Kisalföld logö

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 2°C | 8°C Még több cikk.

Cigány-álom a cigány álmok megvalósulásáért

Sopron - A Cigány-álom Soproni Kulturális Egyesület fő célja a romák érdekvédelme, a kisebbség tagjainak összefogása, a tehetséges gyerekek felfedezése. Programjaikba a nem romákat is szeretnék bevonni.
Cigány és nem cigány identitású értelmiségi alapító tagok összefogásával jött létre a Cigány-álom Soproni Kulturális Egyesület. Elnöke a roma zenész, szociálpedagógus-hallgató Kónyai Flórián lett, tiszteletbeli elnöknek pedig az egykori cigány önkormányzati elnököt, Tölgyesi Gézát választották.

– A városban nincs cigány önkormányzat, így a romák érdekképviselet nélkül maradtak, ezért a helyzeten mindenképpen változtatni kell – fogalmazott Kónyai Flórián. – Az egyesületet már bejegyezték, de állandó helyünk még nincs. Bízunk benne, hogy a városvezetés segít és biztosít számunkra egy megfelelő irodát. Erkölcsi kötelességünk a cigányok szociális és polgárjogi védelme, a művészetünk ápolása. Segítséget szeretnénk nyújtani a romáknak a felemelkedésben, és ez csak úgy történhet meg, ha odafigyelünk az oktatásra.

Véleménye szerint a romáknak is tenniük kell azért, hogy az úgynevezett többségi társadalom megértse és elfogadja őket. Szerveznek tehetségkutató versenyeket, kiállításokat, Ki mit tud?-ot, valamint megtartják a tradicionális cigány ünnepeket, továbbá hagyományteremtő szándékkal romanapot is tartanak majd. Az elkövetkező időszak fontos feladata még, hogy olyan feltételeket teremtsenek a helyi közösségen belül, hogy 2010-ben Sopronban is megalakulhasson a cigány önkormányzat.

Segítséget szeretnének nyújtani a romáknak a felemelkedésben, oda kell figyelni az oktatásra.

Olvasóink írták

  • 12. Nanu 2008. december 17. 09:02
    „nevetséges és felháborító hogy így védik őket.. hihetetlen... felemelkedni?? nehogymá.. mi lessz akkor emberek..!!!?? semmi mert nem tudnak :) de ha mégis akkora arca lesz hogy azért lesz pa...szt...”
  • 11. Reális 2008. december 15. 15:40
    „A romák felemelkedéséhez az is kéne ám,hogy ők is akarják!9-es!Ez csak álom marad!”
  • 10. hideme 2008. december 14. 10:39
    „A gond csak az, ha egy kocsmai verekedésben egy cigány megüt egy magyart, az egy sima verekedés, ha egy magyar egy cigányt, az már mindjárt rasszizmus! Szóval azért valahol meg kellene tartani az egyensúlyt, hogy vannak dolgok amiket MINDENKINEK be kell tartani, ha itt szeretne élni.”
  • 9. MotorosPista 2008. december 13. 08:47
    „A Magyarnak is van 1 álma, dolgozó tisztességes ciggányt szeretne látni!!”
  • 8. Cingár 2008. december 13. 08:06
    „Egészen pontosan mivel, kivel van probléma Tisztelt elöttem hozzászólók?”
  • 7. Csabazs 2008. december 13. 07:51
    „Egyszerűen felháborító, hogy ha ma a roma/cigány kérdés kerül elő valamilyen formában,mindjárt jön a diszkrimináció!
    Minden,hangsúlyozom,MINDEN ETNIKAI kisebbségbe és bennünk "magyarokba" is van hiba,s van jó és rossz,de nem szabad általánosítani!
    __________________________________________________________________________________________
    kóczánzoltán(6)!
    De, igen; írni-olvasni tudó emberek ilyen közönségesen tudnak viselkedni: Könnyen teszik a névtelenség mögé bújva....
    Szomorú!:-(((
    Én sem értem, hogy miért nem lehet valamiben a pozitívumot is "megtalálni"!
    Amúgy meg a nem normális hozzászólók nem olvasták el rendesen a cikket,melyben benne van,hogy NEM ROMA SZÁRMAZÁSÚAKKAL EGYÜTT!
    Van akik szelektíven olvasnak...”
  • 6. kóczánzoltán 2008. december 12. 21:10
    „Van olyan fórum ezen a hálón ahol normálisan, Emberként lehet véleményt mondani?
    Nem hiszem el, hogy írni-olvasni tudó emberek ilyen közönségesen viselkedjenek...”
  • 5. Cingár 2008. december 12. 20:30
    „Mutassak neked tisztességes cigányEMBERT?

