Kisalföld logö

2018. 02. 22. csütörtök - Gerzson -2°C | 3°C Még több cikk.

Csúcsgépek a kisiskolásoknak

˝Olyan modern számítógépekkel leptük meg a nagylózsi tanulókat, mint amilyen még a bécsi irodámban sincs˝ – mondta az adomány átadásakor Walter Macher alapítványi igazgató.

A nagylózsi kisiskolások nagyon örültek csütörtök délelőtt: a szokásos tanítási órát külföldi látogatók szakították meg, akik nem jöttek üres kézzel. Az ADRA Ausztria (Adventista Fejlesztési és Segély Alapítvány) tíz korszerű számítógépet állított üzembe számukra. ˝Mindennel együtt több mint húszezer euróba (mintegy 5,5 millió forintba) került a projekt˝ – válaszolta kérdésünkre Walter Macher alapítványi igazgató.
 
˝Olyan, mintha előmikulási ajándékot kaptunk volna˝ – lelkendeztek a diákok. – Otthon is van gépem, az itteniek eléggé döcögtek már – mondta a 10 éves Molnár András. – Jó dolog új számítógépen játszani, tanulni.

Németh Dominika negyedikes tanuló – mint fogalmazott – először is játékot keres rajta, aztán a tananyaghoz is pluszinformációkat a neten.

– Korábbi gépeink matuzsálemi darabok voltak, s asztalaink is különböző felajánlásokból származtak – közölte Tvordy Beáta iskolaigazgató.

A nagylózsi iskolások nagy örömmel vették birtokukba az osztrákok számítástechnikai felajánlását. Fotó: Magasi
A nagylózsi iskolások nagy örömmel vették birtokukba az osztrákok számítástechnikai felajánlását. Fotó: Magasi

– Nyáron az osztrák alapítványtól új számítógépasztalokat kaptunk, most pedig jóvoltukból korszerű gépekkel nyithatunk a nagyvilágra.

– Az alapítvány Nagylózson élő önkéntese révén jött létre a projekt – említette Bakosné Zohán Tünde, az ADRA hazai ügyvezetője, aki az osztrák testvérszervezet több ilyen jellegű akcióját is megszervezte.

Az adományért Marton Ferenc polgármester is köszönetet mondott, önerőből ezt a közeljövőben biztosan nem tudták volna előteremteni.


Korábban az idősek otthonát is támogatták

– Az alapítvány nem először segít a nagylózsiakon – mondta Szabóné Németh Mária, az időskorúak otthona igazgatója. – Pár hónapja hidraulikus, többfunkciós ágyakat kaptunk tőlük, éjjeliszekrénnyel együtt.

Olvasóink írták

  • 3. Lobbo71 2009. november 17. 11:51
    „5,5 millió forintból kb. 25-30 db "csúcsgépet" lehet összerakni.”
  • 2. Trito 2009. november 15. 18:28
    „Kedves cilfux!
    Savanyú a szőlő?
    Tudod,azért a gyerekek örülnek ám neki nagyon! ;)
    Köszönjük szépen az alapítvány hazai vezetőjének a közreműködését!”
  • 1. cilfux 2009. november 13. 22:04
    „Minek kisiskolás gyerekeknek mostani csúcsgép? Szerintem egy számítógép vagy egy Windows példány szakszerű, gondos kezelését egy régebbi gépen sokkal jobban meglehet tanulni.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fegyver, kábszer: Elítélt bűnözőt fogtak Hidegségen - Galéria

A körözött férfi hidegségi házában külön rejtekhely volt kialakítva. Szuronnyal felszerelt légpuskát… Tovább olvasom