Csorna–Kapuvár - A piac tavaszi fellendülésében bíznak a burgonyatermelő gazdák. Egyelőre nem tudják értékesíteni termésüket, vagy csak minimális áron.
Mit jelent ismertségben, presztízsben, üzleti eredményekben az, hogy egy cég vagy üzletember elnyerte a Délmagyarország Presztízs Díjat, és a logót védjegyként használhatták? Ezt a kérdést tettük fel azoknak a vezetőknek, akik 2006 novemberében, lassan egy évvel ezelőtt átvették a kitüntető címet.
Elvérzett a paradicsomdobáló versenyre felajánlott 15 tonna paradicsom java, és piros foltok maradtak a pólókon, valamint a pólók alatt is: ezeket még a tűzoltófecskendőkkel sem tudták lemosni. A Mórakert Szövetkezet első paradicsomfesztiválja a szó szoros értelmében hagyományt teremtett.
A lapunk kezdeményezésére alapított, a gazdaságban elért sikereket elismerő Délmagyarország Presztízs Díjat Az év üzletembere kategóriában 2006 novemberében Rácz József, a Mórakert Termelői Értékesítő Szövetkezet ügyvezető igazgatója vette át. Fél évvel a díjátadó gálát követően arra voltunk kíváncsiak, hogyan alakult a fiatal vezető karrierje.
Békés falusi környezet, a földeken és a házak körül dolgozó emberek. Idős ember csuklik a háza előtti padon, miközben az utcán temetési menetek vonulnak el. A kis faluban egymás után hullanak a férfiak, és már a rendőr is nyomozni kezd?
Sopron képviselő-testülete csütörtöki ülésén döntött a városi kitüntetésekről. A hűség napján idén is a városért legtöbbet tett soproniak vehetik át az elismeréseket.
A történet ismerős: nincs kukájuk, de a szemétszállítási díjat fizetniük kellene. Ezúttal a bősárkányiaknak. Ám ők ebbe nem nyugodnak bele.
