Kisalföld logö

2018. 08. 17. péntek - Jácint 17°C | 28°C Még több cikk.

Farönkkel keltek útra az egyetemisták

Sopron, Dunaújváros - Vasárnap reggel a Nyugat-magyarországi Egyetem rektora is köszöntötte azokat az egyetemistákat, akik az intézmény főépülete elől egy farönkkel keltek útra, hogy Dunaújvárosig vigyék azt.


Az apropót a dunaújvárosi képzés kezdetének 40. évfordulója s a két iskola közös gyökerei adták.

Sopronból harmadik alkalommal indult el faragott farönk, hogy a hasonló szellemiségű iskolában új otthonra leljen.


A reggel 8 órai indulásra felsorakozott, egyenruhába bújt hallgatók a karok himnuszainak eléneklése után Faragó Sándor rektor útravalóját hallgatták meg, aki elmondta:  immár harmadik alkalommal indul útjára egy faragott farönk Sopronból,  Miskolc és Selmecbánya után ezúttal Dunaújváros a cél.  Hozzátette, az akció a szeretetről, az összetartozásról, a közös munkáról, valamint a vállalkozó szellemről szól, és bízik abban, hogy az egyetemi fiatalság sokaknak mutat majd jó példát. A hallgatóktól azt kérte, a követekre jellemző komolysággal és felelősségtudattal végezzék küldetésüket és vigyék jó hírét az egyetemnek.

Az egyetemisták Sopronból Dunaújvárosig húzzák a rönköt, melyre   az ottani szakok címereit is felvésték. Fotó: P. V.
Az egyetemisták Sopronból Dunaújvárosig húzzák a rönköt, melyre az ottani szakok címereit is felvésték. Fotó: P. V.

Papp Tibor egyetemi tanársegédtől megtudtuk: a terméktervezési és gyártástechnológiai tanszék hallgatói faragták meg a három méter hosszú és mintegy fél méter átmérőjű tölgyfát, amit a Tanulmányi Erdőgazdaságtól kapott az egyetem. A munka négy hét alatt készült el, a rönktolás 8 napig tart, a tervek szerint hétfőn érkeznek meg Dunaújvárosba a fiatalok. Mintegy 20 egyetemista vesz részt a különös vállalkozásban, az útvonal biztosításában rendőrök segédkeznek, a csomagokat kísérő autók szállítják. Összesen 220 kilométer hosszú lesz az út, a fiatalok óvodákban, iskolákban kapnak majd szállást. A rönkön a dunaújvárosi felsőoktatási intézmény címere és az ottani szakok címerei láthatók.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Így parkolunk a soproni mélygarázsban

Valamiért nem sikerült beállni a két vonal közé a soproni mélygarázsban - olvasónk pedig lefotózta a… Tovább olvasom