Kisalföld logö

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 18°C | 30°C Még több cikk.

Feljelentették a tanodát, nyomoznak

Sopron - A rendőrség is vizsgálatot indított egy magániskola ügyében, ahol a dajkaképző tanfolyam indította el a lavinát. A soproni hallgatók, bár elvégezték a kurzust és le is vizsgáztak, egyelőre nem kaptak bizonyítványt.
– Feleségem az Anita Tanodába járt dajkaképzésre. Teljesen kétségbe vagyunk esve, mert a munkahelye múlik a dolgon. Befizettünk közel 100 ezer forint tandíjat és vizsgadíjat, a pénzt viszont a munkáltató csak akkor fizeti ki nekünk, ha a feleségem bemutatja a bizonyítványt – kereste meg a Kisalföldet Gecsi László Sopronból.

Olvasónk felhívta a vizsgaszervező NSZFI-t (Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet), ahol megtudta, valóban vannak gondok, de nem mondhatnak semmit. Gecsi László a rendőrségtől is érdeklődött, de ott sem adhattak tájékoztatást. Végső elkeseredésében lapunkhoz fordult.

Az Anita Tanoda Sopronon kívül országszerte több városban szervez tanfolyamot, megyénkben még Mosonmagyaróváron, Győrben, Kapuváron is.

Az intézményt egy vállalkozó hölgy vezeti, aki tavaly kezdett tanfolyamszervezéssel foglalkozni és a honlapon közzétett állítása szerint egy év alatt megduplázódott a hallgatóik létszáma. A tanfolyamok listája színes, az eladóitól az idegenforgalmi képzésen át a takarítói tanfolyamig sok mindent kínálnak. A szakmai kurzusok mellett alapfokú, illetve középfokú nyelvvizsgára való felkészítést is vállalnak.

A tanoda vezetőjét sikerült elérnünk telefonon, s megtudtuk, nemrégiben rendben lezajlott a leendő dajkák vizsgája Sopronban.

– A számonkérés megtörtént, minden vizsgázó nagyon felkészült volt, 4,9-es átlag született. A bizonyítványt az NSZFI állítja majd ki, minden bizonnyal hamarosan kézhez kapják a tanúsítványt a hallgatóink – adta a tájékoztatást a Kisalföld kérdésére Németh Anita.

A rendőrségre mindennek ellenére érkezett feljelentés a dajkaképzéssel kapcsolatban.

– Igaz, hogy indult büntetőeljárás az ügyben csalás miatt és az okirat-hamisítást is vizsgáljuk – nyilatkozta lapunknak Milchram Ildikó rendőr őrnagy, a soproni rendőrség vádelőkészítő alosztályának vezetője. – Feljelentés alapján indítottunk vizsgálatot ismeretlen tettes ellen. Az összes szerződést átnézzük, minden, az adott tanfolyam kapcsán érintett személyt meghallgatunk – mondta a rendőr őrnagy.

Olvasóink írták

  • 2. Vincent3d 2009. szeptember 08. 19:09
    „Sajnos mi is pórul jártunk. Feleségem Gyöngyösön járt kéz és lábápoló, mükörömépítő tanfolyamra. Nekünk 90E forintunk bánja. Gyöngyösön a tanuló csoportból többen ismegtették a feljelentést. Kis idő elteltével megjött a rendőrségtől a válasz miszerint nem számít büncselekménynek.
    ?????????????????
    13 fős csoport átlag fejenként 50E forintot fizetett be.
    Polgári pert nem inditunk, és inkább csak mérgelődünk. Rendben hogy a pénzt nem kapjuk vissza, de megérdemelné hogy bezárják, hogy kétgyerekes családoktól lopja a pénzt.”
  • 1. Illdikó 2008. szeptember 25. 14:50
    „Kiderült már valami az ügyröl?
    Kapott már bizonyiványt vay mi történt azóta!?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vállalkozásba adják a veszteséges postákat

Régió - Vállalkozásba adja a Magyar Posta Zrt. az elsősorban falusi, veszteséges postákat. A cég… Tovább olvasom