Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

Intézetből a műszaki egyetemre

Sopron - István két éve lakója a soproni Gyermekvédelmi Központnak. Nem volt könnyű megszoknia, hogy teljesen mások a körülmények, mint hajdan a meleg, családi fészekben, de minden nehézség ellenére – úgy tűnik – eléri céljait. Ősztől várhatóan egyetemista lesz.
A napok múlva nagykorúvá váló fiatalember, Bakró Nagy István a fővárosban született, de alig töltötte be első életévét, amikor a szülei úgy döntöttek, a nyugati határszélen kezdenek vállalkozásba. Vásároltak egy házat Sopronban és boldogan éltek, annak ellenére, hogy a vágyott céget nem sikerült beindítani. A Bakró család békéjét évekkel ezelőtt csúnya bírósági ügy kavarta fel, aminek többek között otthonuk elvesztése és a szülők válása lett a következménye.

Lakás nélkül maradtak
– Apu hajléktalan lett, anyukám szükséglakásba költözött. Az egy évvel fiatalabb öcsém velem együtt – mivel a szüleim nem tudtak megfelelő lakáskörülményeket teremteni – ide került az intézetbe – idézte fel a történteket Bakró Nagy István.

Kezében a jövő: István boldog gyermekkorra emlékszik. A fővárosi tanulmányokhoz tegnap Fodor Tamás polgármestertől egy laptopot kapott. Fotók: Magasi Dávid
Kezében a jövő: István boldog gyermekkorra emlékszik. A fővárosi tanulmányokhoz tegnap Fodor Tamás polgármestertől egy laptopot kapott. Fotók: Magasi Dávid


Megtanult alkalmazkodni
István boldog gyermekkorra emlékszik. Imádott barkácsolni az édesapjával, műszaki érzékét minden bizonnyal tőle örökölte. Folyton fúrt és faragott. Az otthonban le kellett mondania erről, mint ahogy a szülei közelségéről is, hiszen sem az utcára, sem a mellékhelyiségek nélküli szükséglakásba nem mehettek. Maradt tehát az intézet, ahol minden más volt, mint kint az életben. Egy csapásra egy tucat idegen gyermek lett mellette, akik „meg is kóstolgatták" kicsit. Alkalmazkodnia kellett, megtanulni a szabályokat és azt is, hogy az értékrend is sokaknál más, mint amit ő megszokott. Ennek ellenére elfogadta a sorsát, szép eredménnyel végezte el az Orsolya-iskolát, a napokban tette le az érettségit, s minden jel arra mutat, ősztől a fővárosi műszaki egyetemen folytatja a tanulmányait.

Újra édesapja közelében
– Kollégista leszek, de nem lesz nehéz, mert már sokat fejlődtem – mondja mosolyogva. – Nyitottabbá váltam itt, a kollégiumban pedig az évfolyamtársakkal a közös tanulmányok miatt biztosan lesz beszédtémám. Újra apukám közelében leszek, mert ő időközben Pestre költözött. De nehéz kicsit a szívem, mert itt hagyom az öcsémet, akiért aggódom, hogy jól érezze magát majd nélkülem is. S hiányozni fognak a nevelők, akik segítettek, hogy nagyobb lelki törés nélkül átvészeljem az elmúlt két évet. Köszönettel tartozom a gyámomnak, Gyevát Zsoltnak, aki egyengette az utamat – mondja a leendő egyetemista.

S mit kérne István a jó tündértől, ha szembejönne vele az utcán? A fiú nem sokat gondolkodott a válaszon.


– Azt szeretném, hogy apu és anyu sorsa rendeződjön, hogy nyugodt körülmények között élhessenek. Szeretnék villamosmérnökként dolgozni majd, s vágyom egy szép családi házra is. Az szinte mindegy, hogy hol áll majd, csak béke és nyugalom legyen az otthonunk falai között...


A polgármester laptopot ajándékozott
Fodor Tamás tegnap egy hordozható számítógéppel ajándékozta meg Istvánt. Mint a polgármester fogalmazott, a fiatalnak továbbtanulásához minden bizonnyal szüksége lesz a laptopra, ezzel kíván saját keretéből segítséget nyújtani. Ugyanakkor kiemelte, a fiatal sikere egyben az intézmény érdeme is.

