Bizonyos gyógyszerekhez továbbra is ingyenesen lehet hozzájutni, más esetekben január 16-tól változik a készítmények ára mondta tegnap Horváth Ágnes, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára. Közlése szerint tizenkét betegségcsoport esetében továbbra is ingyenesek maradnak bizonyos gyógyszerek. Horváth Ágnes elmondta azt is, ha valaki a betegségére szedett drágább gyógyszer helyett ugyanolyan hatóanyagot tartalmazó, de úgynevezett generikus gyógyszert választ, olcsóbban juthat a készítményhez.
Az Alkotmánybírósághoz fordul a Fidesz az egészségügyi ellátórendszer átalakításáról szóló törvény miatt jelentette be Mikola István szerdán Budapesten. Csalódottak, hogy a köztársasági elnök aláírta a törvényt mondta sajtótájékoztatóján az Orbán-kormány egészségügyi minisztere. Véleménye szerint Magyarországon nincsenek régiók, csak megyék, ezért nem járható út, hogy a Regionális Egészségügyi Tanácsokban döntsenek a kórházi ágyszámokról, az önkormányzatok feje fölött. Schvarcz Tibor (MSZP) elmondta: az, hogy a köztársasági elnök aláírta mind az öt egészségüggyel foglalkozó törvényt, jelzi, hogy Sólyom László sokkal pozitívabban gondolkodik a reformokról, mint a Fidesz. Az SZDSZ szerint nem igaz, hogy a Regionális Egészségügyi Tanácsok a kórházi ágyszámokról az önkormányzatok feje fölött döntenek, hiszen a tagokat az önkormányzatok delegálják.
300 forinttal emelné a kormány a gyes és a nyugdíjminimum összegét havonta, hogy így kompenzálják a vizitdíj fizetéséért az érintetteket. Vizitdíjat február 15-től a gyerekeken, a tartósan betegeken és a hajlék-
talanokon kívül mindenkinek fizetnie kell, ha orvoshoz vagy kórházba megy. Ez egységesen 300 forint lesz.
A jövő januári nyugdíjemelés mértéke négy százalék lesz; a nyugdíjak, az átlagot tekintve, megőrzik a vásárlóerejüket mondta a kormányszóvivő tegnap a kormánydöntést követően.
Vezető európai politikusok, köztük az Európai Bizottság elnöke, 16 ország állam- és öt ország kormányfője, valamint több külügyminiszter érkezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségekre Budapestre.
"Hazudtunk reggel, éjjel meg este" - mondta Gyurcsány Ferenc az előző másfél év kormányzásáról májusban, az MSZP frakció alakuló ülésén. A miniszterelnök mondatairól felvétel is készült, amely vasárnap délután több médiumhoz eljutott.
Véglegesítette és elfogadta a kormány a konvergenciaprogramot tegnapi balatonőszödi ülésén közölte a kormányszóvivő. Veres János pénzügyminiszter ismertetése szerint a program érdemben nem módosul.
Délben egy percre megállt az élet a fővárosban a vasárnapi vihar öt halálos áldozatának emlékére. A parlament és a főpolgármesteri hivatal épületére gyászlobogót tűztek.
Az SZDSZ parlamenti képviselőcsoportja és ügyvivői testülete jövő kedden hallgatja meg Gyurcsány Ferenc miniszterelnök beszámolóját a konvergenciaprogram alakulásáról és az ezzel kapcsolatos döntés-előkészítésről közölte a liberális párt elnöke szerdai sajtótájékoztatóján. Kuncze Gábor leszögezte: nem tartja szerencsésnek az euró bevezetésével kapcsolatos találgatásokat, mert ezek mind bizonytalanságot szülnek Magyarországgal szemben. Magyarország hitelességéhez az tartozik, ha olyan programot tesz le, ahol egy időpontot világosan megjelöl, ennek a lehetséges legkorábbinak kell lenni a mi véleményünk szerint. Nem kell feladni eleve a 2010-es dátumot, de végig tudni kell, hogy az egyensúlyt őrző gazdaságpolitikára történő visszatérés az országnak érdeke, függetlenül attól, hogy az eurót mikor vezetjük be fogalmazott.
Átalakul a kormányzati kommunikáció szervezete, Batiz András helyett pedig Danks Emese, a Tesco áruházlánc jelenlegi kommunikációs igazgatója lesz a kormányszóvivő - írja a Népszabadság. A lap értesülései szerint a szervezetet Gál J. Zoltán fogja irányítani.
