Kisalföld logö

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 23°C Még több cikk.

Harc a kábszer ellen: már 45 eljárás indult

- A rendőrség a kábítószer fogyasztókkal, terjesztőkkel szemben mérlegelés nélkül eljárást indít - mondta el a kisalfold.hu-nak adott nyilatkozatában Farkas Gábor, a Soproni Rendőrkapitányság vezetője.

- Az év első öt hónapjában 45 kábítószerrel kapcsolatos eljárást regisztráltak a Soproni Rendőrkapitányságon. Minek tudható be ez a jelentős emelkedés, ha hozzátesszük, hogy tavaly összesen 19 ilyen ügy volt? - kérdeztük Farkas Gáboralezredestől, a Soproni Rendőrkapitányság vezetőjétől.

- Tudva levő, a soproni közgyűlés szorgalmazta: lépjünk fel határozottabban a kábítószer fogyasztás, terjesztés ellen. A kábítószerrel kapcsolatos visszaélés egy világjelenség, így Sopron sem lehet kivétel. Sok fiatal érdeklődik ez iránt, kíváncsi, szeretné kipróbálni. A városban ehhez a pénz is megvan.

A kábítószer ellen harc és a gyökér

- A portálunkon is megjelent híradásokból kitűnik, sok eljárásnál csupán ki mennyiségű kábítószerről volt szó. A fogyasztókat könnyebb elfogni?

- A legutóbb Sopronkövesden, a vám és pénzügyőrséggel közösen számoltunk fel egy nagyobb marihuána ültetvényt. Tavaly Fertőrákoson, Sopronban, Kópházán, Peresztegen voltak súlyos esetek. Ha ezeket egymás mellé tesszük, akkor látható, hogy a rendőrkapitányságunk a problémát a gyökerénél fogva kezeli.


túlságosan buzgók sem szabad lennünk, mert akkor más bűnügyi területről jelentős időt és energiát veszünk el.
Farkas Gábor: Túlságosan buzgónak sem szabad lennünk, mert akkor más bűnügyi területről jelentős időt és energiát veszünk el. Fotó: Magasi


- Nem akarunk kekeckedni, de például Sopronban bejelentés, Fertőrákoson tűz miatt alapján derült ki, hogy ott marihuánát termesztenek.

- A háttérben jelentős nyomozati munkát végzünk. Lehet, hogy egy illetőt már több hete, vagy hónapja figyelünk, gyűjtjük ellene a bizonyítékokat, ám közbejön egy nem várt esemény, mint például egy tűzeset. Sokszor sejtjük, bizonyos személyek ezzel foglalkoznak, de meg kell várni a megfelelő alkalmat, amikor le tudunk rá csapni. A példához visszatérve, tévesen gondolta volna bárki, ha nincs tűz, akkor sosem derül ki, hogy mivel is tevékenykedik valójában.

A rendőrség nem mérlegelhet

- Mit lehet tudni a kábítószeres ügyel utóéletéről? Az elfogásokról sokat hallunk, de ezek eljutnak a bíróság elé?

- Viszonylag friss esetekről van szó, a rendőrségi munka meglehetősen időigényes. A nyomozás akár nyolc hónapig is eltarthat. A bíróság ezt követően egy-két éven belül hoz ítéletet A teljes átfutási idő két-három év.

- Szóba került, sok fiatal csupán kipróbálja a kábítószert, és itt meg is áll. Érdemes mindenki ellen eljárást indítani? Így egy lesz egy fiatalkori csínytevésből bűncselekmény.

- Aki kábítószert birtokol, termel, vagy kereskedik vele, akkor az illető ellen kivétel nélkül eljárást kell indítani. Az már más kérdés, hogy a bíróság, vagy az ügyészség miként dönt. Itt már van mérlegelési lehetőség: először próbálta ki, vagy visszaesőnek számít, esetleg részt vesz a megelőző- gyógyító kezelésen.

- Sopron hol helyezkedik el a kábítószer térképen?

- A látencia miatt nehéz állást foglalni. Ha sok ügyet felderítünk, akkor azt mondja a lakosság lám-lám itt súlyos a helyzet. Miközben az a valóság, hogy erre a területre nagyobb hangsúlyt fektetünk. Az arany középutat kell megtalálni. A lakossági jelzéseket komolyan vesszük, derítjük fel az ügyeket, de túlságosan buzgónakk sem szabad lennünk, mert akkor más bűnügyi területről jelentős időt és energiát veszünk el. A rablásokat, betöréseket, lopásokat és más egyéb bűncselekményeket is üldöznünk kell.