 

Olvasóink írták

  • 20. RITA 2008. augusztus 07. 18:47
    „DRAGA ISTVAN ! TISZTELT GYAMUGYISEK ! TANAROK 1 SZULOK! A MAI VILAGBAN SAJNOS ELOFORDUL HOGY A SZULOK ELVESZTENEK MINDENT ES NEM TUDJAK A CSALADOT OSSZEFOGNI UGY AHOGY SZERETNEK MERT A MAI GAZDASAGI POLITIKA EZT PRODUKALTA ! A SZULOK SEMMIROL NEM TEHETNEK ! ISTVANNAK A LEGES LEGJOBBAT KIVANNOM SOK KITARTAST AZ ALMAIHOZ ES SOHA NE HADJA EL A SZERENCSETLENUL JART SZULEIT ES TESTVERET !! NEHEZ LESZ DE NEM LEHETELEN !!! EN IS ALLAMI GONDOZOTTKENT ELTEM ES VOLTAM SOPRONBAN 2 EVET UGYANITT ! AZ ELOITELETTEKKEL ELLENTETBEN( MIVEL RENGETEG GYEREKET AKIK ALLAMI GONDOZOTTAK VOLTAK AKORIBAN LENEZTEK MIVEL NEM CSALADBAN NOTTEK FEL) HAT EN AZOTA LEERETTSEGIZTEM SOPRONBA A VENDEGLATOIPARI SZAKKOZEPISKOLABA , 4 NYELVET BESZELEK , RENGETEGET UTAZTAM EUROPA ES AMERIKA ES CANADA SZERTE !!! ANYAGILAG STABIL HATTERREL 10 EV AUSZTRIA, 2 EV NEMETORSZAG, 5 EV USA ! ALLAMI GONDOZOTTKENT! EGY FILLER SEGITSEG NELKUL !! AZOTA IS SZERETETTEL GONDOLOK A TANARAIMRA ,OKTATOIMRA,A NEVELO SZULEIMRE . A MAI NAPIG TARTOM VELUK A KAPCSOLATOT VELUK ES MOST MAR EN SEGITEM OKET OKET !!!! AZ ALLAMI GONDOZOTTAK ELETE SOKKAL NEHEZEBB CSALAD NELKUL! HATTER NELKUL !! KOZOTTUK RENGETEGNEK SZERENCSTLEN CSALADI HATTERREL !! VALAKI AUTOBALESTBEN VESZTI EL SZULEIT,VALAKI A NAGYMAMA ELVESZTESE UTAN KERUL BE !! TANULNI !! TANULNI !! TANULNI !! A LEGNAGYOBB REMENY A TALPRAALLASHOZ !! KIVANOK EROT, EGESZSEGET, BOLDOGSAGOT ISTVANNAK ES SZERETETT HOGY EGYUTT LEHESSEN UJRA A CSALAD !!! KITARTAS !!!”
  • 19. TDA 2008. július 19. 21:11
    „A fiú még hosszú, nehéz út elött áll. Kívánom sikeres és boldog élete legyen.
    Örömmel tölt el ,amikor a városban járva vidám fiatalokban felismerem volt tanítványaimat, akik beilleszkedtek a társadalomba, szakmát tanultak,biztos egzisztenciát teremtettek ,családot alapítottak.
    Fodor Tamást megkérem ,ne csak propaganda célra használja az önkormányzat pénzét, hanem folyamatos segítséget nyújtson az arra rászoruló tehetséges gyermekeknek.”
  • 18. anya76 2008. július 17. 21:57
    „István gratulálunk!

    Köszönet a gyermeket körülvevő pedagógusoknak,gyámnak,igazgatónak és minden segítő embernek akik segítettek ennek az elszánt, akarásban, küzdésben erős fiúnak az életútját egyengetni.

    Kívánunk sikeres egyetemi éveket, találd meg az igaz párodat,segítsd az öcsédet és egy nyugodt családi életet a szüleiddel együtt.
    SZorítunk, és várunk hírt rólad a későbbiekben is itt az újságban !

