Kisalföld logö

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 21°C | 34°C Még több cikk.

57 készüléket szerelnek le

Sopronban összesen ötvenhét, kirívóan alacsony kihasználtságú nyilvános telefonkészülé- ket fognak leszerelni.

Kültéri és beltéri telefonokat egyaránt érint a döntés.

Ezer lakosra kell egy

Sopronban nyilvános telefonkészülékek megszüntetését tervezik.
– Az elektronikus hírközlési törvény rendelkezése szerint az eddigi ötszáz helyett ezer lakosonként kell egy darab nyilvános telefonkészüléket üzemeltetnünk – mondta a döntés okáról Balogh János, a Matáv Nyilvános Távbeszélő Igazgatóság igazgatója. – Sopronban eddig kettőszázhét nyilvános – közterületi, illetve beltéri helyszíneken lévő – telefont működtettünk, ugyanakkor az új törvényi szabályozás mindössze ötvenhét készülék fenntartására kötelez bennünket.

Sopron azonban idegenforgalmi központ is, ezért az igazgatóság döntése értelmében a városközpontban megmaradnak a készülékek és nem százötven, hanem csak ötvenhét (32 fülkés, továbbá 25 beltéri) nyilvános telefont szüntetünk meg. Hatvan százalékuk kártyás. A leszerelésre váró berendezések egytől egyig olyanok, amelyeken kirívóan alacsony forgalmat regisztráltunk. Ezeken a készülékeken mindössze havi 3–4 hívást kezdeményeztek. A hamarosan felszámolásra kerülő telefonok bevételei sem az üzemeltetés költségeit, sem a rongálásból eredő károkat nem fedezték. A leszerelések zöme tavasszal várható.

Figyelik a forgalmat

Az igazgató elmondta még: a készülékek forgalmát a továbbiakban is folyamatosan figyelik. Amennyiben gazdaságtalan lesz egy-egy telefon üzemeltetése, azokat a törvényi kötelezettség betartása mellett leszerelik vagy forgalmasabb területre helyezik át.

Ahol megszüntetik a nyilvános telefonokat

A Kisalföld információja szerint az Ady, a Baross, a Bécsi, a Brennbergi úton, a Fűzfa soron, a Hajnal téren, a Harkai-dombon, a határkilépőn, a Híd utcában, a IV. László király, a Kőszegi, a Lackner Kristóf utcában, a Lánzséri úton, a Liszt Ferenc utcában, a Lövér körúton, a Mikoviny utcában, az Óbrennbergi úton, az Okai utcában, a S. Horváth József, a Szent Mihály utcában, a Tómalom üdülőparton, Új-Hermes telepen, a Vas Gereben és a Vasvári Pál utcában szüntetnek meg telefonfülkéket. Ezen túlmenően a kórházban, az egyetemi kollégiumban, a határőrségen, a Hotel Lövérben, az ifjúsági táborban, a Berzsenyi-, az Orsolya- és az egészségügyi kollégiumban, a GySEV területén, illetve a rendőrségen szerelik le a beltéri nyilvános készülékeket.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Több kisbaba született tavaly

Évről évre azt hallani, hogy „fogy a magyar". Tavaly 2003-hoz képest majd ezerrel kevesebb – megközelítőleg 96 ezer – gyermek született hazánkban. Míg országosan egyre csökken a születések száma, Sopronban tavaly harmincnyolccal több kisbaba jött világra, mint 2003-ban. A szociális irodában úgy látják, főként a szegényebb családok vállalnak több gyermeket. Tovább olvasom