhatnák ki az uniós forrásokat és a magyarországi törvények adta pozitív lehetőségeket. „Nem háborúskodni akarunk a mostani országos önkormányzattal, hanem szebb jövőt biztosítani a Magyarországon élő horvát generációknak" – összegzett.

Nem örül a fejleménynek, de tudomásul veszi és a demokrácia érvényesülésének tartja a másik országos listaállítást Osztrogonácz József, a Magyarországi Horvátok Szövetségének elnöke. Mint lapunk érdeklődésére elmondta, bárki is fog bekerülni a huszonhárom tagú országos önkormányzatba, horvát lesz, s vállvetve fognak nemzetiségi érdekeket védeni. 

Változik a voksolási rendszer
A nemzetiségi választások során eddig megszabott kvóták szerint kerülhettek be egy-egy megye képviselői az országos önkormányzatba. Például megyénket három delegált képviselhette a testületben.

Ez a rendszer most megváltozik, a kapott szavazatok arányában osztják el a helyeket.

Ezért is fontos, hogy minél többen regisztráltassák magukat a nemzetiségi választói névjegyzékben, hiszen csak ekkor voksolhatnak a helyi nemzetiségi képviselőjelöltekre, a megyei és az országos listákra. Erre a választásokat megelőző két hétig van mód.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Irsai Olivérrel elkezdődött a szüret - fotók

A Soproni borvidéken, az Irsai Olivér betakarításával elkezdődött a szüret. A minőség kiváló, de a… Tovább olvasom