Kisalföld logö

2017. 08. 24. csütörtök - Bertalan 13°C | 27°C Még több cikk.

Érmes csokicsodák Sopronból

Négy arany- és két ezüstérmet nyert az International Chocolate Awards kelet-európai regionális döntőjén a soproni Harrer Csokoládéműhely és Cukrászda.
A csokiköltemények eséllyel indulnak a világversenyen – írtuk szeptemberben, a hétvégén meg is érkeztek a londoni döntő eredményei: öt érmet nyertek.

– A tavalyi sárgabarackos siker után a Harrer csokik ismét kimagasló eredményt értek el
az International Chocolate Awardson! – mondta el örömmel a Kisalföldnek Harrer-Abosi Beatrix. – Öt különböző kategóriában értünk el helyezést, így nem lehetne szebben csillogó, amit 2016-ban hazavihetünk.
Karl Harrer és Harrer-Abosi Beatrix  boldogan mutatja a világversenyen elnyert öt oklevelet.
Karl Harrer és Harrer-Abosi Beatrix  boldogan mutatja a világversenyen elnyert öt oklevelet.

Hogy legyen fogalmunk a döntő világáról, a Harrer házaspár elmesélte: dél-amerikai és japán nagyágyúkkal kellett többek között megmérettetniük csokijaikat a különböző kategóriákban, ahol az idén viszonylag kevés európai versenyző tarolt. Olyan, hogy valaki ötször ment fel a színpadra az éremért, pedig egészen rendkívüli. A mennyiségről tudni kell, hogy a zsűrinek ezerhétszáz kakaóbabból készített terméket kellett megkóstolnia...

Karl Harrer, a Harrer Chocolat tulajdonosa és kísérletező kedvű csokoládékészítője ezúttal a merlot-val bolondított csokijával nyert ezüstérmet, a mentás fehér és karamellizált rozmaringos csokoládéjával pedig bronzot.

Ezüstöt érdemelt az ausztriai nevezéssel a zsűri elé került grapefruitos, illetve gyömbéres-calamansis bonbonja is.
A magyarok egyébként nagyon jól szerepeltek a világversenyen összességében is. Aranyat nyert a budapesti chocoMe, ezüstöt a Chococard, a Zangio Chocolate pedig bronzot.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hiába murvázzák az utat, előjönnek a kátyúk Ágfalván - fotók

Hiába murvázzák az utat, előjönnek a kátyúk Ágfalván - fotók
Évente két alkalommal javítják a belterületi szilárd burkolattal nem rendelkező utakat Ágfalván,… Tovább olvasom