Kisalföld logö

2017. 09. 20. szerda - Friderika 12°C | 13°C Még több cikk.

145 ezer kilométerrel kevesebbet futnak a buszok Sopronban

A soproni buszközlekedés megváltozott menetrendjével kapcsolatosan a Kisalföldben megjelent észrevételekre reagáltak az érintettek.

A Kisalföld napilap 2012. május 5-i „Maci" aláírású SMS-re, valamint a 2012. május 9-i „Megkérdeztük soproni olvasóinkat: Mit gondol a helyi
buszátszervezésről?" rovatban napvilágot látott véleményekkel kapcsolatban Pinezits Máté, a városháza sajtóreferense a következőket közölte: „A helyi közösségi közlekedési szolgáltatást az önkormányzattal egyeztetve a valós fogyasztási igénybevételhez, a városműködési, finanszírozási változásokhoz igazítjuk időről időre. Ez tükröződik az aktuális jegyárakban (díjakban) és a járatok sűrűségében is."

Mihályka Imre, a Kisalföld Volán személyszállítási igazgatója szakmai álláspontját juttatta el szerkesztőségünkhöz. „Tény, hogy 2012. május 1-jétől a soproni önkormányzat döntése alapján új menetrendet kellett bevezetnünk, amely 2012. évben 145 ezer kilométer (körülbelül 10 százalékos) teljesítménycsökkentést tartalmaz. (Ennek megfelelően idén Sopronban alig több mint 1,2 millió kilométert futnak a buszok.)

Sopronban a tavalyihoz képest idén mintegy tíz százalékkal kevesebb lesz az autóbuszok futásteljesítménye. Fotó: Magasi Dávid
Sopronban a tavalyihoz képest idén mintegy tíz százalékkal kevesebb lesz az autóbuszok futásteljesítménye. Fotó: Magasi Dávid


Ez részben átszervezéssel, részben a kevésbé kihasznált vonalakon járatritkítással volt kivitelezhető: utóbbi nyilvánvalóan kellemetlenséggel jár az utazóközönség részére, melyért ezúton is elnézést kérünk. A fenti cikkekben szereplő vélemények azonban meglátásunk szerint több esetben is megalapozatlanok, az új menetrend hiányos ismeretéből fakadhatnak. A 2012. május 5-i SMS-ben szereplő állítás (»Valamennyi busz óránként közlekedik néhány perces különbséggel«) tárgyi tévedés: az 1-es és 2-es járatok továbbra is felváltva, csúcsidőben 15 percenként, azon kívül 20 percenként követik egymást.

Kertváros felé a 10-es és 10Y jelzésű járatok szintén felváltva, egyenletes 30 perces követést biztosítanak. Bizonyos, eltérő útvonalú járatok viszont valóban hasonló időpontban közlekednek, mivel megállapodás született arról, hogy lehetőség szerint illeszkedjen a helyi autóbuszjáratok menetrendje a Győr–Sopron között közlekedő vonatokhoz. Ebből adódik, hogy azokon a vonalakon, ahol valóban csak óránként közlekednek autóbuszjáratok, azok a vonatok indulása előtt, illetve a vonatok érkezése után (tehát szükségszerűen hasonló időpontban) érintsék a GYSEV-pályaudvart.

A május 9-i olvasói vélemények között a 12-es autóbusz ritkítását kifogásolták. A 12–12A vonalcsoporton valóban történt ritkítás, azonban munkanapokon a reggeli csúcsidőben (7 és 8 óra között) indított járatok száma nem változott. Tanítási napokon a délutáni csúcsidőben továbbra is közlekedik sűrítő járat a 12A vonalon. Ezenkívül a József Attila-lakótelep 400 méteres rágyaloglással az 1–2-es vonalak révén legfeljebb 20 perc várakozással elérhető maradt, a Kőszegi utat pedig a 32-es (harkai) járatok is érintik, a 12-es vonallal összehangolva munkanapokon továbbra is biztosítva a térség félóránkénti elérhetőségét.

Az átszervezésnek köszönhetően bizonyos területeken nem csökkent, hanem bővült az ellátás: a 27, 27B járatok teljes üzemidőben óránkénti elérhetőséget biztosítanak az eddig csak munkanapokon csúcsidőben kiszolgált Aranyhegyi lakóparknak, és munkanapokon délelőtt is bekötik a hálózatba Virágvölgyet. A 13B járatok egész évben biztosítják Tómalom hivatásforgalmát a reggeli és a délutáni csúcsidőben.

