Autópálya - Az autópálya-kezelő kamerás ellenőrző rendszere valóban nem érzékeli, ha valaki alacsonyabb kategóriájú – olcsóbb – matricát vásárol járművére. A sztráda kezelője szerint azonban egyelőre nincs is szükség a rendszer – rendkívül költséges – megváltoztatására, mert nem találkoztak még a bliccelés e formájával.
Harminc százalékkal megnőtt a mentősök hőség miatti riasztása kedden; szokatlanul sok fiatalt is kezelésbe kellett venniük az orvosoknak - közölte az Országos Mentőszolgálat budapesti mentésvezetője.
Csak jogilag változott az M15-ös főút autóúttá a közelmúltban, ugyanis így tudták csak a teherautók számára díjasítani az útszakaszt. A megengedett sebességhatár kilencven kilométer maradt.
Bizonyára sokan jártak már úgy, hogy megvásárolták a sztrádamatricát, majd ennek birtokában használták is a pályát. Néhány héttel később azonban csengetett a postás az autópálya-kezelő levelével, amiben a jogtalan sztrádahasználat miatt kiszabott pótdíjról szóló csekket küldték.
Tegnap óta a D2-D3-as kategóriába tartozó, 3,5 tonnát meghaladó teherautók is igénybe vehetik az egynapos matricát, ami eddig csak a D4-es kategóriájú, 12 tonna feletti teherautók számára volt elérhető – tájékoztatta Winkler-Virág András, az Állami Autópálya Kezelő Zrt. kommunikációs vezetője az MTI-t.
A sztráda kezelője szerint végzik a táblázást, ám ennek ellenére megbüntetik, akik bliccelésen érnek.
A közlekedési minisztérium napokban megjelent autópálya-rendelete nem tartalmazza az M1-es autópálya hegyeshalmi határátkelő és mosonmagyaróvári csomópont közti szakaszának díjmentességét. Ezzel szemben Stipkovits Pál polgármester állítja, nyomdatechnikai hibáról van szó: a várost elkerülő sztrádaszakasz továbbra is ingyenes lesz.
A közelmúltban adták át a forgalomnak az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalán a lébényi csomóponttól mintegy tizenöt kilométeren felújított útszakaszt. Az elmúlt néhány hétben több olvasónk is kifogásolta – és magunk is meggyőződtünk róla –, hogy a felújított szakaszon a külső sávban olyan mértékű az aszfalt felületi egyenetlensége, hogy az autó elejét folyamatosan dobálja.
