Gosztonyi Miklós - 2010.09.20. 10:37
A hazai és a nemzetközi zenevilágban 2011-et Liszt-emlékévnek nyilvánították a zeneszerző születésének 200. és halálának 125. évfordulója alkalmából. A soproni székhelyű vasúttársaságnál a Haydn- és a Széchenyi-mozdony után a Sopronhoz ezer szállal kötődő s a közeli Doborjánban (Raiding) született világhírű zongorista és zeneszerző emlékét is grandiózus mozdonydekorációval méltatják.
| A Liszt-mozdony már idén október 22-re, Liszt Ferenc születésnapjára elkészül. |
– A Liszt Ferenc-mozdonyunkra elkészültek a látványtervek, amelyeket már jóváhagytam – nyilatkozta portálunknak Dávid Ilona, a GYSEV Zrt. vezérigazgatója. – Részletes egyeztetést tartottunk a napokban arról, hogy a Liszt-mozdony már idén október 22-re, Liszt Ferenc születésnapjára elkészülhessen. A mozdonyhoz kapcsolódó rendezvények terveit is átbeszéltük.
A Liszt Ferenc Kulturális Egyesület nevében dr. Szilágyi László kifejtette, Liszt és Sopron neve összeforrt a világ szemében. – Liszt Ferenc Sopron díszpolgára volt, így még inkább illő, hogy a Liszt-év kapcsán ilyen módon is felhívjuk rá a figyelmet hazánkban, illetve a nagyvilágban. Mint Liszt Ferenc zenéjének elkötelezett soproni hívei, méltónak és megvalósításra érdemesnek találjuk a tervezett grafikai és zenei megjelenést. Ezáltal sokak számára újra felidézhetjük alakját, Sopronhoz való tartozását, magyar identitását.