Kisalföld logö

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 21°C Még több cikk.

Ádámok és Évák bemutató - 235 soproni diáknak tapsolt a közönség

A város középiskolásai nagy sikerrel vitték színpadra Madách Imre Az ember tragédiája című drámáját a Petőfi-színházban.


Az Ádámok és Évák Ünnepe középiskolások számára életre hívott országos kezdeményezés, melyben Madách Imre Az ember tragédiája című drámájának színeit mutatják be a részt vevő diákok.

Sopronban 6 iskola 9 osztálya jelentkezett a Petőfi-színház felhívására - összesen 235 tanuló - , közöttük került kisorsolásra a tragédia 15 színe. A darab bemutatóját vasárnap tartották.

- Született valami, valami nagyon különleges - kezdte megnyitóbeszédét Darvasi Ilona igazgató. - Mindent a diákok alkottak, ami a színpadon látható. Ők rendezték az előadást, felkészítő tanárok és két mentor - Nyírő Bea és Boros Zoltán - segítségével, ők készítették a jelmezeket, díszleket, ők találták ki, milyen legyen a világítás, s a zene. Igazi csapatépítő feladat volt ez.

- Öttagú zsűri pontozza az est során mind a 15 színt, s értékeli az egyéni produkciókat. Nem verseny ez, nem megmérettetés, mindez azt a célt szolgálja, hogy a diákok tisztába legyenek azzal, ki mit ért el az elmúlt hónapok alatt - hallhattuk Darvasi Ilonát, majd hozzátette, a közönség biztosan nem fog csalódni a látottakban.

Jelenet a IX. szín próbáján. Fotó: Magasi Dávid
Jelenet a IX. szín próbáján. Fotó: Magasi Dávid

Fodor Tamás polgármester a teltházas közönség előtt különleges előadásnak nevezte a darabot, amelyből a diákság sokat tanulhat. Elmondta, mindenki nyertes, aki részt vesz a feladatokban, hiszen megismerik magukat, a színjátszást, belebújhatnak mások bőrébe, többek lesznek ezáltal. Köszönetet mondott mindazoknak, akik segítették a munkálatokat, s támogatták a nebulókat.

Legyünk büszkék a soproni diákokra!

Bátor színpadi kiállás, profikhoz hasonlatos színészi teljesítmények, látványos díszletek, ötletes jelmezek, frappáns zeneválasztás, s mindezekből összeálló, kerek egész színpadi mű - rövid összefoglalója a mintegy három órán keresztül tartó előadásnak, amelyre jellemző volt a humor is:

A középiskolások megmutatták, hogy - aprócska betétként -  a Lehet zöld az ég... című dal is elfér a ˝Paradicsomban˝, láthattuk Ádámot részegen, s Lucifert, amint a piramisok között fényképez.

A fentiek azonban ne tévesszenek meg senkit, nem vígjátékba fulladt a darab: a soproni diákok őszintén, s mély átéléssel adták elő a tragédia gondolatait és érzelmeit, nagy hatást gyakorolva ezzel a közönségre.

Fotó: Magasi Dávid
Fotó: Magasi Dávid

Nem mellékes, hogy Madách művének színeit Karinthy Frigyes átirata, Az emberke tragédiája azonos jelenetei kötötték össze a Taps Diákszínpad zseniális tolmácsolásában.

A bemutató végén hosszasan zúgott a vastaps, Darvasi Ilona ˝Legyünk büszkék a soproni diákokra!˝ felszólítással tért vissza a színpadra.

Fotó: Magasi Dávid
Fotó: Magasi Dávid

Ádám, Éva, Lucifer - színésznek készülnek

A zsűri értékelte az egyéni produkciókat - lsd. keretes írásunkat-, s Szabó Fannit választotta a legjobb Évának.

Fanni portálunknak elmondta, nagyon örül az elismerésnek, pár éve már ismerkedik a színjátszással, s ezt a jövőben szeretné is folytatni, hiszen sok helyről kapott pozitív visszajelzéseket. A próbákkal teli időszakot ˝nehézkesnek˝ jellemezte, ugyanakkor úgy gondolja, a sok munkának megérett a gyümölcse.

A legjobb Ádám kategóriában holtverseny született, Nagy Leventét kérdeztük, mit jelent számára a díj, s hogyan telt a felkészülés.

- Idén kezdtem el foglalkozni a színjátszással, így mindenképpen nagy dolog az elismerő cím, rendkívül örülök neki. Élveztem a próbaidőszakot is, sok humorral telt, s mindenben segítettük egymást - hallhattuk Leventét, aki egyébként informatikusnak tanul, de a színpad világa is komolyabban foglalkoztatja.

Brenner Dániel a legjobb férfi Lucifer lett, s nem lepődtünk meg, mikor elárulta, már három éve érdekli a színészet, de ez volt az első komolyabb szereplése.

- Nem tudom elhinni, hogy megkaptam ezt a díjat! Az előadás előtt sokat gondoltam arra, milyen jó lenne, ha... Káprázatos érzés, csak így tudom megfogalmazni - mondta Dániel, aki hozzátette, a következő előadásokon is a maximumot nyújtja majd, ilyen szempontból nem változott semmit az elismeréssel.

Az Ádámok és Évák további előadásai >>

Egyéni díjak (szín)

Legjobb Éva
Szabó Fanni
(Egyiptom)

Legjobb Ádám
Nagy Levente
(Egyiptom)
Varga Martin (Konstantinápoly)

Legjobb női Lucifer
Bödecs Kincső
(Első keretszín)

Legjobb férfi Lucifer
Brenner Dániel
(Egyiptom)

Legjobb női mellékszereplő
Dominek Gabriella
(Athén)
Teleki Blanka (Párizs)

Legjobb férfi mellékszereplő
Zöld Máté
(Konstantinápoly)

Legjobb női karakter
Kiss Boglárka
(London)

Legjobb férfi karakter
Horváth Dániel
(Athén)

Csapat díjak

Legjobb szín
VII. szín
- Konstantinápoly
VI. szín - Róma

Legeredetibb ötlet
II. szín
- Paradicsom

Legjobb jelmez
IX. szín
- Párizs

Legjobb díszlet
XIII. szín
- Űr

Legeredetibb játéktér
XII. szín
- Fallanszter

Legösszefogottabb csapat
VIII. szín
- Prága

Színház különdíja
V. szín
- Athén

Zsűri különdíja
IV. szín
- Egyiptom


 A részt vevő osztályok

Széchenyi István Gimnázium 9. C és 10. B, Soproni Idegenforgalmi, Kereskedelmi és Vendéglátó Kollégium 9. B és 11. B, Vas- és Villamosipari Szakképző Iskola és Gimnázium 9. DN, Fáy András Közgazdasági, Üzleti és Postai Szakközépiskola 11. A és 12. E, Handler Nándor Szakképző Iskola 11. F, Lippai János Középiskola, Kertészeti Szakképző Iskola és Kollégium 11–12. osztály közösen.

Külön köszönet illette a mentorokat, a felkészítő tanárokat, az iskolák igazgatóit, s a színház műszaki gárdáját.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Működnek a viharjelzők a Fertő tavon

Egyszerre indították be a balatoni, a Fertő tavi, a velencei-tavi és a Tisza-tavi viharjelző… Tovább olvasom