- Sopronban is megjelent a megélhetési kábítószer termesztés, akik így próbálják meg kiegészíteni a fizetésüket, nyugdíjukat
.

- Amikor olyan fiatalokkal szemben indítunk eljárást, akiknél egy-két szál marihuánás cigaretta van, akkor a tőlük kapott információk és a saját felderítési munka eredményeképpen igyekszünk eljutni a terjesztőhöz, termesztőhöz.

Nem fordulnak el a hétköznapi problémáktól: hetente járőröznek a rendőrök a falvakban. Fotó: Magasi
Nem fordulnak el a hétköznapi problémáktól: hetente járőröznek majd a rendőrök a falvakban. Fotó: Magasi


- Akkor érezzük magunkat biztonságban, ha az utcán látunk rendőrt. S ha ők nem csupán Sopronban, hanem a falvakban is megjelennek. Apró, hétköznapi bosszúságokról van szó: parkolnak a buszmegállóban, világítás nélkül kerékpároznak, ittasan vezetnek autót. Ezek nem nagy horderejű ügyek, de a lakók biztonságérzetét csökkenti.

- A rendőrkapitányság illetékességi területén lévő összes települése rendőrrel lefedett. Van olyan falu, ahol egyszerre két rendőr kell, de a másik végletet az jelenti, ahogy egy körzeti megbízott lát el három-négy falut. Az ORFK az ország biztonság érzetének növelésére érdekében 2010 június közepén elindított egy új programot. Ennek az a lényege, hogy a rendőrség hetente minden településre lejut.

Néhány szó a közbiztonságról

- Még, ha odakinn rossz is az idő, egyszer csak beköszönt a turista szezon. Miként készül erre a rendőrség?

- Sopronban nagy tömegeket vonz az ünnepi hetek, a VOLT Fesztivál, de oda kell figyelnünk a turisztikai főhelyekre Fertődre, Hegykőre, Nagycenkre is. A főszezonban más rendőri szervektől is kapunk segítséget. Komoly megerősítést kapunk a VOLT Fesztivál ideje alatt, hogy minden gond nélkül teljen el ez a nagy, országos jelentőségű rendezvény.

Olvasóink írták

34 hozzászólás
12
  • 34. Csodabimbó 2010. június 24. 17:53
    „SC,

    A helyzet az, h nem a gyerekedet fogják kínálni, hanem a gyereked fogja keresni, kutatni, hol juthat hozzá... Hacsak nem tiltod el örökre a tv nézéstől és az internettől.
    Lehet Te jobban örülsz neki, ha majd egy házibuliban kokaint juttatnak a szervezetélbe, h jobban elengedje magát és beadja a derekát, csak jelzem, h ezt zölddel nem tudnák elérni. Én sem reklámozom a zöldet, a média tesz azért eleget, többek között a Kisalföld is, h felkeltse az érdeklődést... helyette, a valós problémákra hívnám fel inkább a figyelmeteket és a morzsalékok helyett erre helyezném a hangsúlyt.

