Filmkritika: Kalapot fel!

A Napszállta a kalapokról szól. A főhős a Leiter Szalonba érkezik, ami régen a szüleié volt Budapesten, de a múlt század elején már csak a nevüket őrzi a belvárosi portál bejáratánál. A kalapok pedig különlegesek voltak, az emberi kreativitás és ambíció produktumai. Igazi műalkotások. Az egyszerű emberek nem is viselték őket, a nők kendőt, a férfiak igénytelen fejfedőket hordtak. De az előkelők a különbözés jeleként hordták. Tessék megnézni a századokkal korábbi festményeket, és a múlt századi fotókat! A mesterség bravúros költeményei ezek. Különleges és kényes anyagból készültek, a díszítésük igazán egyedi, mára jelképes jelentésük a hozzá nem értőknek már elhomályosult. Pedig valójában üzenetek voltak a világnak. Múzeumba illő tárgyak.

A Napszállta a kalapokról szól.

A Napszállta a humanizmusról szól. Az emberségről, erkölcsökről, kreativitásról, a demokrácia értékéről. A kor, amiben Nemes Jeles László filmje játszódik, az 1913-as utolsó békeév annak tüneteit mutatja be, hogy mi történik, ha egy társadalomnak nincs elitje. Mert a hatalomra jutók olyan környezetben nőttek fel, ahol ez nem érték, vagy úgy gondolják, hogy az erkölcs törvényei is olyan hiábavalóságok, mint az exkluzív kalapok. És beköszönt a brutális machiavellizmus kora, vagy a csőcselék pusztító indulatai cunamiként támadnak az egyszerű polgárokra. A film végső képsora nem véletlenül mutatja a lövészárokban a pusztulásukra váró katonákat.

A rendező a fiatal generációknak készítette a filmet.

Lehet elemezni a remek színészvezetést, hiszen a Nemes által teremtett formanyelv egyik jellemzője a közelről az arcokba bámuló és a szereplőket hosszan kísérő kamera, ezért a szép totálok szinte csak elmosódott háttér, amiben az eseményekre rezzenésekkel reagáló arcoké a főszerep. Nemes átírta a filmnyelvet. A hangok gyakran a néző mögött zajló beszélgetéseket rögzítik, a szemlélőt szellemesen az események középpontjába helyezi. Nézi a történéseket, de hallja a mögötte zajló események hangfoszlányait. Mint az életben. Talán a sokkoló hosszú vonulásokat lehetett volna kicsit feszesebbre vágni, és akkor a két óra elég lett volna a történet elmeséléséhez.

Nemes elkészíti Godard nyomdokain haladva, a maga Weekend-jét. A film sokkoló, elgondolkodtató, de láthatóan kerüli a bölcs értelmező szerepét. A filmben feltűnő, hányszor tesznek fel fontos kérdést, amire senki nem válaszol. Nemes és csapata jelképesen épít egy piramist, mint az ókori egyiptomiak. Ők állítólag a Nagy piramist a kozmikus rend helyreállítása érdekében építették, más felfogás szerint a menny leképeződése a Földön. Van felfogás, ami szerint lenyűgöző tudásukat foglalták bele, hiszen a piramis geometriája magában hordozza a méter, a pi, a fénysebesség és az aranymetszés értékét tizedes pontossággal, méretéből ki lehet számolni a Föld átmérőjét és méretét. De a pusztulást nem tudták elkerülni. Erre figyelmeztették az utódokat.

 A film sokkoló, elgondolkodtató, de láthatóan kerüli a bölcs értelmező szerepét.

Ma látható az éghajlat katasztrofális változása, amit nem akar az emberiség komolyan venni. Látható a kalapot elhajigáló vagy a földre dobó generáció időleges és hangoskodó diadala. A rendező a fiatal generációknak készítette a filmet, akik azt hiszik, nekik ehhez semmi közük. Nem járnak színházba, keveset olvasnak, a telefonjaikkal és a partijaikkal vannak elfoglalva. A nekik készített filmekben intravénásan kapják az erőszakot, erőltetett poénokat, azt hiszik ez a világ. Elutaznak távoli, egzotikus helyekre, és nem vesznek tudomást a történésekről. Pedig róluk és a gyerekeikről van már szó. Az idősek pedig valamelyik propaganda áldozataiként elvesztették realitásérzetüket. Ismételgetik mantráikat. Leginkább egymásnak. Rhédey grófnő nem véletlenül mondja megtörten a filmben egyszer: „Kezdődik minden elölről."

A Napszállta a kalapokról szól. Vajon miért jár annyi férfi és nő fedetlen fejjel még a téli hidegben is manapság?