Kisalföld logö

2017. 09. 20. szerda - Friderika 12°C | 13°C Még több cikk.

Információs pont a Tűztorony lábánál

Sopron - Elkészült a Tűztorony lába mellé tervezett információs központ és múzeum látványterve. Az átépítés mintegy 150 millió forintba kerülne, amelyre pályázatot ad be az önkormányzat.
A soproni belvárosból, a Tűztorony alatt kijövet meglehetősen sivár kép fogadja a látogatót. A tervek szerint egy többfunkciós épületet alakítanak ki a torony lábánál. Az önkormányzat a belváros-rehabilitációval együtt adja be a pályázatot.

– Elképzeléseink alapján három célra lesz alkalmas az újonnan kialakítandó központ – mondta el Kuslits Tibor főépítész. – A Fő téren közvetlenül egymás mellett három múzeum is található, ezekbe innen is be lehet majd jutni. A városba érkező turisták az ismertetők alapján eldönthetik, hogy mely múzeumokat keressék fel. Továbbá pontos képet kapnak arról is, mit érdemes meglátogatni. Emellett el kell ismerni, a belvárosban jelenleg nincsenek nyilvános illemhelyek, ezért létrehozunk egy kávézót és vizesblokkot. Jelenleg a régészeti park, s ezen belül a borostyánkő út maradványai és a római kori leletek nem látogathatók. Ezeket is megnyitjuk a nagyközönség előtt.

A főépítésztől megtudtuk még, a közel ötszáz négyzetméteres alapterületű épület átalakításának költsége mintegy 150 millió forint. Sikeres pályázat esetén akár már jövőre elkezdődhet a kivitelezés.

P. Horváth László

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mókás szüreti felvonulás Nagycenken

Nagycenk - Hagyományosan a szüret vége felé rendezik meg Nagycenken a szüreti napokat. Nem volt ez… Tovább olvasom