    A többieknek pedig egy példakép lehetsz, hogy minden csak és kizárólag az akaraton és a szorgalmon múlik.Gyerünk gyerekek előttetek az élet!”
  • 17. Mata 2008. július 17. 21:36
    „Gratulálok István! Nem N. T.-nek, mert ő igazgató korában sem töltött sok időt az intézményében!
    Polgármester úr! Ez szép gesztus volt, csak nem kellene minden lépéséhez fotóst és egyéb hírvadászokat hívni.”
  • 16. Fafnír 2008. július 17. 19:35
    „Szuper, szép teljesítmény! Így tovább és legyen bármily nehéz is az élet, soha ne add fel az álmaidat! Oké? :)”
  • 15. Gyevát Zsolt 2008. július 17. 15:27
    „Köszönöm a Polgármester Úrnak az őszinte segítségnyújtását, amit Istvánnak nyújtott a tegnapi napon, valamint azt az őszinte emberi érzést, melyet a megosztott Istvánnal. Minden elismerésem Istváné, úgy érzem, mint szülő is méltán lennék büszke saját gyermekemre is. Kérem a szülőket gondoljanak csak bele, ha valami külső ok miatt gyermekük ilyen helyzetbe kerülne, hogyan tudná megoldani az őt körülvevő problémákat? Ne elégedjenek meg gyermekük képességük alatti teljesítményével. Köszönöm a Szent Orsolya Ált. Isk. és Gimnázium tanárainak, kollégáimnak segítő széndékukat és szaktudásukat. Köszönöm a pozitív és elismerő hozzászólásokat. Tisztelettel Gyevát Zsolt gyám”
  • 14. Egy anya 2008. július 17. 13:48
    „Őszintén kivánom,hogy minden álmod teljesüljön!Találd meg a boldogságot az életbeb!Férjem majdnem hasonló helyzetben volt.Őt szülei elzavarták otthonról amikor elvégezte a 8.osztályt!Mondván már nem kötelesek eltartani!Munkás szálláson kötött ki .Nem züllött el ,kitanult egy szakmát ,sokat dolgozott,családot alapitott,szép házat épült.”
  • 13. zzz 2008. július 17. 11:27
    „respect”
  • 12. Nagy Tamás 2008. július 17. 10:52
    „Örüljünk közösen István sikereinek,kiválló példamutató fiatatal ember!Köszönet minden kollégának aki segitette István életét!Köszönet a őolgármester Úrnak is a segitségért!Az intézmény összevonását Győrben döntötték el,én nem feltételezem,hogy polgármester Úr, demokráciát értelmező vitánkmiatt ebben közrejátszott volna.Az általam vezetett utógondozói otthonban vannak olyanok akik szintén főiskolán tanulnak,vagy oda igyekeznek.Remélem a pozitiv példák segitik a többieket is abban,hogy belássák csak rajtuk múlik a jövőjük alakulása.Köszönet a meghivásért,természetesen mindent megteszek,hogy résztvegyek a találkozón,s ott személyesn is beszélgethetünk a felmerült kérdésekről.Nagy Tamás”
  • 11. tanár 2008. július 17. 10:32
    „Kedves István!
    Szivből gratulálok a teljesítményedhez! Kívánom, hogy legyen erőd, kitartásod és anyagi lehetőséged az egyetemi évekhez.
    Fodor úr tudta, hogy mivel segíthet és okozhat örömet Istvánnak.
    /Németh József kár, hogy politikát visz a fiatal eredményének elismerésébe. Különben az intézmény megyei fenntartású volt és most is az, ezért Fodor polg. úrnak nincs hatásköre az ig kinevezésére vagy visszavonására, amit egyébként a közgyűlés gyakorol. /”
  • 10. Jereváni 2008. július 17. 09:26
    „István!
    Sok sikert kívánok a jövőbeni tanulmányaidhoz és sok sikert az életben! Ügyes vagy, gratulálok!
    Jó látni, hogy vannak még ilyen fiatalok is akik küzdenek és törekszenek és nem adják fel!”
  • 9. Németh József 2008. július 17. 09:24
    „Kedves Soproniak!
    Itt a bizonyíték, hogy aJózsef Attila utca 42. alatt nem haramiák, tolvajok, gengszterek laknak. Ezt nem csak most kellene észrevenni amikor egy diák reflektorfénybe kerül.
    Fodor polgármester úrnak pedig lehet is lelkiismeretfurdalása, mert az intézet vezetését politikai érdekektől vezérelve változtatta meg.
    A több mint 100 éves otthon vezetését átengedte Győrnek.
    Nagy Tamást leváltotta az intézet éléről, mert "túl kíváncsi volt, pedig csak az igazat akarta kideríreni. Lál-lám a bíróság is neki adott igazat.
    Fodor úr elismerte, hogy István eredménye az intézet érdeme is. Az elmúlt 2 évben ki is volt az igazgató?
    NAGY TAMÁS ÚR!
    Én 1967-ig az intézet növendéke voltam. Most készülök a 41. osztálytalálkozónkr, ahova ezen a fórumon társaim nevében is meghívom a FIDESZ-esek szemében renitensnek számító ex igazgató urat is.”
  • 8. csocso 2008. július 17. 09:21
    „Nagyon szép, csak így tovább! Nem lesz egyszerű, de ha az eddigi elszántság megmarad, akkor menni fog!

