Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 7°C

Görbe tükörben a Széna tér

Rendhagyó Széna tér címmel Szénási Ferenc karikaturista kiállítása nyílt meg a Soproni Petőfi Színházban a Csárdáskirálynő című nagyoperett premierjének szünetében.

- A karikatúra célja az, hogy kiemelje az emberből azokat a jellemző tulajdonságokat, személyiségjegyeket, melyek humorforrásként görbe tükröt tarthatnak elénk - monda Szénási Ferenc, művésznevén Széna, akinek első gegrajzai az 1990-es évek elején jelentek meg a Ludas Matyiban. Azóta legalább 10 ezer karikatúrát készített, ebből az elmúlt évre jutott hatszáz. Most a hatalmas képkavalkádból huszonnégyet állított ki a színházban.

Rendhagyó Széna tér címmel Szénási Ferenc karikaturista kiállítása nyílt meg
Rendhagyó Széna tér címmel Szénási Ferenc karikaturista kiállítása nyílt meg


A soproni alkotónak szülővárosában és más magyarországi településeken, művészeti fesztiválokon több jelentős kiállítása nyílt meg. Mindemellett Ausztriában és Németországban is bemutatkozhatott munkáival. Állandó tárlata látható a leghűségesebb városban a vasútállomásnál, Wr. Neustadban egy étteremben, valamint Budapesten az Oktogonnál egy kávézóban.

A jó hangulatú kiállításmegnyitó beszélgetés közben az is elhangzott, hogy bár a karikatúra populáris, szórakoztató, népszerű műfaj, a mai film és reklámipar, valamint a média által sugárzott szépségideálok nem segítenek abban, hogy az emberek merjék másként nézni és vállalni önmagukat. Ebben is társunk lehet a karikatúra, és a vele járó irónia.

S, akkor együtt nevethetünk a poénon.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Júliustól augusztusig: Szerelem a kőfejtőben

Célegyenesbe érkeztek a szentmargitbányai operafesztivál előkészületei. Júliusban mutatják be az… Tovább olvasom