    Soproni példát is mondok arra mennyit ér az iskolákban végzett felvilágosítás. Egy ilyen tájékoztató után négy lány kedvet kapott arra, h gyógyszerre igyon, mert hallották, h ez kábulatot okoz. Ki is próbálták és a 4ből 1et kórházba kellett vinni gyomormosásra... el lehet képzeni, h ezek az előadások a többi drognak is inkább reklám, mint megelőzés.”
  • 33. sunimado 2010. június 24. 17:22
    „Itt senki nem arról beszél, hogy a fű az jó. Ezt mindenki maga dönti el. Csak a mai társadalom hátat fordítva áll hozzá az új dolgokhoz, leköpik mielőtt megtudnák egyáltalán mi is az. Mai világba érkezne meg az alkohol, mint új, bódító hatású szer, szerintem még a kokainnál is erősebb tiltólistára kerülne... Évente többszázezren halnak meg Mo-n alkohol problémák következtében, ez itthon a probléma, úgyérzem, és nem az, hogy valaki elszív egy szombat este két szál zölddel megszórt cigarettát ...”
  • 32. SC 2010. június 24. 17:15
    „30. hozzászólás sunimado
    Az hogy te még nem láttál,rendben.De tény,hogy létezik!Sajnos.Pl.
    Drogot árultak általános iskolai gyerekeknek Somogyban
    | 2008.06.20. 14:48 - bry vagy:2010. febr. 16. ... Általános iskolásoknak is árult kábítószert a győrvári férfi (Westindex,
    Feszülj neki egy kicsit a gépednek,te is találsz pár ilyen cikket!
    De istenigazából nem is az általános iskolásokról beszéltem, hanem általánosan.Mert egy 16-17 éves emberke is gyermek még,még ha nagyfiúnak is gondolja,tartja magát...:-)
    Na mindegy,visszavonulok,mert a nagy füsttől nem látlak bennetek...Jó szívást,gyerekek!:-)))”
  • 31. TBK 2010. június 24. 16:23
    „Jó lenne olvasni egy ilyen fő címet is már:
    Harc a bűnözés ellen...”
  • 30. sunimado 2010. június 24. 14:25
    „Most komolyan attól fél itt mindenki, hogy gonosz zöld dílerek ólálkodnak az általános iskola mögött, és a Ti gyermekeiteknek adnak el? Én még soha nem láttam ilyet. Aki venni akar, az fog is venni, senki nem megy oda a gyerkőcökhöz, hogy van eladó. Szánalmas hozzáállás.”
  • 29. SC 2010. június 24. 14:11
    „28. hozzászólás dzsi
    Mint már írtam,azt csináltok,ott szívjátok tőlem,ahol akarjátok.A leendő gyermekeidnek is nyugodtan irányt mutathatsz a fű felé,szíved joga.
    Tanulni,boldogulni,sőt külföldön dolgozni hát ez erősen nem spangli függő,inkább szorgalom kérdése...
    És zárszóként írom,ha egy magadfajta kínálja a gyermekem egyszer füves cigarettával,hát azon a napon nagyon nyomorultként fogja érezni magát és vissza fog oda kívánkozni,ahonnan a fogantatása előtt pár órával elindult...:-)”
  • 28. dzsi 2010. június 24. 13:26
    „SC

    Majd ha az én gyerekem is felnő,akkor majd segítek neki a döntésben hogy mi is a károsabb..az alkohol vagy a zöld!
    Mindenesetre a zöldet fogom ajánlani.Csupán azért mert egyrészt tapasztalatból,másrészt infórmációkbol kellően felvilágosítottam magam az elmúlt 17 év alatt...mikor is elszívtam az első jointomat!:)
    Azóta tanultam,külföldön boldogulok..stb..és néha igenis lecsúszik néhány pohár !!minőségi!! bor és mellé egy spangli!:)Mert igenis lehet kultúráltan kezelni a dolgokat...
    Azt persze én sem favorizálom hogy fiatalkorúak mégcsak zöldet is szívjanak!!”
  • 27. Csodabimbó 2010. június 24. 12:23
    „Igen, ez nem a kábítószer egyeztető fórum, itt a tagok nem a saját gyereküktől kérdezik mi hogyan is van :)

    Ha nagy a rálátása a dologra, akkor informáljon már minket, milyen szer fogyasztottak azok a 20 év körüli lányok, akik az utóbbi időben hasonló tünetekkel kerültek be a pszichiátriára... nem 1-2 lányról van szó. Vagy a zöld elleni harc csak erre jó, h eltakarják vele a valóságot?
    Ha rálát a dolgokra, akkor legyen szíves legalább az alapvető dolgokkal ne informáljon minket félre. 10-ből 9-en elterelésre mennek és nekik nem kell fizetni, 10-ből 2 számla, pedig bőven meghaladja a fél milliót és azt is az adófizetők állják.

    Lehet, h nehezen elképzelhető, de Sopron ebben a dologban bővel elérte Ausztria szintjét, sőt...

