Kisalföld logö

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 2°C | 8°C Még több cikk.

Szobrot szeretnének Wass Albertnek

Kapuvár – Wass Albert születésének idei, századik évfordulóján a Kapuvári Polgári Társaság úgy döntött, hogy egy közel két méter magas szobor felállításával tiszteleg az erdélyi író emléke előtt – tájékoztatott Kóczán Zoltán, a társaság elnöke.
A Wass Albert-bronzszobrot a Trianoni emlékparkba szánják, a már ott felállított harangláb mellé. Kóczán Zoltán szerint több helyre is pályáznak a szobor felállítása finanszírozásáért. A költségek elérhetik az egymillió forintot.

A szobor tervezett felállításáról a város polgármestere kijelentette: elvileg támogatja a kérdést, ám mivel ez civil kezdeményezés, így ezzel az önkormányzatnak egyéb feladata nincs.

– A polgári társaság kezdeményezéséhez a városi büdzsé anyagi támogatást nem tud adni, ám ezt nem is kérték. Tudomásom szerint a teljes költséget pályázati pénzből fedezik – mondta Hámori György polgármester.

A Kapuvári Polgári Társaság már az elmúlt évben is több köztéri műalkotás állításában jeleskedett: így a Szent Anna-templom sarkán felállított ’56-os emlékmű létrehozásában, de a Nepomuki Szent János-szobor javításából és a Szigethy Attila-dombormű állításából is kivették a részüket.

Debrecenben vitatják
Február 15-én rakták le Debrecenben az irodalmi körökben nagy botrányt kavaró Wass Albert-szobor alapkövét. A több mint száz irodalmár aláírásgyűjtéssel tiltakozik a kezdeményezés ellen. Az aláírók nem is feltétlenül Wass szobrát kifogásolják, jóval inkább a helyszínválasztással van bajuk. Álláspontjuk szerint a magyar irodalom nagyjai mellé állított szoborral egy politikai testület mintegy írói rangot adományoz az erdélyi szerzőnek, akinek kritikai megítélése meglehetősen vegyes.

Olvasóink írták

  • 10. N Andi 2008. február 27. 14:06
    „Olvastam többet is. Tetszett. pl. Elvásik a vörös csillag, érzékletesen mutatja be a senkiháziaktérfoglalását a második világháború után Erdélyben”
  • 9. Baradlay 2008. február 25. 17:48
    „Wass Albert szobor! Legyen,miert ne! Ugyan Kapuvarnak nincs tortenelmi kapcsolata az iroval!
    Kapuvariak szeretik olvasni az iro konyveit,ez is jo! Viszont egy olyan szobor ami nagyon kotodik,
    Kapuvar,Rabakoz tortenelmehez arrol senki nem beszel! Itt "Hany Istokra" gondolok!
    Tudom sokan hallottak rola a kornyeken,de azert ajanlom, Toke Peter Miklos konyvet!
    Hany Istok, A lap Fia!! Szerintem a kony utan felvetodik a kerdes! Miert ne, egy masik szep szobor!”
  • 8. a víz szalad, de a kő marad 2008. február 23. 20:52
    „Nem szeretem a Koltay-filmeket, de az Adjátok vissza a hegyeimet c. alkotása nagyon tetszett! ajánlom azoknak, akik nem ismerik kellőképpen Wass Albert műveit. Azért mert bizonyos szélsőségek azt hiszik, hogy kisajátítják, még nem kellene elvetni. Ha már egy román irodalomtörténész is pozitívan nyilatkozik arról az íróról, akit a román állam koholt vádak alapján elítélt és a mai napig megbélyegez, akkor abban lehet igazság!
    Az is igaz,hogy én meg Jókait nem szeretem (olvasni). Mégsem írok olyanokat, hogy aki hamis menlevéllel élte túl 48-49-et, annak az összes szobrát, utcanévtábláját szedjük le...”
  • 7. mucuska 2008. február 23. 20:08
    „Én ovastam.Te is?!”
  • 6. sziszifusz 2008. február 23. 08:35
    „Egyre színvonalasabbak a beírások - nincs már nap egy jóízű zsidózás vagy komenistázás nélkül.
    Egy jobb-lábjegyzetelő!”
  • 5. sziszifusz 2008. február 23. 08:28
    „Kapuvár mindig fellegvár volt,hol vörös,hol meg - mint most- őszinte magyar!
    Gratula.”
  • 4. N Andi 2008. február 23. 07:40
    „Ki vitatja? A román állam? Szomorú, hogy velük vagy egy véleményen. Olvastál egyáltalán tőle valamit, vagy csak médiatöbbség véleményét szajkózod?”
  • 3. KLMD 2008. február 22. 20:45
    „inkább adok a kutyáknak pénzt mint az élő embereknek.”
  • 2. mucuska 2008. február 22. 16:07
    „Az élők fontosabbak,mint ez a vitatott múltú és vitatott értrékű író”
  • 1. Tibi 2008. február 22. 09:30
    „Csak üdvözölni tudom,hogy Kapuváron vannak öszinte magyar emberek.

    Debrecenben vitatják. Ki vitatja?? nevesincs zsidó-kommonista jegyzetelők.Miért nem írt oda egy ismert írót ,mert nincs .Féltékeny egoista embernek nevezett élőlények.
    Jóbb teték volna ha előbb bizonyítanak utána pofáznak.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bezár az ápolási otthon - A felmondási időt sem várják meg

Kapuvár - A kapuvári ápolási otthon üzemeltetője egy hónapon belül felmondta a szerződést az… Tovább olvasom