    Ime: http://www.youtube.com/watch?v=kh41BvlPs7Y

    Példát vehetnél ateista!!”
  • 4. ateista 2008. december 12. 18:42
    „Tiszteletem:
    Ugy látom,hogy az elöttem írok egyáltalán nem ismerik a cigányság problémáit és csak a rosszat feltételezik minden cigányról.
    Ezek szerint minden magyar Magyargárdista? KIKÉREM MAGAMNAK Azzal a csürhével nem vagyok hajlandó azonusulni.”
  • 3. matriné 2008. december 12. 17:13
    „Csintó vagy Kolompár Orbán lesz a direktor?”
  • 2. Nanu 2008. december 12. 16:44
    „Megy a cigány az utcán, találkozik a rendőrrel.
    -Hova mész cigány?
    -moziba
    -és mit nézel a "cigány dolgozik-ot"???
    -ááá dehogy, nem szeretem a fantasztikus filmeket..
    :)”
  • 1. bobo 2008. december 12. 01:12
    „Pár relevánsabb kapcsolódó cikk. Vagy ezek is csak álmok maradtak?

    Új roma szervezet alakulhat 2008.04.25. 01:00
    Sopron - Új roma érdekvédelmi szervezetet alapítanának Sopronban, hogy átvegyék a megszűnt kisebbségi önkormányzat egyes feladatait. A fő cél a roma integráció.
    http://www.kisalfold.hu/soproni_hirek/uj_roma_szervezet_alakulhat/2055262/

    A legnagyobb gond a munkanélküliség 2007.08.22. 14:19
    A Soproni Cigány Kisebbségi Önkormányzat feloszlása után a soproni romák egyesületet kívánnak létrehozni, mely kifejezetten ezen kisebbség alapvető közös érdekeit fogalmazza meg.
    http://www.kisalfold.hu/soproni_hirek/a_legnagyobb_gond_a_munkanelkuliseg/2025417/

    Pozitív közgyűlési döntések születtek 2007.01.27. 14:19
    A cigány kisebbségi önkormányzat olyant házat kíván létrehozni, ahol a hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetben élők is jól érzik magukat és tartalmas elfoglaltságot találnak.
    http://www.kisalfold.hu/soproni_hirek/pozitiv_kozgyulesi_dontesek_szulettek_/1194790/

    Roma-magyar barátságklub 2004.11.27. 14:19
    A frissen alakult klub célja, hogy közelebb hozzák egymáshoz a cigány és magyar embereket.
    http://www.kisalfold.hu/soproni_hirek/roma-magyar_baratsagklub/1116724/

    Közmunka a romáknak 2003.02.25. 14:19
    A soproni régió cigány kisebbségi önkormányzatai örömmel fogadták a hírt, hogy a települési önkormányzatok pályázhatnak a tartósan munkanélküli - elsősorban cigány - személyek megélhetésének, életkörülményeinek javítását célzó minisztériumi közmunkaprogramra.
    http://www.kisalfold.hu/soproni_hirek/kozmunka_a_romaknak_/1042713/”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Útfejlesztés Balf és Fertőrákos között

A Győr-Moson-Sopron Megyei Területfejlesztési Tanács ülése ismét csütörtökön napirendre tűzte a… Tovább olvasom