Kisalföld logö

2018. 01. 18. csütörtök - Piroska 0°C | 7°C Még több cikk.

240 férőhelyes lesz a mélygarázs Sopronban

Rövidesen megkezdődik a Petőfi térre tervezett mélygarázs építése. Bekerülési költsége 1,5–2 milliárd forint.
Sopron önkormányzata két helyszínen tervezett mélygarázst építtetni. A Petőfi téri színházi parkoló alatt, valamint a Várkerületen, a volt piac területén. Az utóbbi helyszínen nincs előrelépés, a Petőfi térre viszont elkészültek a tervek. A mintegy hétezer négyzetméter alapterületű mélygarázs bekerülési költsége 1,5–2 milliárd forint. A majdani építési terület magában foglalja a jelenlegi felszíni parkolót, de fél szélességig a környező úttestek alá is benyúlik.

– A munkagépekkel 14 méterig megyünk le, 3,5 szint mélységig, félszinteltolással. Ez azt jelenti, egy félszint ezer négyzetméter – avat be a műszaki megoldás részleteibe Bíró László, a beruházó Soproni Petőfi Tér Mélygarázs Kft. (SPT) létesítményfelelőse. – Így összesen 240 parkolóhely alakítható ki. Mivel a tér helyén régen tó volt és várárok, épületmaradványokra nem számítunk, talajvízre viszont igen. Az engedélyezési terveket már elküldtük a soproni műszaki irodának, a kiviteli tervek pedig folyamatosan készülnek. Miután a mélygarázzsal elkészülünk, a felszínen parkot alakítunk ki zöldfelülettel és térburkolattal. A teret faltól falig átépítjük, vagyis az iskolától a szemközti épületekig rendbe tesszük – tájékoztatott Bíró László.

Hogy pontosan milyen lesz a felszín, még nem tudni, az a pénzügyi lehetőségektől függ. De egyelőre az sem egyértelmű, hogy kinek a pénzügyi lehetőségeitől. Az önkormányzat és a beruházó ugyanis meglehetősen bonyolult finanszírozási konstrukciót dolgozott ki. Eszerint a Petőfi tér az önkormányzat tulajdonában marad, de ráépítési jogot ad a beruházónak mélygarázs építésére, amit az SPT kft. saját forrásból finanszíroz. A garázs elkészülte után a felszín alatti rész önálló ingatlanként a kft. birtokába kerül. Tehát közös tulajdon nem jön létre. Egy olyan közgyűlési határozat is született azonban, amely megbízza a városüzemeltetési kft. ügyvezető igazgatóját, hogy majdan, a használatbavételi engedély jogerőre emelkedése után, kössön operatív lízingszerződést a beruházóval. Ezzel a lépéssel a város átvállalja a kft. üzleti kockázatát.

Szokatlan, hogy a mélygarázs építésére nem írtak ki közbeszerzési pályázatot. Dobos József jegyző a felvetéssel kapcsolatban úgy foglalt állás: „ebben az esetben nem kötelező a közbeszerzés, hiszen nem önkormányzati beruházásról van szó, külső cég finanszírozza az építkezést".

Ez valóban így van, de a képlet azért nem ilyen egyszerű, hiszen az önkormányzat számára – a lízingszerződés miatt – nem mindegy, mennyi pénzből épül meg a mélygarázs.
Ha apránként is, de a városnak kell az évek alatt visszafizetnie az építés költségeit. A mélygarázsokkal, parkolóházakkal pedig már több város is megjárta.

Hogy ne menjünk messzire: Győrben komoly probléma a parkolóház rentábilis működtetése.
Az építési engedély elbírálása is aggályokat vethet fel. Olyan esetekben, amikor a város saját beruházást valósít meg, az az előírás, hogy külső építési hatóság folytassa le az eljárást. Ennek az a célja, hogy mindenképpen elfogulatlan legyen a bírálat. A Deák tér esetében például a fertődi polgármesteri hivatal műszaki irodája járt el. Dobos József szerint azonban a mélygarázs esetében erre nem volt szükség, számtalan példát hozott arra, amikor a közterületen végzett építésekre a soproni műszaki iroda adta ki az engedélyt. Ezen túlmenően megismételte: „nem a város saját beruházásáról van szó és a lízingszerződés megkötésével is a városüzemeltetési kft.-t bízta meg a közgyűlés".

A műszaki engedélyeztetés tehát zajlik, a kérelmet december végén adták be és előreláthatólag március elején lezárul az eljárás. Az építési munkákra hozzávetőlegesen egy év áll a kivitelező rendelkezésére.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kékfrankos IC két főváros között

Magyarország fővárosát, Budapestet és a kékfrankos fővárosát, Sopront immár a Kékfrankos InterCity vonatpár is összeköti. Az erről szóló megállapodást hétfőn írta alá dr. Józan Tibor, a GYSEV vezérigazgató-helyettese, Molnár Tibor, a hegyközségek tanácsának elnöke és Tama István, a Magyar Turizmus Rt. nyugat-dunántúli marketingigazgatója. Tovább olvasom