Rokkantnyugdíjára vár a rábatamási Grófné Horváth Veronika. 2007 óta járt neki az ellátás, amit tavaly év végén megszüntettek. Most bírósági határozat van a kezében: jogosult a nyugdíjra.
Győr-Moson-Sopron - Hiába a vezetői tapasztalat, a szakmai gyakorlat, a nyelvtudás, ötven felett az álláskeresőt Seffer Gábor szerint különböző ürügyekkel lerázzák. A leépítésekkor többen nyugdíj előtt kerültek az utcára és aggasztja őket, mennyi lesz így a járandóságuk.
Győr-Moson-Sopron - Jövőre újabb változásokat vezetnek be a nyugdíjtörvényben. Akik eddig arra számítottak, hogy a gyermekeik születése növeli a szolgálati idejüket, ne reménykedjenek, megszűnik ez a kedvezmény.
Győr-Moson-Sopron - Hétszer annyian mentek korengedményes nyugdíjba a megyében 2007 utolsó negyedévében, mint egy évvel korábban. Ez összefüggésben lehet azzal a félelemmel, hogy idei igénylés esetén kevesebb a járandóság.
"1950. szeptember 3-án születtem, ez év szeptember 3-án betöltöttem 57. évemet, innentől kezdve nyugdíjjogosult vagyok. "
Tízes volt a legnagyobb találat, ennyit is mindössze hat játékosunk ért el a Tippmester legutóbbi fordulójában. Közülük a sorsolás a rábapatonai Molnár Milánnak kedvezett. Fiatal, tizenegy éves olvasónk lelkes játékosunk, ami nem véletlen, hiszen hat éve futballozik.
13 pontos: Egyházy Kálmánné (Kisbabot).
12 pontosak: Balázs Attiláné (Győr), Hóbor Miklós (Pannonhalma), Horváth Máté (Győr), Kékesi Pál (Győr), ifj. Kiss József (Osli), Kopácsi Szandra (Veszprémvarsány), László Tibor (Bakonyszentlászló), Nemes Zoltán (Jánossomorja), Polczer Antalné (Győr), Sirián László (Abda), Szabó Szilveszterné (Bágyogszovát), Szemeti József (Győr), Varga László (Győr), ifj. Varga Róbert (Abda), Virág Gábor (Győr).

Folytatás az 1. oldalról.