Kisalföld logö

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos 0°C | 9°C Még több cikk.

Harmadolták a projektet

Nagy falatnak bizonyult az új ágfalvi faluközpont létrehozásának terve, ezért az önkormányzat úgy határozott, harmadolják a projektet.

A 360 milliós beruházást három lépcsőben valósítják meg.

– Évek óta tervezzük, hogy pályázati forrásból új faluközpontot hozzunk létre – mondta el az előzményekről Gaál István, Ágfalva polgármestere. – Viszont a legkedvezőbb pályázati önrész is 25 százalékos volt. Ilyen körülmények között nyilvánvalóvá vált, saját forrásból nem tudjuk előteremteni a 360 milliós költség önrészét. Ezért az önkormányzat úgy döntött, harmadoljuk a projektet és három lépcsőben fogjuk megvalósítani elképzelésünket. Első ütemben az evangélikus templommal szemközti egykori kultúrház, a közel százéves – és másfél évtizede üresen álló – épület teljes felújítását tervezzük. A 120 milliós költséggel járó munkák végén – és a tereprendezési feladatok befejeztével – oda költözik a polgármesteri hivatal. A mostani hivatali tömböt az iskola kapja meg, ahol számítástechnikai termeket rendeznek be. A második ütemben – ugyancsak 120 milliós beruházásként – a leendő új polgármesteri hivatal melletti ház teljes átépítése következik, amelyben orvosi rendelő és gyógyszertár kap helyet. Mindkét épület önkormányzati tulajdonban van. A harmadik fázisban foghíjas telken húzunk fel új házat, oda kerül a rendőrség körzeti megbízotti irodája, s a tetőtérben négy szolgálati lakás is a rendelkezésünkre áll majd.

– Minderre azonban csak 2012-től kerülhet sor – emelte ki a polgármester. – Addig útépítésre és óvodabővítésére fókuszálunk. Szükség is van rá, mert míg 2003-ban 42, addig tavaly már 99 gyerek járt óvodába.

Olvasóink írták

  • 2. babapofi 2010. január 17. 17:55
    „És mikor készül ez az az út, ami Ágfalva új családi házas övezetében lenne, persze innen az Önkormányzat kihúzza magát, jelszóval ez építőközösség. Persze a befizetett telkenkénti kommunális adófizetéskor a falu fontos lakossága vagyunk, csak akkor nem mikor szolgáltatni kellene. Most már ezzel a területtel is kellene foglalkozni, nagyon sokan lakunk itt, és naponta járunk a sárban és a gödrökben.”
  • 1. borvssoias 2010. január 13. 12:57
    „Mikor keszül el vegre a somfalvi ut? Nekem az fontosabb lenne...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Álmait vitte magával

Szerette volna teljesíteni a maratont, lefutni a vasfüggöny túraútvonalát. Győry László álmai tervek… Tovább olvasom