Kisalföld logö

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 13°C | 23°C Még több cikk.

Visszaadták tejkvótájukat

Várhatóan értékesítik Csornán a februárban bezárt tejcsarnokot. Mindeközben a gazdák folyamatosan válnak meg a teheneiktől, egyre többen hagyják abba a tejtermelést – állítja a helyi gazdakör elnöke.
A Csornai Gazdák Egyesülete idén februárban döntött az egyetlen, akkor még nyitva tartó tejcsarnok bezárásáról. A döntést a tejtermelés drasztikus csökkenésével indokolták. Ám, hogy mi történt azóta, azt dr. Turi Györgytől, a gazdakör elnökétől kérdeztük.

Bezárt a tejcsarnok

– Április 1. és 10. között lehetett felajánlani a megmaradt tejkvótát a Tej Terméktanácsnak felvásárlásra literenként negyven forintért – mondta dr. Turi György. – A napokban megkaptuk a számlát, amit aláírva visszaküldtünk és ezután harminc napon belül utalják a pénzt. A gazdakör 359 ezer liternyi tejkvótával rendelkezett, ennek a pénzbeni ellenértékét várjuk, s ezt követően lezárul az ügy.
A tejcsarnok sorsáról ezután döntenek, hisz 3 tulajdonosa is van. Annak idején a termelőszövetkezet építette a gazdakör részére, önkormányzati területre. A szükséges dokumentumok beszerzését követően meghatározzák a tulajdonarányokat és várhatóan értékesítik az épületet. A befolyt pénzt a tulajdonrészek alapján osztják el. A gazdakörre eső összeget pedig tejkvóta arányában fizetik ki a tagoknak.

Felszámolódó állományok

Dr. Turi György szerint a leépülésnek koránt sincs vége: a gazdák folyamatosan értékesítik a teheneket. Többen már teljesen felhagytak a tejtermeléssel, sőt, a gazdakör elnöke is a tehénállomány felszámolásának a vége felé tart.

Extra 58 forintért?

– Március elején megjelent a Magyar Közlönyben, hogy az extra tej felvásárlási ára literenként hatvannyolc forint – fűzte hozzá. – Amikor erről szót váltottam a felvásárlóval, ő kijelentette, hogy egyáltalán nem érdekli, mit írtak le, hatvannégy forintot fizet az extra tejért, de abból literenként hat forintot levon szállítási költségre. Ötvennyolc forintért pedig extra tejet termelni nem lehet. A gazdaságomban alkalmazottakat foglalkoztattam, s az ő bérüket is a tejpénzből kellett volna fedezni, de ilyen felvásárlási ár mellett ez lehetetlen. A végsőkig bíztam a probléma rendezésében, de az állatorvosi fizetésem sem volt elég arra, hogy fenntartsam a gazdaságot. Ezért arra kényszerültem, hogy meghozzam ezt a könnyűnek egyáltalán nem nevezhető döntést. Huszonnyolc tehenet tartottam, mostanra azonban már csak nyolc maradt és folyamatosan menesztem mindet. A többi gazda is küszködik, panaszkodik. Van, aki a januári tejpénzt most, májusban kapta meg. Ennek ellenére még reménykednek, mivel minden munkát maguk végeznek és a munkabért nem számolják.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Arcok agyagba égetve

Bő harminc év alatt száznál több szobor készült egy csornai amatőr művész alkotóműhelyében. A… Tovább olvasom