    Ideje lenne a törvényeket aktualizálni, ami meg is fog történni, bármennyire is hihetetlen most még az Ön számára.”
  • 26. SC 2010. június 24. 12:13
    „Nem kell senkinek semmit fizetni,ha nem szívjátok azt a sz.rt...:-)
    Én lassan 40 éves vagyok,nem éltem semmi kábító anyaggal,mégis jól tudtam bulizni,csajozni. :-)
    Jó társaság,jó témák,helyes lányok, egy két pohár finom bor/nem több!!!/ennyi elég.
    De felőlem mindenki azt csinál,amit akar.Ha szívni akarjátok,szívjátok.De ha balhé van,felnőttként viselkedve azt is vigyétek el!
    És majd ha a ti gyermeketek kezébe nyomja valaki az első spanglit,öleljétek át,lapogassátok meg a vállát és nyomjatok egy csókot az orcájára...”
  • 25. sup7ra 2010. június 24. 08:13
    „23.
    "Nem 100.000 forint a toxikológiai vizsgálat és a terhelt fizeti a bűnügyi költséget"
    1. Függőségivel,vegészszakértővel bőven 200 körüli a számla.
    2. A terhelt akkor fizet, ha vádat emelnek ellene,ha csekély mennyiség miatt vonták eljárás alá,akkor az állam viseli a költségeket.”
  • 24. NoBo 2010. június 24. 07:25
    „Én meg azt hallottam (persze nem tudom, mennyire valós), hogy
    mostanában azzal "csesztetik" az autósokat, hogy az első ablakon
    lévő fóliázást bemérik és, ha kicsit is sötétített, akkor bünti 30 rugó +
    rendszám le. Persze elvileg nem engedett, na de EZZEL B**TATJÁK a
    csórikat??? Régen még a 3. féklámpával játszották ezt, most meg már
    szinte kötelező. Tud erről valaki valamit??”
  • 23. Theomo 2010. június 23. 21:33
    „Valóban csak rövid válaszokat tudok adni.

    Nincs különbség a zöld fogyasztása és a vasúti fényjelző készülék eltulajdonítása között, max büntetési tételben. Mindegyik bűncselekmény és nincs olyan, hogy ez fontosabb az meg nem.

    Sokan azt mondják többek között itt is, hogy a rendőr nem is ember, így nem is igazán értem miért várják el azt a zsaruktól, hogy szemtelen kihaénnem személyekkel szemben emberségesek legyenek. Ettől függetlenül való igaz, hogy van mérlegelési joga, de ne az állampolgárok mondják meg, hogy kivel szemben lehet mérlegelni, kivel szemben pedig nem.

    Ha a elérünk Ausztria szintjére majd lehet nálunk is 3 gramm mindenkinél. Mi még nem tartunk ott, fejben sem, sajnos. A sógorokkal kapcsolatban azért még megjegyzem, hogy a valósnak vélt információi,hogy mire fektetik az energiát sántít.

    Nem 100.000 forint a toxikológiai vizsgálat és a terhelt fizeti a bűnügyi költséget.
    Nagy rálátásom van a dologra, nem is sejti, hogy mennyi, de érdemben nem is akarok egyebet hozzászólni, értelmetlen mivel ez nem az a fórum, bár jó hogy mindenki hozzászólhat.
    Mindenki ;)”
  • 22. Csetneky 2010. június 23. 18:41
    „Az egyébként teljesen jogos, hogy változtatni kell azon az ostobaságon, hogy a 100 ezres szakértői díjat az állam viseli, ha a rajtakapott jóember vállalja a kezelést. Véleményem szerint úgy kellene változtatni a törvényen, hogy ebben a speciális esetben megszűntetés esetén is a gyanúsított viselje a bűnügyi költséget. Ez két légy lennme egy csapásra. Egyrészt lenne visszatartó ereje, másrészt nem az adófizetők pénzéből kellene csengetni a szakértői díjat.”
  • 21. soproni 2010. június 23. 12:18
    „Csodabimbó! Gratula!Ezt jól összehoztad:)”
  • 20. Csodabimbó 2010. június 23. 10:52
    „Ön pedig az én hozzászólásomat olvassa el még egyszer...

    "Az ha van olyan drog amit az osztrák társszervek segítségével lehet csak kimutatni - ön szerint - az Farkas Gábor úr hibája?"

    Nem azt írtam, h kimutatni, hanem, h kivonni...

