Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 3°C

Tizennéggyel több gyerek

Jobaháza - Újabb szociális bérlakását adta ki a jobaházai önkormányzat. Az óvoda épületében kialakított otthonba is nagycsalád költözött. Velük együtt tizennégy gyerek került a faluba az elmúlt években.

Szociális bérlakást alakítottak ki Jobaházán az óvoda helyén. Az ovisok a néhány éve megszűnt iskola épületébe költöztek. „Mindenki jól járt" – értékelte a változásokat Tóth Mihályné, a falu polgármestere. A községvezető ezzel utalt arra is, hogy a település lélekszáma megint emelkedett, ezúttal hattal.

Az óvodai lakásba ugyanis egy négygyermekes család költözött.

– Amikor bezárt az iskolánk, gondolkodtunk, milyen feladatot kapjon az épület – vázolta a helyzetet a Kisalföldnek Tóth Mihályné. – Először közösségi házként működött, de mivel önálló kultúrházunk is van, két ingatlant ezzel a céllal nem tudtunk fenntartani.

Úgy döntöttünk, az óvodát költöztetjük át, annak helyén pedig lakást alakítunk ki- mondta Tóth Mihályné.

Az egykori iskolát 3,5 millió forintból építették át. A költségeket önerőből állták. Vizesblokkot alakítottak ki és a belső elrendezést is az új funkció szerint módosították. Az 1975-ben épített óvodában félmillió forintért hozták létre a lakást. Az anyagi forrást itt is a község biztosította.

Hamarosan aztán a bérlők is költözhettek, a Varga család Győrből.

Tóth Mihályné polgármester
Tóth Mihályné polgármester

– Az újságban olvastunk a lehetőségről és egy, a faluban élő ismerősünk is ajánlotta – mondta a Kisalföld érdeklődésére Varga Lászlóné Éva. A fiatalasszony kisbabájával jelenleg otthon van, a többi csemete – 10, 6, 4 évesek – iskolába és óvodába jár. – Noha rövid idő telt el a költözés óta, megszoktuk Jobaházát. Akiket megismertünk, kedvesek hozzánk, befogadtak bennünket. Már most azon gondolkodunk, hogy maradunk a községben. A gyerekek szempontjából is jobb, ha egy olyan közösségben nőnek fel, mint amilyen a jobaházai. A férjem ugyanúgy Győrben dolgozik, a bejárás nem okoz gondot innen sem.

A jobaházi óvodások a karácsonyi ünnepekre készülnek új otthonukban.
A jobaházi óvodások a karácsonyi ünnepekre készülnek új otthonukban.

Vargáék új otthona háromszobás. Azelőtt Győrben negyvennégy négyzetméteren éltek, így érthető, hogy a változás kedvező számukra. Terveik szerint tehát maradnak és a faluban élik le életüket. Velük együtt már a negyedik család mondhatja otthonának a települést, mivel az önkormányzat négy bérlakása talált bérlőre.

A négy családdal összesen tizennégy gyerek is Jobaháza lakója lett, ami a jövő szempontjából örvendetes. A bérleti díjak is igencsak méltányosak.

A megállapított összegből ráadásul minden gyerek után kétezer forintot elenged az önkormányzat.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pénzadománnyal segíti a szanyi rászorulókat a helyi üzletház

Az üzemeltető Kisalföld Füszért Zrt. nevében Németh Szilárd áruforgalmi vezető adta át a 133.500… Tovább olvasom