Kisalföld logö

2017. 11. 22. szerda - Cecília 4°C | 11°C Még több cikk.

Szatírt keresnek Csornán: fiatal lánynak mutogatta a nemi szervét

Szatírt keres a csornai rendőrség. Az ismeretlen férfi ellen szeméremsértés miatt indult eljárás. A napokban egy kora délutáni órán a Soproni út keleti részén követte el a vétséget: a járdán sétáló fiatal lány elé lépett és nemi szervét fogdosta és mutogatta neki.
Rongálókat viszont fülön csíptek a rendőrök. Három helyi fiatal a városháza előtti téren rongálták meg a virágtartókat, kitépkedve a frissen ültetett növényeket. Ugyanebből a csoportból ketten a Szent István téri óvoda udvarán is randalíroztak.

A berendezési tárgyakat felborították, majd az udvarról a szomszédos pékséghez mentek. Az ablakon keresztül kész pékárut tulajdonítottak el, illetve a félkész termékekre az óvoda homokozójából származó homokot szórtak. A cégnek így 25 ezer forintos kárt okoztak. Ezután az Arany iskola következett.

Oda a hátsó kerítésen átmászva mentek be. Az ott lévő üvegház ablakát betörték, az egyéb értékeket megrongálták. Az egyik tanterem ablakát is benyomták és az épültbe kívántak behatolni. A riasztó azonban megszólalt, így kereket oldottak.

Olvasóink írták

  • 11. körike 2011. június 01. 19:55
    „Tisztalt rendőrség kapják el azt a nyomoroncot és vágják sittre egy életre!!!”
  • 10. Sagittarius 2011. június 01. 08:37
    „8. Ovinkor 2011.05.31. 23:27
    "...Színházban ölni is szoktak, de megsúgom a tudatlanoknak, azt is imitálják. ...."

    Éppen azért kellene a társulatba egy vérbeli szatír, aki jól tudná imitálni a Te gyermekeid előtt amit a rendező "megálmodott"! Nem kevésbé úgy is oda való, aberrátum az aberrátumok közé.”
  • 9. nade 2011. június 01. 06:25
    „A bicikli lopásokról gondolom nem tud a rendőrség.A kórház elől mostanában sorra tűnnek el kerékpárjaink.Több "áldást"szórtunk szét a szélben a tolvajokra és rendőrökre egyaránt.Ha már nincs munka Csornán,legalább egy térfigyelőkamerát megérdemelnének azok az emberek akik munkából és nem tolvajlásból vagy segélyből élnek.”
  • 8. Ovinkor 2011. május 31. 23:27
    „Sagittarius 2011.05.31. 22:34
    Hazugság, a Nemzeti Színház előadásain soha egyetlen egy nemi szervet sem mutattak be. A szóba forgó orális szexet imitálták, fürdőruhában!!! Színházban ölni is szoktak, de megsúgom a tudatlanoknak, azt is imitálják. Nem is értem, hogy lehet egy ilyen ügyhöz ezt az ostoba példát hozzákötni.”
  • 7. HarconaMarcos 2011. május 31. 22:40
    „Mennyi őstermelő már megint... abból, hogy fiatal lány hogyan következik, hogy mennyit fogott? Lehetett éppen 14 éves is, aki még egyet sem. Vagy ha már igen, nem biztos, hogy erre is kíváncsi volt. Gondolom ha az asszonnyal, vagy a saját lányával történik, Szúnyog akkor is csak annyit mond nekik, hogy fogtál már ilyent sokat?!
    A bandát pedig addig dolgoztatni, amíg ki nem fizették az okozott kárt.”
  • 6. Sagittarius 2011. május 31. 22:34
    „Talán ajánlanám az "igenkedves" szatírnak, jelentkezzen Alföldi Robertának a színi társulatába! Ott ezt a műfajt nagyközönség előtt (felsőtagozatos ált. iskolások) bűntetlenűl művelheti! Talán még kitüntetést is kap!”
  • 5. Liv66 2011. május 31. 21:59
    „4. alekinyo Egyet értek veled.....”
  • 4. alekinyo 2011. május 31. 20:36
    „dünnyögő: te normális vagy? majd ha a te lányodnak mutogatta volna a f.....kát, nem írnál ilyen baromságot. dünnyögjél tovább magadban!!!”
  • 3. dünnyögő 2011. május 31. 20:12
    „Nem látta a meztelen férfit elég jól ugyan a sövény miatt, de miután áterőltette a fejét a bokor vesszői között, megismerte a pucér valóságot. Szörnyű lehetett.
    Lehet , hogy ufót látott?”
  • 2. trabantal 2011. május 31. 19:55
    „ehh ezek a lemúriaiak :)

    inkább kisütötték volna azokat a félkész kifliket.”
  • 1. Aszgb 2011. május 31. 16:56
    „Csodálatos gyerekek lehettek.gondolom napon barnultak........”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Méhkaptárokkal borult egy teherautó Veszkénynél - galéria

Baleset történt kedden reggel a 85-ös főúton Veszkény és Szárföld között. Tovább olvasom