TE IS LÁNYOM, NÓRA?

Örülhetünk, hogy a Vaskakas Bábszínház befogadó színházként izgalmas felnőtteknek szóló előadásokat hoz Győrbe. Lucas Hnath 2017-ben írt darabja, a Doll's House, Part 2. jó választás. Abban az évben a Broadway eseménye lett, az amerikai színházi gálán, a Tony-díjátadón nyolc kategóriában jelölték, a Nórát alakító Laurie Metcalf pedig elnyerte a legjobb női főszereplőnek járó díjat. Ott ugyan Ibsen eredeti darabjának címe, a Babaház mellé került a kettes szám, de a magyar fordító anno átkeresztelte az Ibsen darabot Nórára, és ez rajta is ragadt. Ez a színpadra állított változat, a Nóra 2. az Orlai Produkció magyarországi ősbemutatója. Nem tudom, ki válogat idén a pécsi színházi találkozóra, de remélem, beül egy előadásra, mert a POSZT-on a helye.

Menni vagy nem menni?

Az irodalmat angolul is olvasó néha meglepődik. Mert a szövegek gyakran átalakulnak az idők folyamán. Agatha Christie maga írta át egy londoni színház kérésére a Tíz kicsi négert úgy, hogy két szereplő életben marad a végén. A Pretty woman az eredeti forgatókönyvben úgy fejeződik be, hogy a férfi otthagyja a lányt a járda szélén pár ezer dollárral. Amerikában nagy divatja van a híres történetek folytatásának is. Még a Casablanca eredetileg színpadra írt, de soha be nem mutatott darabjának, amiből Kertész filmklasszikusa lett, folytatatták regényként. Margaret Mitchell 1936-ban megjelent regénye, az „Elfújta a szél" így lett „Scarlett", melyért a szerző, Alexandra Ripley Pulitzer-díjat kapott 1991-ben. „A halál jár Pemberley-ben" pedig Jane Austen népszerű „Büszkeség és balítéletének" P.D. James által alkotott továbbgondolása.

Ibsen drámája 1872-ben jelent meg, s a rögtön elkészülő a német fordításnál is felmerült, hogy legyen más a befejezése. Az író végül maga készített egy szolidabb végkifejletű zárójelenetet is a drámához. Hozzátéve, hogy „barbár erőszak" a darab ellen, és reméli, hogy nem így kerül színpadra. (Abban a verzióban az otthonában összeomló Nóra látható, mielőtt a függöny legördül).

Nóra 2.1.(8)

Hnath másik utat választ. Ibsen a Babaházát ott hagyja abba, hogy Nóra becsapja az ajtót maga után. Nem csapot és papot, hanem a családot hagyja ott. A fiatal szerző viszont szellemesen elképzeli (ebben a fordító Zöldi Gergely jó partner), hogy mi történne, ha visszatérhetnénk az életünk korábbi szituációjába a közben eltelt másfél évtized tapasztalatával. Egy kopogással kezdődik tehát a darab, Nóra belép a tizenöt éve becsapott ajtón. Rá is igaz persze a mondás, aki negyven felett is úgy gondolkodik, mint mikor huszonéves volt, az elherdált két évtizedet az életéből.

Kováts Adél és Csankó Zoltán a darabban, mely azt a kérdést feszegeti, hogy mi lett a harcos feminizmus nem várt eredménye.

Igazából ma már nem az a téma izgalmas, ami Ibsent foglalkoztatta: a női egyenjogúság. Ez evidens. A kérdés az, hogy mi is lett a harcos feminizmus nem várt eredménye. A WeToo (szójáték) mozgalom korában az az igazi dilemma, nyer-e azzal egy nő, ha a szuverenitást többre becsüli a praktikus kompromisszumnál? Ha a like-özönök fontosabbak neki a közösségi oldalakon, mint azt, hogy tekintettel tudjon lenni társára, és meg tudja tartani, hogy a fia (lánya) ne apa nélkül nőjön fel. Mert közben már szemünk előtt született meg a lat-kapcsolat (a Living Apart Together rövidítése), a látogató partnerkapcsolat, ahol az összetartozó felek külön háztartásban élnek. (Nóra is mesél egy tóparti házról, és felbukkanó és eltűnő szeretőkről a darabban.) Itt tartunk most. A szerző biztos lehet benne, erről mindenkinek van véleménye.

Egy ajtót könnyű becsapni

Hnath arra kíváncsi, hogyan alakult Nóra élete, jól döntött-e? Mert utána fel kell építeni egy új életet. A 19. században ez még keményebb lecke volt. Aktualitását jól jelzi például, amit a darabban a férjet alakító Csankó Zoltán említ egy interjúban: „Én ugyanolyan helyzetbe kerültem a magánéletemben, mint Torvald a darabban: a volt párom egy pillanat alatt ugyanúgy sétált ki az ajtón, mint Nóra. Mi sem tudtuk megbeszélni a párommal, hogy mi volt a baj, mik voltak az igazi problémák." Manapság az ajtóbecsapás mestere megnézheti a Mamma Miát, de ha utána egyedül kell hazatérni, az azért nem egy diadalmenet. Még ha nem is vallja be. A gyereke pedig csak egyet tanulhat meg tőle igazán, hogyan kell teátrálisan becsapni egy ajtót.