Természetesen minden nagyobb menetrendváltást követően szükségessé válik kisebb korrekciók elvégzése a tapasztalatok alapján. Erre társaságunk ebben az esetben is nyitott, és a szolgáltatást megrendelő önkormányzattal együtt-
működve törekszünk a jogos panaszok mielőbbi megoldására" – zárta a Kisalföld Volán személyszállítási igazgatója.

Olvasóink írták

21 hozzászólás
12
  • 21. Freehill 2012. május 18. 14:37
    „odenburg: nem vagyok senkinek a szóvivője, és majdnem minden nap buszozom, bár nem tudom, hogy jön ez ide. Jobb lenne a tényeknél maradni... Sajnos ha a város kevesebb pénzt tud buszokra költeni, akkor ritkábban, és nem sűrűbben fognak járni. Ez nem jó, de ez van :(

    roberta: felejtsük már el ezt a butaságot a "dátumozott buszjegyről". Az automatából vásárolt jegy ugyanúgy BÁRMELYIK NAP jó, mint a hagyományos, miért is lenne másként?

    zkriszti: ezen szerintem még fognak alakítani!”
  • 20. zkriszti 2012. május 18. 08:43
    „Valószínüleg aki összeállította a menetrendet, nem utazik ezekkel a járatokkal. Én S.kőhidána lakom, és brutális a közlekedésünk, de nem csak most, hanem évek óta. Sajnos a helyi járatot (13) kivették, ill. három járat maradt belőle. Természetesen közlekedik a 33-as busz, de hétvégén csökkentett járatszámmal, és tiszta röhej, hogy például hétvégén óránként van buszunk, de van hogy másfél óra múlva. Azt az ígéretet kaptuk, hogy majd szép kényelmes csuklós buszunk lesz. Lett is, de nem csúcsidőben, hanem amikor a forgalom jóval kevesebb. Tehát továbbra is nyomorgunk és rázkódunk a régi fehér buszokon, amire természetesen babakocsival lehetetlen felszállni, mozgássérülttel pedig egyáltalán nem. Reggel a bölcsődébe és iskolába viszem a gyerekeimet, majd még 8-ra a munkahelyemre is kell érnem, ez a következőképp alakul: 7.05-kor tömegnyomor a buszon, ami 7.26-ra ér a Jerevánra. Rohanás a bölcsibe, szinte úgy dobom a gyereket a csoportba, mert gyalogolnom kell, ugyanis amivel eddig a munkahelyemre mentem, az most 10 perccel előbb elmegy. Nekem szerencsém van, mert a belvárosban dolgozom, de aki távolabb? Délután pedig negyed 5-kor elhozom a lányomat a bölcsiből, és mivel nincs 16.25-kor már a 13-as busz, ezért elbuszozunk a pályaudvarra, és sikeresen hazaesünk fél6-kor! Mindezt havi 6400 forintért!! Köszönjük!”
  • 19. IkvaHírLACEE 2012. május 16. 19:55
    „Erre egy 27-es buszon hallott beszélgetés részlet a válasz: "Ugyan, ki akar az Aranyhegyről a Lővérekbe menni"”
  • 18. falcobiarmicus 2012. május 16. 18:45
    „Vizibicikli !
    1. Én lennék a munkahelyen az év dolgozója, hogy min 30 perccel korábban ott várakoznék az ajtó előtt,túlóra,lecsúsztatás nélkül, és már 1 órával előbb elindulok (minha Bp-en élnék) otthonról, és végighúzom a 8 órát vidáman,de lehet hogy már ott is kéne aludnom :) vagy a Löverekbe költöznöm :)
    2. Te eljössz hozzám minimum 4.45-re (hogy elérjem az 5.10-est) hogy megoldjad az alvó a gyermekeim felügyeletét,beszállhatsz a családi leosztásba :)
    3.Valóban a megszűnt 15-ös járat sok embernek ( pl. Szt.István templom környéke+Kurucdomb) problémát okoz !
    4.Katasztrófa a 11-es járat menetrendje, évek óta panaszolják, nem változtatnak.
    A lényeg nem változik, gyalogolok/biciklizek egy rossz döntés miatt,mert aki ezt kigondolta, nem erre felé lakik !”
  • 17. vízibicikli 2012. május 16. 16:00
    „Az biztos, hogy a Thököly tér és a Lehár-környék eléggé rosszul van kiszolgálva. Valahogy jó volna betéríteni a 7/27-est arra a környékre is.