    "Ténylegesen ártalmas szereket csak az osztrák rendőrség segítségével tudtak kivonni a forgalomból... "

    Mindent ki tudnak mutatni a horror áron dolgozó budapesti toxikológiai laborban, ezért szorgalmasan fizet is nekik a Soproni Rendőrkapitányság, minden egyes morzsalékkal elcsípett fiatal után csaknem 100 000 Forintot. Ezekkel az összegekkel támogathatnánk a rászorulókat és követhetnénk az osztrák példát, ott 3 grammot mindenki tarthat magánál... érdekes módon nem is érzékelhető a marihuana probléma. Helyette a rendőrség a lopásokra, rablásokra fekteti fő energiáit. Az itteni polgárokat is jobban felháborítja, ha ellopják a vasúti fénysorompó jelzőkábelét, mint amikor ráront egy szirénázó rendőrautó az Erzsébet kertben békésen ücsörgő fiatalokra, akiktől a ruházat átvizsgálása során előkerül egy tekerésnyi zöld. Pedig ők aztán a légynek sem ártanak és véletlenül sem fogják kitépni a legvirágosabb város díjért induló városunk palántáit, ahogy tennék azt alkoholtól lerészegült társaik.

    A rendőrségnek tényleg nincsen mérlegelési joga, ők csak a dolgukat végzik, ebben egyetértek. Van egy régi tulajdonság, ami a mai világból kiveszőfélben van, úgy hívják, h emberség... a járőr csak akkor lehet emberséges, ha ismeri az illetőt, vagy a címbemondás alapján látja, h a kapitány úr szomszédja?

    Végül nem mondom azt, h értek a témához, ez az egész dolog nagyon képlékeny, érzékeny... Ellenben vannak meglátásaim. Maga, azon kívül, h megvédi Farkas Gábort (aki szerintem egész jó munkát végez, mert biztonságos városban élünk) és beszél politikai nyomásról a rendőrség felé, ezeken kívül... bármit hozzá tudna szólni érdemben? Nem hinném...

    Tudja az a szomorú, h az önkormányzati képviselők hiába tájékozódnak, ez a téma az ő agyukban valahol a 80-as évek végéhez közeli állapotában élhet, azóta 5ször cserélődött ki az érintett korosztály a középiskolákban. Talán két képviselő lehet, akik fel tudnák világosítani a többséget, de nem tehetik, mert e dolog igencsak illegális, így túl nagy lenne a támadási felület. Ez az a momentum, ami miatt nem lehet mit kezdeni a témával, előre haladni meg végképp nehéz... az illegalitás.

    Majd ha lesznek itt értelmes, nyitott vitapartnerek, akkor talán beszélhetünk arról, milyen intézményekre lenne szükség a fiatalok mentális megerősítése érdekében...

    Addig elvagyok AHA-val és a kétsoros hozzászólásaival :)”
  • 19. Tama 2010. június 23. 10:15
    „A fű meg a fűves cigi az lényeges ugye kapitánykám? De hogy kik csinálják az ékszerboltokba a betörést és kik lopkodnak egynap alatt 3 autót, na az már fejtőrés a rendőrségnek.
    Tényleg ilyen szaros ugyekkel kell foglalkoznia? vagy ennyire nembírják megoldani a nagyobb feladatokat?
    Mondjuk necsodálkozzunk, katonákból 1 nap alatt rendőrök lesznek, na az a valami, valószinű sokat értenek hozzá mit is kell csinálniuk.
    Szánalmas ez az interjú, és szánalmas az egész bagázs.”
  • 18. máris 2010. június 23. 09:12
    „CSodabimbó!!ÉN ŐSZINTÉNEK TARTOM AMIT LEÍRTÁL, NEM HOZZÁ NEM ÉRTÉSNEK!”
  • 17. sopronilakos55 2010. június 23. 08:33
    „lárifári kapitányúr
    a valódi bűncselekmények felderítésével és megelőzésével kéne foglalkozni és javítani a statisztikát, minden napra jut minimum egy hír rablásokról, betörésekről.
    Ez a valódi probléma és nem a füves cigi, meg hogy ki parkol a buszmegállóban.”
  • 16. bojtár 2010. június 22. 21:02
    „bocsánat elfogult voltam a fidesz és az mszp uralma alatt.”
  • 15. bojtár 2010. június 22. 21:01
    „én meg azt mondom mindent tökéletessen tükrözni fog autosthol részegen,kábítószer hatásalatt visszaesőként nyolc napon túl gyógyuló ügyének az eredménye majd figyeljétek meg ,hogy működik az igazságszolgáltatás a fidesz alatt.”
34 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Habzó szökőkút Sopronban - rossz tréfa?

Valószínűleg emberi hanyagság, rossz tréfa okozta az egyik Deák téri szökőkút habzását hétfő… Tovább olvasom