Kisalföld logö

2017. 06. 27. kedd - László 19°C | 30°C Még több cikk.

Sokszínű emberi kapcsolatok Csornán

Idén az Őszi Könyvtári Napok középpontjába az emberi kapcsolatok kerülnek.

A Martincsevics Károly Városi Könyvtárban is naponta más-más témakörhöz kapcsolódva igyekeznek bemutatni az emberi kapcsolatok sokszínűségét.

Október 8-án délután öt órakor L. Burda Zsuzsanna képeiből nyílik kiállítás Arcok és testek címmel. Október 9-én Licskainé Stipkovits Erika beszél a családban előforduló problémás helyzetek kezeléséről. Október 10-én délután kettőtől Füzi Rozi interaktív mesejátéka, a Barátság a mesékben szórakoztatja a legkisebbeket.

A hét érdekessége, hogy helytörténeti kutatószobát adnak át október 11-én délután öt órakor.

Ugyanekkor történik a Rábaközi Helytörténet-kutatók Társulata által kiírt prezentációs pályázat értékelése is. Október 13-án, a Könyves Vasárnapon délután egytől négy óráig rendkívüli nyitva tartással állnak az olvasók rendelkezésére.

A könyvtári napok keretében – hagyományaikhoz híven – ingyenesen lehet beiratkozni az intézménybe, illetve a késedelmesen visszavitt könyvek, egyéb dokumentumok esetében elengedik a késedelmi díjat.

Érdeklődni lehet a 96/261- 622-es telefonszámon, az info@konyvtar-csorna.hu e-mail címen vagy a www.konyvtar- csorna.hu honlapon.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Előzetesben a kapuvári késes-rabló

V. I. a gyanú szerint múlt szombaton a kapuvári Bercsényi utca végén lévő dohányboltot rabolta ki. Tovább olvasom