    10. falcobiarmicus
    "Akkor hogyan és miként alkalmazkodjak?"
    Indulj az 5.10-essel, akkor 5.17-kor leszállsz róla a nyomda előtt, és az 5.24-es 2-est pár percnyi várakozással eléred, és nem kell 15-20 percet várnod. Tudom, reggel sokat számít az a húsz perc, de azt kérdezted, miként alkalmazkodhatnál ;)”
  • 16. egybuszos 2012. május 16. 10:22
    „Az elővételben (autómatában) vásárolt jegyen azért van dátum, mert a volánnak is nyugtaadási kötelezetsége van.”
  • 15. roberta 2012. május 16. 09:38
    „Freehill idézek tőled, "..Nem kötelező közvetlenül utazás előtt "automatát keresgélni", lehet venni elővételben is 1-2 jegyet, és akkor mindig van kéznél. .."
    Én elővételben is akartam venni jegyet nem 1-2 db. hanem 10 db. hogy legyen tartalékom, de az Erzsébet utca környékén nem lehetett vásárolni, az automata rossz volt,és ott dátumozott jegyek vannak ,jó lenne tájékoztatni az utasokat hogy az korlátlan ideig felhasználható??
    Hol kapható a belvárosban elővételbe nem dátumozott buszjegy? várom a válasz ,mert a megszokott helyeken érdeklődésemre szét tárt karok fogadtak
    (-figyelmesebben olvasd el a leírtakat mielőtt vádaskodsz ,cáfolsz.)”
  • 14. IkvaHírLACEE 2012. május 16. 00:02
    „Sopronban nem úgy lehet busszal menni, hogy "na én most aztán busszal eljutok oda ahova akarok" hanem elkezdesz gyalogolni, és ha jön egy busz, arra felszállsz”
  • 13. odenburg. 2012. május 15. 22:29
    „Freehill a volán szóvivője vagy? Bizonyára nem sokat utazol busszal.
    Meghívlak a Thököly térre, reggel 7.30-kor kísérjük a másfél éves kis testvérével a nagyobbik gyermekem az oviba a 11-esjárattal.
    Hazafelé nem érjük el a Jerevánról 7.55 .kor induló buszt , így VÁRUNK 1 ÓRÁT A VÁROSBAN a következő 8.55-kor induló helyi járatra esőben -hóban, hideg szélben.
    Nagyon sokszor kértük, hogy reggel 9 óráig legalább félóránként induljanak a buszok, vagy a 20-as jöjjön fel a Thököly térre, így a munkába és vonatra indulóknak sem kellene 1 órával korábban elindulni vagy taxit
    igénybe venni a drágán vásárolt bérlet mellett. Én is volt hogy kényszerűségből vettem a buszvezetőnél jegyet, mert bizony az automata éppen nem működött! és nagyon sajnálatos ,hogy a megszokott biztos újságosoknál megszűnt a buszjegy vásárlási lehetőség ,mi ez ha nem az utasok megsarcolása.?
    Már előre félek, iskolás lesz a lányom mennyit fogunk várakozni a busz csatlakozásokra.”
  • 12. 9400Sopron 2012. május 15. 21:20
    „Rendben van a 27-es busszal hétvégén is lehet utazni a ravazd utcai lakóparkból is, de...
    körbe-körbe megy jereván- híd utca- mátyás király- móricz zsigmond. A 15-ös járattal pedig
    meg lehetett közelíteni a lővereket, igaz, hogy csak hétköznap és 17.00 órakor ment az utolsó,
    de az ember nem idegeskedett annyit, hogy az alsó tagozatos gyereke hogyan éri el a csatlako-
    zásokat, ha mondjuk az usziban megy. :-(”
  • 11. Freehill 2012. május 15. 19:22
    „Egyetértek, öntsünk!
    A régi menetrend szerint az 1-es indulásai a Jerevánról: 4.20, 5.00, 5.30, 6.00
    Az új menetrend szerint: 4.20, 5.00, 5.30, 6.00 (ugyanaz!)
    A 2-es a régi menetrend szerint: 4.45, 5.15, 5.35-kor 15A*, 6.10
    Az új menetrend szerint: 4.40, 5.15, 5.45*, 6.15