Nos. Nóra modern író lett közben, ne feledjük George Sand kora ez, s épp nyers szókimondásával vívja ki egy bíró haragját, akire szintén ajtót csaptak. Le akarja leplezni a szerzőt, aki olyan bátran és hatásosan lázít a tartós kapcsolatok ellen. Komoly adu van a kezében, kideríti ugyanis, hogy az írói álnév mögött egy házas asszony rejtőzik. Torvald nem adta be a válókeresetet. Ezért sétál vissza Nóra a szereplők életébe váratlanul a darab elején. A másfél órányi egyfelvonásos a szembesítés és szembesülés darabja. Találkozik Anne Marie-val, a cseléddel, aki hajdan őt is majd gyerekeit is felnevelte, Torvalddal, a férjével és Emmyvel, a lányával. Beleírta Ibsen az eredeti darabba Krisztinát is (Lindéné), sőt fontos dramaturgiai szerepe van (hátha valakit olvasásra tudunk csábítani). Ő ott a darab végén egy békés otthon kedvéért hajlik a megbocsátásra, egy szenvedély nélküli kapcsolatra. Ő az ajtónyitáshoz is ért.

Merülés a mélybe

A díszletet puritánra tervezte Juhász Katalin, a babaszoba az ajtócsapás óta új lakóra vár. Csak a nevezetes de azóta megkopott ajtó hangsúlyos hátul. Egy csupa ablak térelem elmozdításával szellemesen megváltoztatják a játék közben a perspektívát. Az idő múlását pedig fotószerű pillanatképek felvillantásával érzékelteti a rendező.

Szakács Györgyi a régi életébe búvárként alámerülő Nórát földig érő, zöld bársonyba öltözteti, nyakában medál, felette laza bőrkabát és mellény, elegáns piros kalap. A váratlanul betoppanó Torvald nem is ismeri meg azonnal. Helmer hosszú kabátja is beszédes, maga a nyárspolgári unalmas konzervativizmus. Egyenesen Magritte festményének kalapos tisztviselői közül érkezik ide.

A kapcsolati játszmákról is szól a Nóra 2.

Nóra megvív múltja három mitikus alakjával. A szemrehányásra magát jogosultnak érző cseléddel (Bodnár Erika hangsúlyozottan szürke ruhája is beszédes). Az előadás remek szereplőválogatásának egyik egyértelműen pozitív meglepetése a házaspár lányát alakító László Lili. Ő frissen végzett a színművészetin, és a szerző kedvenc játékát, hogy a dialógusok közben képes megváltoztatni a szereplők vitapozícióját, megingatni az önmaguknak gyártott hazugságokat, remek érzékkel valósítja meg. Jól érzi magát a bőrében, nem tesz szemrehányást az anyjának. Inkább kíváncsi rá. Szerinte csak nyert azzal, hogy így nőtt fel. (Kicsit unisex zöld ruhája és elegáns magas sarkúja a kamaszosan felnőtt, de talpraesett ifjú hölgy frappáns jellemzése). A szerepe találóan lett megírva: minden feltételezésre rákérdez, minden burkolt szándékot leleplez, zavarba ejtően kamaszos. De megmutatja a klónozott Nórát is: Emmy a játszmák értője. Hozzámegy szerelméhez, bár praktikusan ott van a tenyerében az ajtóbecsapás tudománya is. De nem hiszi, anyjával ellentétben, hogy a sok magányos harcos boldogabb lenne a jövőben.

Színész a világon minden férfi és nő

Három generáció vonul fel tehát. A szerző és a rendező kiváló társra talál Kováts Adélban, aki mutat valamit egy gőgös és győztes Nórából, és persze a válságával harcolóból is. Egy tapasztalt embernek azt a képességét érzékelteti, ahogy egy szituáció sikeres kimeneteléért kaméleonként képes megváltozni. Eljátssza azt a szerepet, amivel célját elérheti. Vidámság, vonzerő és dinamizmus jó érzékkel választott kombinációja ez. A színésznő egy interjúban találóan „nórázásnak" nevezi.

Ezek a játszmák működtetnek egy kapcsolatot is. A nézők szembesíthetik a maguk sztereotípiáit a színpadon látottakkal. Galgóczy Judit rendezésében láthatóan tudatos, hogy Nóra gyakran úgy beszél valakivel, hogy a nézők felé fordul. Részben brechtes kiszólás ez a játékból, máskor az arc rezdüléseiből látjuk, hogy amit mond, és amit gondol, nincs összhangban. Mint a filmekben a premier plan. Ez a kamaradaraboknál, mikor a néző közel van, kiválóan működik.

A harmadik mitikus szereplő pedig a férj. Látszólag a kapcsolatot egyedül uralni és irányítani akaró ember archetípusa. (Csak csendben jegyzem meg, hogy a harcos feminista nő is pontosan ilyen). Helmer őrzi a látszatot, mert így szocializálódott, ezt a szerepet fogadja el a társadalom. Szemben áll valakivel, akit társnak nem tudott elfogadni és megtartani, de jogilag még a felesége. A szerző megint játszik a nézővel. A személyiség örök pszichés labilitását érzékeltetve egy pillanatig azt is hihetnénk, hogy mindketten készek lennének a kompromisszumra. Helmer megindítaná a válópert, Nóra nyilvánosan visszavonná legradikálisabb tanait az őt megzsaroló bíró előtt.

De aztán Nóra újra kockáztat, kisétál eddigi életébe. Bár az ajtó már nem csattan olyan harsányan. A néző pedig eltűnődhet Ibsen gondolatán: „Vannak emberek, akiket szeretünk, és mások, akikkel jól érezzük magunkat". Milyen mázlista, akinek ehhez elég egy szereplő az életében.