Kisalföld logö

2017. 06. 24. szombat - Iván 18°C | 33°C Még több cikk.

Ezer tudós érkezik Sopronba

Sopron - A Nemzetközi Geomágnességi és Aeronómiai Egyesület (IAGA) 11. világkonferenciája kezdődik Sopronban vasárnap. A tudományos rendezvényekre körülbelül ezer külföldi kutatót várnak.

A világkonferencia alkalmából a Széchenyi téren 16 négyzetméteres kivetítőt állítanak fel, amelyen augusztus 30-ig naponta 7 és 22 óra között egyórás Föld-év-filmet vetítenek, benne 10 perces magyarországi összeállítással.

A konferenciát – amely kizárólag angol nyelven zajlik – csak a regisztrált résztvevők látogathatják. A szervezők ugyanakkor várják az érdeklődőket a konferencia nyitórendezvényére, ismeretterjesztő programjaira és a kapcsolódó kulturális eseményekre.

A hivatalos megnyitót az első munkanap végén, hétfőn este 7 órakor tartják a Fő téren. Házigazdája Fodor Tamás, Sopron polgármestere, a konferencia egyik védnöke. A másik két védnök: Pálinkás József, az MTA elnöke és Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter. Az alapvetően angol nyelvű ünnepségen Fodor Tamás és Pálinkás József mellett beszédet mondanak a nemzetközi szervezet vezetői, közöttük a magyar származású Tom Beer, a Nemzetközi Geodéziai és Geofizikai Unió elnöke, a béke Nobel-díjjal kitüntetett éghajlat-változási kormányközi bizottság (IPCC) tagja. Kísérő programként kulturális műsor szórakoztatja a Fő tér közönségét.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyermekáldást hozott a homeopátia

Sopron - Eleinte nagy volt az ellentét a természetes és a hagyományos orvoslás hívei között, mára… Tovább olvasom