    Tehát konkrétan ebben az időszakban szinte semmi sem változott, ugyanannyi járat indul a Lőverek felé, egyedül a 15A helyett indított 2-es (*) került ütembe. És szerintem pont ez az EGY változás okozza a problémádat, ami annyi, hogy a 2-esre nem 5, hanem max. 15 percet kell várnod (mivel 5.45 helyett 5.55-kor jön). Ha viszont 5.40 előtt odaérsz, akkor el kell érned az 1-est, így elvileg 20 perces várakozás nem lehet! Az lehet gond, ha az 1-es siet, a 2-es pedig késik. Ha ez így van, szerintem jelezd a Volánnak, mert a menetrend alapján nem lehetne ilyen!”
  • 10. falcobiarmicus 2012. május 15. 18:13
    „Akkor most öntsünk tiszta vizet a pohárba mielőtt még teljesen hülyének nézel!
    6 órára megyek a Löverekbe dolgozni, felszállok a Thököly téren a 5.30 órakor induló buszra,leszállok a nyomda előtt a Csengeryn kb 05.37 perckor, majd átmegyek az állomás elé (átsietek a Csengeryn), ahol felszállnék a 2-es buszra de az már - hangsúlyozom - elment 5.25-kor (Jerevánról indul 5.15 órakor) a következő meg 5.55 órakor érkezik a vasút előtti (Jerevánról indul 5.45 órakor) megállóba.Kérdezem én Tőled akkor most van közvetlen csatlakozásom vagy mégis csak várnom kell 18-20 percet mondjuk télen a hóban, fagyban, ősszel az esőben havi 6080 ft-ért??? És ha azzal jössz, hogy szálljak fel az 1-esre és menjek körbe, és ne késsek el, akkor sem jó, mert az 1-es 5.40-kor szintén elmegy az "orrom előtt" és át sem érek a vasút előtti megállójában nemhogy a az Elzett előttibe. Akkor hogyan és miként alkalmazkodjak? Az előző menetrenddel semmi problémám nem volt !!! De ez így nem korrekt! Most mondhatod hogy forgalmi okok hajnalban nem csúcsidőben!”
  • 9. Freehill 2012. május 15. 16:49
    „falcobiarmicus: nyugalom... az, hogy menetrend szerint 15-20 percen belül jön 1-es vagy 2-es, nem vita tárgya, hanem bárki által ellenőrizhető tény. Ha 25 percen át nem jön semmi, az csak forgalmi okokból lehet! A NAPIjegyen persze, hogy rajta van az érvényesség dátuma, de nem is arról volt szó, hanem SIMA jegyről! (Amúgy lehet, hogy azon is rajta van a vásárlás dátuma, nem emlékszem, de az max. tájékoztató adat, attól még bármelyik nap érvényes.) Nem kötelező közvetlenül utazás előtt "automatát keresgélni", lehet venni elővételben is 1-2 jegyet, és akkor mindig van kéznél. Csak egy pici alkalmazkodásra, és kevesebb indulatra lenne szükség...”
  • 8. falcobiarmicus 2012. május 15. 15:33
    „levi-levi igazad van!!!
    Freehill !
    Hangsúlyozom, hogy a Löverek felé a Kurucdombról a hajnaltól pl. 5.30 órás indulástól és a délelőtti órákban valamint az esti órákban NINCS csatlakozás!!!!! GYALOGOLNI KELL A BÉRLETTEL ! És eü okok miatt nem tudok már - a koromra tekintettel- annyit menni mint korábban!! Nem a torlódás az oka!
    IGENIS meg van dátumozva az automatában hogy melyik napokon vásárolok napijegyet a buszra !!!
    ÉS NEM VAGYOK HAJLANDÓ MŰKÖDŐ AUTOMATÁKAT KERESGÉLNI! (Múlt héten pénteken szerelte egy nő (!) az Erzsébet utcait.) A SZOLGÁLTATÁS POCSÉK, NINCS ARÁNYBAN AZ ÁRAKKAL!!!!”
  • 7. levi-levi 2012. május 14. 21:47
    „10-re járok dolgozni a Lövérekbe, Thököly térről, 11-es helyi járattal,
    A 11-es is csak óránként közlekedik, de a 9 óra10-sel régebben elértem a 2-es buszt, most nem!
    1 órával előbb el kell indulnom
    hogy kapjak időben csatlakozást!
    Munkakezdésig így sok felesleges időm marad, amit otthon reggel még hasznosan ellehetne tölteni
    Ha már ritkítanak, a menetrendet összehangolhatnák, legalább a reggeli órákban ne kelljen már 2 órával munkakezdés előtt elindulni.”
  • 6. Freehill 2012. május 14. 19:11
    „#2 falcobiarmicus: elvileg 15 percenként kéne jönnie 1-esnek vagy 2-esnek. Ha ennél többet kell várni, az a torlódások miatt lehet :(