    Mi itt a cégnél minden évben kiválasztunk egy jó képességű, hátrányos helyzetű gyereket, akit segítünk főiskolára, egyetemre jutni. Sajnos a szociális háló nem kifejezetten támogat ilyeneket, de bizony mi is segíthetünk!”
  • 7. Kócoscápalány 2008. július 17. 08:51
    „Kár, hogy hazánk "szociális hálója" nem segít az ilyen családoknak, hanem hagyja széthullani és a legegyszerűbb megoldást választva elszakítja a gyerekeket a szüleiktől, hogy egy vadidegen közegben kelljen felnőniük.
    Istvánnak kívánok nagyon sok sikert az életben, az élethez. Váljanak valóra az álmai. Biztos vagyok benne, hogy mindent meg is fog tenni ezért.”
  • 6. Delfin 2008. július 17. 08:06
    „Gratulálok, és ha gyermekkorod nem is volt a legjobb, jelenlegi életed valóra váltja álmaidat és te magad majd rendezett családi hátteret biztosítasz a jövőben születendő gyermeked számára!
    További sok sikert és kívánom hogy találd meg azt a lányt akivel családod teljes lesz életed végéig!!!!!”
  • 5. Egy Soproni 2008. július 17. 07:55
    „Bakró Nagy István a fővárosban született, de alig töltötte be első életévét, amikor a szülei úgy döntöttek, a nyugati határszélen kezdenek vállalkozásba. Vásároltak egy házat Sopronban és boldogan éltek, annak ellenére, hogy a vágyott céget nem sikerült beindítani. A Bakró család békéjét évekkel ezelőtt csúnya bírósági ügy kavarta fel, aminek többek között otthonuk elvesztése és a szülők válása lett a következménye.

    ENNYIT A VÁLLALKOZÁSRÓL, MINT A JELENLEGI ORSZÁGOS MUNKAÜGYI HELYZET EGYIK FOGLALKOZTATÁSPOLITIKA ÁLTAL JAVASOLT MEGOLDÁSÁRÓL!

    LEHET, HOGY SOPRON VÁROSÁNAK LELKIISMERETFURDALÁSA IS VAN - EZÉRT A TÁMOGATÁS?”
  • 4. Egy Olvasó 2008. július 17. 07:51
    „GRATULÁLOK!

    IGEN EZ NAGYSZERŰ DOLOG!

    SOK HONFITÁRSUNKNAK, AKI CSAK A SEGÍLYKÉBŐL AKAR ÉLNI MEG KELLENE MUTATNI EZT A PÉLDÁT!

    (BÁR AZ ÁLLAM és AZ ÖNKORMÁNYZAT SEM IGAZÁN SEGÍTTI A MUNKÁBA ÁLLÁST!!)

    S VÉGRE A POLGÁRMESTER ÚR IS JÓL KÖLTÖTTE A KÖZPÉNZT!”
  • 3. lp 2008. július 17. 07:40
    „Nem semmi ilyen mélyről indulva, már az érettségi is nagy dolog, hát még az egyetem.
    Sokan példát vehetnének róla.
    Sok sikert!”
  • 2. ggg 2008. július 17. 07:30
    „SOK SIKERT!!!”
  • 1. Katya 2008. július 17. 07:15
    „További pályádhoz sok sikert kívánok! Remélem családi körülményeid is rendeződni fog.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Médiaklub Balfon

Balf - A Soproni Médiaklub legutóbb a történelmi borvidéken tartotta összejövetelét Rigler Zsolt, a… Tovább olvasom