Szalay Antal, a Provertha tulajdonosa újra magyar állampolgár lett. Az esküt Beledben tette le. Korábbi állampolgárságát a hetvenes évek elején vonták vissza.
Szalay Antal gyáriparos szerint addig ne is várjon Magyarország új befektetőkre, amíg ennyi tanácsadó és ilyen magas banki kamatok várják a nyugati pénzembereket Magyarországon.
Új beruházások szinte nem indulnak a rábaközi kistelepüléseken. Ám a meglévők egy része fejleszt: néhol duplázták a létszámot.
Kapuvár - A pforzheimi (Németország) Német–Magyar Baráti Társaság tíz év alatt közel négymillió eurónyi adományt, kórházi és iskolai felszerelést hozott megyénkbe.
Harmincszázalékos termelésnövekedés a Proverthánál, kisebb eredményjavulás a ruhaiparban és drasztikus visszaesés a középvállalkozóknál. A kapuvári cégek vegyes tervekkel indulnak neki 2010-nek.
Az utóbbi három évben több mint hétmillió eurónyi fejlesztést hajtott végre a Rábaközben két üzemmel is működő Provertha Zrt.
Szombat délelőtt avatták fel a megye legfiatalabb városát, Beledet. Az ünnep szónokai kiemelték: a városi cím elnyerése hosszú távon mindenképpen előnyt jelent a Dél-Rábaköz központjának.
Rábaköz - A válság ellenére nem állnak le a Rábaköz nagyobb foglalkoztatóinak beruházásai. A cégek munkaidő-csökkentéssel és kismértékű elbocsátással próbálják kivédeni a negatív hatásokat. A könnyűipar nem érzi a válságot.
Rábaköz - A jelentősebb rábaközi cégeknél nincs elbocsátási hullám. Kapuváron és Beleden négynapos lesz a munkahét január végéig a Proverthánál. A könnyűipar munkaerőt keres.
Rábaköz - Folytatódó beruházásokról és egyre több munkáról nyilatkoznak a rábaközi cégvezetők. Ám óvatosabbak a hitelfelvétellel, s némelyikük szerint a válság a Rábaközt sem fogja elkerülni.