    #3 roberta: bosszantó, ha nem működik valamelyik automata, de ezt szándékosnak beállítani azért kicsit erős... Mi pár hete a GYSEV-nél lévőből akartunk jegyeket venni, az speciel nem ment, de a Deák téri igen. Semmilyen dátumot nem kellett megadni, azt csak a bérletnél kell! Teljesen korrektül kiadta a jegyeket. Az pedig előny, hogy az automata olyankor is ad jegyet, amikor az újságos zárva van.

    #4 csincsila: ugyanarra, mint a 7-7B, csak mennek egy kört Aranyhegyen is.
    http://www.kvrt.hu/aktiv_tartalom/terkep-foablak.html?telepules=Sopron&jel=27”
  • 5. himbi 2012. május 14. 18:20
    „3.roberta!
    Osztom a véleményed, én is jártam már hasonlóan! Úgy gondolom, hogy mindez arra megy ki, hogy mégtöbb becételre tegyen szert a Volán! Éves szinten a 2 kezemen vígan össze tudom számolni, hogy én is hányszor utazom busszal. Viszont itt nem feltétlen a pénzről van csak szó, hogy többet kell fizetnem a buszon ugyan azért a jegyért amiért lehet, hogy még leülni sem tudok hanem itt vannak elvi kérdések is...”
  • 4. csincsila 2012. május 14. 16:28
    „Ha valaki tudja hogy a 27 és 27B milyen utvonalon közlekedik írja meg. Köszönöm”
  • 3. roberta 2012. május 14. 16:17
    „Szerencsére ritkán utazok helyi járattal, amikor igénybe kellett vennem bármelyik újságárusnál tudtam vásárolni buszjegyet vagy az Erzsébet utcai irodában, mindig vásároltam többet tartaléknak is.
    A napokban Erzsébet utcából a Hajnal térre kellett utaznom az újságárusnál próbáltam jegyet venni majd az utazási irodában sikertelenül, hogy ott az automata
    .Az automata nem működött így rákényszerítettek, hogy a gépkocsivezetőnél vásároljam meg jóval DRÁGÁBBAN!
    A volánnak érdeke megszüntetni a jegyárusítást a már jól bevált helyeken, így az utas még drágábban utazik a volánnak több bevétele lesz.
    A gépkocsivezető morgott miért nincs aprópénzem, nekem nem volt szándékomba nála jegyet venni, de sehol nem tudtam vásárolni ,-én megpróbáltam.
    Szerettem volna tartalék jegyet is vásárolni. ha váratlanul kell, busszal utaznom legyen, de a buszmegállóban várakozó utasok szerint, ha működik is az automata
    előre kéri a dátumot.
    -akkor hogy van ez?
    Miért nem lehet a városban előre tartalék buszjegyet vásárolni, miért kényszerítenek rá, hogy a drágább jegyet vásároljam meg a buszvezetőnél.??”
  • 2. falcobiarmicus 2012. május 14. 15:46
    „Akkor egy másik korrekció:
    A 11-es helyi járatnak - a Kurucdombról - nincs csatlakozási lehetősége a Löverek felé. A Hunyadi Iskolába járó alsósok a 11Y-al sem jutnak el a Béke útig az építkezés miatt.
    A Csengery u. nyomda előtt leszállva gyalog kell menni tovább pl.Nyugdijas Ped.Otthonba, Szanatóriumba mert vagy korábban ment el az 1 vagy 2-es vagy várni kell 20-25 percet :) Idősként ez nonszensz.
    Sokkal rosszabb lett, és sokan vannak a buszokon ! Főleg a piac napokon!”
21 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ervin nélkül állították fel a keresztet

Még Baumgartner Ervin, a soproni lőtéri kettős gyilkosság egyik áldozata készítette el azt a… Tovább olvasom